Harangszó, 1915-1916
1915-12-19 / 23. szám
23-ik szám. VI. évfolyam. 1915. december 19. Előfizetési ára 35 számra közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító. TARTALOM: Kolposzky Jenő: Úr Atyánk! . . . (Vers.) — Endreffy János: Halottjaink. — Szabó István: Az üdvösség tavaszának előhírnökei. — Gáncs Aladár: Eleven perselyek. — Tanítók árváiért. — Kapi Béla: A láthatatlan kéz. (Elbeszélés.) — Karácsonyi üzenet. — Világháború eseményei. — Ország-Világ. — A Harangszó perselye. Úr Atyánk!... i l)r Atyánk, sóhajtva kérünk: Oltalmazd sok drága vérünk! Vértezd fel testüket, Isten Ércpajzzsal, melyről nyíl pattan S lelkűket szent sziklahittel! Szenvedés bilincsét vedd le, Mosolygás áradjon szerte. Könny, ne égj millió szemben! Oltalmazd meg őket, Atyánk, Derülj ránk, győzelmes reggel! Szálljon ránk galambod, béke, ^ess sugárt az örök éjbe! Száradjon fel a sok könnycsepp, Zenghessük daloló ajkkal: Győztesen, babérral jönnek!... KOLPASZKy JENŐ. Halottjaink. Irta: Endreffy János. Ami belénk gyökerezett, azt nehéz magunkból kiirtani. Ez a kifejezés »halottjaink“ is olyas valami, amit ki kellene irtani magunkból, gondolkodásunkból, szótárunkból. Ki kellene irtani azért, mert ez pogány maradvány a keresztyén világban. Most midőn a világot meggyőző keresztyén hit ünnepli újjászületését és diadalmas uralmi kezdését, nem szabadna vallásos életünket legyengíteni engednünk olyan reménytelen kifejezésekkel mint a „halottaink.“ A baj csak az, hogy ezt a fogalmat annyira megszoktuk, hogy szinte mást — jobbat — nem is tudnánk helyette talal ,>i — használni. Pedig a keresztyén hitnek érdekében találóbb szót vagyunk kénytelenek sürgetni. Nem a test lebecsülése szól ki belőlünk. A testet is meg kell becsülni, mint a lélek szervét és templomát. De ha „halottaink“-ról beszélünk, akkor csak a testet említjük vele. Hát a lélek ? Ezt mellőzzük ? Miért nem használunk az elköltözésre oly szót, melyből a lélek fuvalmát is ki lehet érezni? Valami jobb, találóbb, kifejezőbb reménnyel töltebb, egyszóval keresztyénibb fogalmat a pogány halottnál ? Tudjuk a szentírásból, hogy csak a pogányoknak nincsen reménységük. De nekünk Istennek legyen hála vagyon reménységünk az Ur Jézus Krisztus által... Mi hal meg az emberből a halálban? A lélek nem, mert az megtér újra Istenéhez. Miért nem fejezzük ki ezt a nagy keresztyén reménységet közbeszédünkben is? Hisz a keresztyén vallás nem vasárnapi hangulat, hanem át akar menni a templomból a hétköznapba, elkísérni bennünket minden, de minden életkörülményünkbe, hogy mindenütt megszentelje érzelmeinket, gondolatainkat, tetteinket, teljes életünket. A keresztyén hitnek be kell hatolnia nyelvünkbe, beszédmodorunkba is, hogy az is keresztyén legyen. Át kell hatnia nyelvi és nemzeti sajátságainkat, hogy mindenestől hivő Krisztus követők legyünk. Nem beszélni, szemet fölforgatni, hanem tenni a keresztyénséget. Nem sopánkodni erőtlenül a jelenkor véres borzalmain, hanem elviselni rendületlen