Harangszó, 1915-1916
1915-12-05 / 21. szám
1915. december 5. HARANGSZÓ. 165 Elbúcsúztak ismét s pár perc múlva a két ifjú vándor elhagyta a kis mezővárost, ahol bölcsőik ringott; ahol az édes gondtalan gyermekkoruk oly tüneményes gyorsasággal eltűnt, mintha csak egy mesekép lett volna. Édes, gondtalan volt az ő gyermekkoruk is, mert eddig a szülők védő szárnyai alatt lehettek s lázas szívvel siettek az élet forgatagába, mint a fészküket elhagyó madárfiókák. A városon kivül oly gyors léptekkel mentek tova, mintha csak űzte, hajtotta volna őket valami. Azonban nem tudták megállni, hogy vissza ne tekintsenek az elhagyott szülővárosukra, amig tudniillik láthattak belőle valamit. Előbb még láthatták a házakat, később már csak a háztetőket, kéményeket, végül pedig csak a templomtornyokat és a sugár gyárkéményt, végre azok is eltűntek szem elől. Már csak az elhagyott irányt tartották szem előtt. Több falun átjutva azt is végleg elveszítették. Fáradt, meglassított léptekkel bandukoltak tovább. Falukon ugyanis nem juthattak munkához, mert az asztalos mesterséget tanulták, asztalos mester pedig nem minden faluban akad. Ahol van is, többnyire az sem tart segédet. Maga is győzi tanonc- cal a munkát. Agyon csigázva a hosszú gyaloglástól, késő esti órában érkeztek a legközelebbi mezővárosba. Az ipartestület helyiségében megháltak s a következő nap bejárták az egész várost, de munkát sehol sem kaptak. Mindenütt csak panasszal fogadták őket, hogy így,- meg úgy, nincs annyi munkájuk sem, hogy maguk élhetnének belőle. Szomorúan, csendben hagyták el a várost a vándorok. Fél napi gyaloglás után ismét városba érkeztek. S miután az egész várost bebarangolták, egy helyen a májszterné asz- szonytól azt a választ nyerték, hogy náluk lesz munka. S a műhelybe küldte őket, hogy várakozzank, míg a májszter úr felkel. A májszter úr azonban még délre sem kelt fel. Valószínű, hogy az előző estét átdorbézolta. A májszterné asszony pedig az egész Isten áldotta napot az utca ajtóban beszélgette át az arra haladó ismerőseivei. Meg sem hallotta, hogy a kis, szúrás leánykája (hiányzott a gondos anyai kéz) folyton kenyérért sirdo gált. A legények megsajnálták. Édes flnyjuk sütötte kalácsból volt még egy kis maradék, abból szeltek le többször is a leánykának. És miután a műhelyben, az udvaron s az egész ház körül látták a nagy rendetlenséget, felfordulást, nem várták meg, míg a lusta májszter úr eiőbújik az ágyból, elköszöntek a májszterné asz- szonytól. Vándorolták tovább, a legközelebbi városig. Legnagyobb örömükre itt azonnal leltek olyan nagy műhelyre, ahol több segédre volt szükség. — Hala a jó Istennek, hogy végre célhoz jutottunk! — szólt Balázs Kálmán boldogan a társához. — Nekem majd elszakadt a lábam a sok menésben. Azt hiszem, hogy már tovább nem is bírnám az utat. A cipő is feltörte a lábamat 1 Hasonlókép nyilatkozott Büki József is. Boldog reménységgel nyitottak be Pintér Nép. János műasztalos mester úrhoz. A jó módú, tekintélyes hasú májszter úr nagy fontoskodással s még nagyobb dicsekvéssel fogadta őket, hogy ő milyen vagyonos és tekintélyes ember a városban. Ha akart volna, lehetett volna már városbiró is s legközelebb ő lesz az