Harangszó, 1915-1916

1915-12-19 / 23. szám

23-ik szám. VI. évfolyam. 1915. december 19. Előfizetési ára 35 számra közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és minden­nemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Kolposzky Jenő: Úr Atyánk! . . . (Vers.) — Endreffy János: Halottjaink. — Szabó István: Az üdvösség tava­szának előhírnökei. — Gáncs Aladár: Eleven perselyek. — Tanítók árváiért. — Kapi Béla: A láthatatlan kéz. (Elbeszélés.) — Karácsonyi üzenet. — Világháború eseményei. — Ország-Világ. — A Harangszó perselye. Úr Atyánk!... i l)r Atyánk, sóhajtva kérünk: Oltalmazd sok drága vérünk! Vértezd fel testüket, Isten Ércpajzzsal, melyről nyíl pattan S lelkűket szent sziklahittel! Szenvedés bilincsét vedd le, Mosolygás áradjon szerte. Könny, ne égj millió szemben! Oltalmazd meg őket, Atyánk, Derülj ránk, győzelmes reggel! Szálljon ránk galambod, béke, ^ess sugárt az örök éjbe! Száradjon fel a sok könnycsepp, Zenghessük daloló ajkkal: Győztesen, babérral jönnek!... KOLPASZKy JENŐ. Halottjaink. Irta: Endreffy János. Ami belénk gyökerezett, azt nehéz magunkból kiirtani. Ez a kifejezés »halottjaink“ is olyas valami, amit ki kellene irtani magunkból, gondol­kodásunkból, szótárunkból. Ki kellene irtani azért, mert ez pogány marad­vány a keresztyén világban. Most midőn a világot meggyőző keresztyén hit ünnepli újjászületését és diadal­mas uralmi kezdését, nem szabadna vallásos életünket legyengíteni enged­nünk olyan reménytelen kifejezések­kel mint a „halottaink.“ A baj csak az, hogy ezt a fogalmat annyira megszoktuk, hogy szinte mást — jobbat — nem is tudnánk helyette talal ,>i — használni. Pedig a keresz­tyén hitnek érdekében találóbb szót vagyunk kénytelenek sürgetni. Nem a test lebecsülése szól ki be­lőlünk. A testet is meg kell becsülni, mint a lélek szervét és templomát. De ha „halottaink“-ról beszélünk, akkor csak a testet említjük vele. Hát a lélek ? Ezt mellőzzük ? Miért nem használunk az elköltözésre oly szót, melyből a lélek fuvalmát is ki lehet érezni? Valami jobb, találóbb, kifejezőbb reménnyel töltebb, egyszó­val keresztyénibb fogalmat a pogány halottnál ? Tudjuk a szentírásból, hogy csak a pogányoknak nincsen remény­ségük. De nekünk Istennek legyen hála vagyon reménységünk az Ur Jézus Krisztus által... Mi hal meg az emberből a halálban? A lélek nem, mert az megtér újra Istené­hez. Miért nem fejezzük ki ezt a nagy keresztyén reménységet köz­beszédünkben is? Hisz a keresztyén vallás nem vasárnapi hangulat, hanem át akar menni a templomból a hét­köznapba, elkísérni bennünket minden, de minden életkörülményünkbe, hogy mindenütt megszentelje érzelmeinket, gondolatainkat, tetteinket, teljes éle­tünket. A keresztyén hitnek be kell hatolnia nyelvünkbe, beszédmodo­runkba is, hogy az is keresztyén legyen. Át kell hatnia nyelvi és nemzeti sajátságainkat, hogy mindenestől hivő Krisztus követők legyünk. Nem be­szélni, szemet fölforgatni, hanem tenni a keresztyénséget. Nem sopán­kodni erőtlenül a jelenkor véres bor­zalmain, hanem elviselni rendületlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom