Harangszó, 1915-1916

1916-01-16 / 27. szám

2lö. HARANGSZÖ. 1918. január 18. hetségét, vagyonát hazája felvirágoz­tatására szenteli. Nem régen a japán nemzeti védelmi bizottság egy kis füzetben körvona­lazta a japánok jövendő törekvését. Elmondja, hogy micsoda uj területe­ket, szigeteket akarnak elfoglalni, hol akarnak kereskedelmi és ipari piacot teremteni, azután így folytatja : „ezen célunk érdekében takarékoskodnunk kell erőnkkel, takarékosoknak kell len­nünk életmódunkban, mindent azért az egy gondolatért!“ Ez az egy gondolat: az erős, világhatalmi állású Japán. Mindent egy gondolatért I Ezt a szót Írjuk mi is magyar testvéreink leikébe. Ne elmosódó, a pillanat mú­lásával elszálló betűkkel írjuk bele, hanem a lelkiismeret tüzével égessük bele, hogy megmaradjon mindenkor. Az erős, biztos alapon álló, fejlődő, erkölcsében és jellemében megtisztult Magyarország legyen a mi gondo­latunk. Mindegyikünk sokat tehet hazánk megépítésére. De be kell látnunk, hogy életmódunkat, szokásainkat úgy kell átalakítanunk, hogy mindaz nem­zetünk és jövendőnk erősítésére szol­gáljon. A japánok világosan látják, tudják, hogy a nemzeti cél érdekében kell takarékoskodnunk. Takarékoskod­nunk kell életmódunkban. Töröljük el azt az önző takarékoskodást, mely most akar vagyont gyűjteni. Azt a kapzsiságot, mely a hallatlanul ma­gas árakkal sem tud megelégedni, hanem minden alkalmat megragad és magához vonszol az önzés karja­ival, csakhogy még jobban megnö­velje vagyonát. Most mind ettől meg­vetéssel forduljunk el s tanuljunk meg takarékoskodni hazánkért. Magunk­tól csak azért vonjunk meg valamit, hogy annál többet adhassunk nem­zeti céljainkra. De komoly intés foglaltatik azután abban a szóban is, hogy takarékos­kodjunk életmódunkban. Minden jel arra mutat, hogy gazdaságilag nehéz időszak előtt állunk. A gabona, liszt, kenyér, hús, ruhaszövet, lábbeli, mind nagyobb értéket jelent, mint máskor. Az életfenntartás immár töob lett, mint egyszerű pénzkérdés. Nem az a kérdés: birod-e fizetni, hanem van-e ? Azért korlátozd szükségeidet! Elégedj meg kevesebbel! Tanulj meg lemon­dani ! Vonj el magadtól sok mindent, hogy több jusson, több maradjon ha­zánknak, nemzetünknek! Erre a komoly, nagy munkára ad­jon erőt a jó Isten, ő erősítsen meg, hogy mindent megtegyünk egy gon­dolatért 1 Bu várh ti j ol>M n, Egy német tengerésztiszt elbeszélése után. A háború kitörése után hosszú ideig a legelső tipusu, hét-nyolc éves kis buvárhajón teljesítettem szolgá­latot. Hajónk, amely alig 300 tonnás volt, csak parti szolgálatot teljesített. Messze nem is mehetett, hiszen csak 700 kilométert tehetett meg egyfoly­tában, készletei felújítása nélkül. Ak­ciórádiusza tehát csak 350 kilométer volt. A tavasz folyamán azonban be­osztottak az újonnan elkészített nagy buvárhajókhoz. Néhány hétig rövid utakat téve, begyakoroltuk uj hajónk kezelését. Végre egy napon megk .p- tuk a parancsot, hogy holnap indu­lunk hosszabb útra. A kijelölt időben kissé elfogultan foglaltuk el helyünket a buvárnaszád- ban. Az ut izgató érdekessége, ve­szedelmes volta, eredménye foglal­koztatta gondolatainkat. Csendes este volt, amikor elindultunk. A hajót rejtő dókból lemerülve indultunk el, s így jutottunk ki a kikötőből is: ki tudja, hol leskelődik valamely kém ? Csak künn a nyílt tengeren merültünk is­mét föl, ahol már nem voltunk ész­revehetők a szárazföldről. Megindítot­tuk a Diesel-motorokat s teljes erővel nekivágtunk a tengernek. Karcsú ha­jónk gyönyörűen szelte a hullámokat. A csaknem egy éves háború ta­pasztalatait természetes, hogy mind gondosan fölhasználta a hajó építés vezetősége. A naszád súlya több, mint 1000 tonna. Erős motorjaival legalább 40 kilométer óránkénti sebességgel túrja magát előre a tajtékzó habok között. A híres U. 9. csak 24, az U. 21. 