ipartestületi elnök. De már is városi képviselő és tagja a katholikus iskolaszéknek. És itt egyben megjegyezte, hogy mint hithű katholikus, elvből csakis felekezetbeli segédeket fogad fel. Holmi lutheránus és kálvinista segédek akkor sem kellenének neki, ha ingyen dolgoznának, mert ő kenyeret nem ad eretnek népségnek. — Remélem az urak is az egyedül üdvözítő, igaz, szent, katholikus egyházunk kötelékébe tartoznak, — mondta aztán meggyőződéses hangon, mire Balázs Kálmán ijedt megdöbbenéssel tekintett társa arcára s miután onnét is hasonló lelkiállapot kifejezését olvasta le, biztatóan pis- lantva társára, kishitüen, kissé dadogva mondta: — Igen, mink is oda tartozunk! — Helyes! Akkor kezet is foghatok az urakkal! — szólt megelégedéssel Pintér Nép. János úr. — Mindjárt mehetünk az ipartestülethez szerződést kötni. Csak más kabátot veszek magamra. Addig az urak pedig körül nézhetnek az udvaron. Eizsibbadt lélekkel, kábult agygyal lépett ki a két legény az asztalos munkálatokhoz szükséges deszkákkal felhalmazott udvarra. Imitt, amott tyúkok kapirgáltak s egy nagytaraju, büszke kakas ép akkor ugrott fel a nagy deszkahalmazra s hangosan kukorékolt. Ijedt rezzenéssel fordították oda tekintetüket mind a ketten, aztán i pedig egymásra tekintettek hosszan, némán, bűnbánóan. Eszükbe jutott Péter apostol, hogy kakas szó figyelmeztette, miután háromszor megtagadta Jézust. Most ők is az első kisértésre megtagadták anyaszentegy- házukat, azzal együtt a Megváltó Jézust. Forró, égető könny jött szemükből. S a bünbánat tisztító köny- nyének hatása alatt kezük önkénytelenül imádságra kacsolódott s ilyenkép (jóllehet más szavakkal) szállt rövid fohászuk a Mindenhatóhoz: Irgalmas Mennyei Atyánk! bocsásd meg kishitűségünket, árulásunkat. Teremts bennünk állhatatos tiszta szívet, hogy a szenvedéseket türelemmel hordozzuk és semmiféle bajtól, veszélytől meg ne ijedjünk. Tart- meg minket igaz hitben, hogy semmi és senki tévelygésbe ne csalhasson és hazugságba ne taszíthasson bens nünket. — No, urak, mehetünk, készen vagyok! Látom, tetszik a házam tájéka, — jött ki nagy hangon, parádéba öltözve, Pintér Nép. János mester ur, kezében ezüst fogantyus botot lóbálva. Balázs Kálmán (valamint társa is) letörölte könnyét, ujult szívvel, égi lánggal lelkében állt bátran Pintér Nép. János úr elé: — Mester úram, köszönjük mind a ketten szíves jóakaratát, de mi nem kérünk a kigyelmed, csakis hit- sorsosai számára sütött, Istenáldását nélkülöző kenyeréből, mert mi ágostai hitvallású evangélikusok vagyunk és van jó erős karunk, mellyel Isten áldásától kisérve találunk még kenyeret adó munkát a hazában! Azzal Isten-hozzádot mondva, útnak indultak ismét, testben, lélekben újult erővel. S mikor kiérkeztek az országúira, vidáman, jókedvvel versenyt énekeltek a mezei pacsirtákkal. S aki útjoknak vezére, kalauzolója volt, elvezette őket is a boldog mun- kátadó otthonba. DAL. Nem ir az én uram, nem ir; Nem Í8 jön már felőle Mr. Nagy Oroszországban, Isten tudja, melyik árok Mély fenekén Senyved, porlad szegény. Anyátokhoz jertek, jertek, Apát vesztett kis gyermekek! Szép Magyar hazánkért Ne hiába omlott légyen Drága vére, Imádkozzunk érte I VARSA .MÁRTON.