33 kilométert tehetett óránként. S a mi hajónk egyfolytában legalább 5000 kilométert tehet, anélkül, hogy készletét fölujítaná. Annyit jelent ez, hogy akár egy hétig elkalandozhatunk a tengeren. S mit fognak szólni az an­golok a mi nem is épen kis kaliberű mordályainkhoz, amelyek iit ásitoznak a födélzeten? Ezekkel akár egy kisebb parti erődöket is megtámad thatunk. Amint a nyílt tengeren síklunk, egy­szerre csak csillogó pont vonja ma­gára figyelmünket: hajó. Parancsno­kunk is észrevette, mert naszádunk hirtelen irányt változtat: eleje kerül a gőzösnek. Néhány kilométernyire lehetünk, amikor fölhangzik a parancs: lemerülni. A Diesel-motorok megáll­nak, az ajtók lezárulnak, megindul­nak az elektromotorok. Mert a zárt hajó levegőjét rövid idő alatt élvez­hetetlenné tennék a robbanó motorok kipuffogó gázai. Három-négy perc alatt hajónk a viz alatt van, az üvegablakos pa­rancsnoki torony kivételével. Ezen át 4—500 méterről 'látjuk, mint úszik előttünk a hatalmas hajó. Személy- szállító gőzös, fényesen kivilágítva. Svéd színeket jeleznek lámpái. Neve erősen megvilágítva : Angström. Nem ellenség. Nyugodtan mehet tovább. A békésen alvó utasok nem is sejtik, micsoda rém ólálkodik körülöttük. A legrettenetesebb lény, amely valaha úszott a tengerben ; amelyhez képest dajkamese a régi tengerészek tengeri kígyója, óriás polipja, amely hajókat húzott a tenger fenekére. Acélszörny, gyomrában 32 mindenre elszánt ten­gerésszel ; annyi robbanó gyapo’tal, amellyel akár egy várost is a leve­gőbe lehetne röpíteni. Mind a nyolc torpedó kivetőcső meg van, töltve. A parancsnoknak egy ujjnyomása s nincs többé a hajó kajütjeiben éb­redés ... A hajó elment, mi fölmerültünk, s folytattuk utunkat tovább. Az éj hát­ralévő része különös esemény nélkül telt el. Reggelre a veszedelmes zónába értünk. Le kellett tehát merülnünk. Föladatunk volt Anglia északi partjain cirkálni. Itt minduntalan találkozhat­tunk ellenséges hadihajóval. Azt ugyan mi előbb észrevesszük, mint onnan minket, de ellenséges buvárhajó is akadhat utunkba s ilyenkor az a buvár­hajó, mely a másikat előbb észreveszi, veszve van. Le kellett egészen merül­nünk, úgy, hogy csak a periszkópunk látszott ki a vízből. Megkezdődött a tenger alatti élet, öt méternyire az éltető levegő alatt. Körülöttünk a zárt, nyomasztó levegő, amit fölujit ugyan állandóan a vaspalackokból kiáramló oxigén, külömböző vegyi­szerek folyton mosogatják a kilehelt gőzöktől, de a zsúfolt terem saját­ságos kellemetlen hatását még sem tudják egészen eltüntetni. A gépek zúgása, a hajócsavar szárnyai közt elfutó viz zaja a kitünően visszhangzó nagy acélszerkezetben állandó dübör­géssé lesz, úgy hogy egymás hangját is alig halljuk. Egyetlen összekötőnk a külső vi­lággal a periszkóp. Körülbelül öt mé­ter magas, emberi karnál alig vasta­gabb acélcső. A tetején prizmás szer­kezetű Fjjel. Egy köralaku üveghasáb, alatta távcső: ez értesít bennünket mindenről, ami odakünn történik. Még egy prizma középen: ezzel jól szem­benézhetünk ellenségünkkel. Fehér asztalon világos gyűrű, amit a perisz­kóp mutat. Ez a látóhatár. A gyűrű belső fele zöldeskék, a külső kékes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom