Harangszó, 1915-1916
1915-11-14 / 18. szám
1915. november 14. HARANGSZÓ. 139. A Muszka-szorítóban maguk alá húzott lábakkal gubaszkodnak az emberek. Sötétben beszélgetnek, takarékoskodni kell a petróleummal, csak éppen a középen pislákoló tűz világit, meg a pipakupakon átütődő kicsiny fényesség. A jólelkü tanítónak van ugyan villany zsebblámpája, de most éppen poszton van, hát akkor nincsen világosság. Minek is legyen I így is jól megértik egymást 1 Ahogy hallgatnak, a kenyerestarisznyák közt motoszkál valami. — Csapjon oda, sógor, megint a kenyerünket bántja az a hitvány egér. — Eh, annak is csak kell élni 1... Nem is bántják, még inkább a morzsalékokat, meg szalonnabőrkéket is oda szórják a deszka végére, hadd egyék szegény nyomorúlt 1 Azt is az Isten teremtette, — mondogatja Tóth Ferkó. Az eső csak hull szakadatlan. Egyik nap, déltájban üresen jönnek vissza a menázsis patrullok. Nem jöttek meg a szekerek. Másnap, harmadnap is hiába várják. Lassanként elapad a készlet. Kisebbre szabják a porciókat, de azért mindig kevesebb lesz. Üres a gyomor, kedvetlen az ember. Postát három hete nem láttak. Nem osztogatják a rózsaszínű kártyákat, nem olvashatják az otthonvalók üzenetét. Mélázva, szótlanul ülnek s hangtalanul kimerednek a csatakos szürkeségbe. Hirtelen, osonva leszáll az őszi sötétség. Még csendesebb lesz a földalatti község. Csak néha hallatszik valami erőteljes zuhogás, cuppogás, meg dobogás. A Muszka-szorító szélén posztját járja az őr, az csapko- lódik a karjával, dobog a lábával, hogy felmelegítse didergő testét. A sarokban pipára gyújt valaki, az égő gyufát odadobja a szalmára, de bizony sisteregve elalszik. — Hej, Istenem, Istenem 1.. . — Ne sóhajtozzék annyit, öreg. Éjtszaka is olyan csudát csinált, hogy már a csizmámat akartam odavágni. — Hát mi az, János bácsi ? kérdezi résztvevő hangon Tóth Ferkó. — Négy hónapja hirt se hallok felölük. Pedig, hogy« elkövetkeztem tőlük, akkor is ágyszélen ült a feleségem s öt gyerek süvített körötte. — Az Isten jó I Bízzék benne, majd megsegíti őket. — Jó, jó 1 Persze, hogy jó az Isten 1 De ha egyszer nem látom! Éjtszaka is nem az Isten képe jelent meg álmomban, hanem a feleségemet láttam holttá válva, koporsóban fekve. Két szál gyertgya égett a fejénél, a szél meg ide-oda lebegtette a csipkés szemfödelet. Egy ideig szótlan ülnek, gondolkodnak. Egyszer csak valahol a lelkűk mélyén képzeletük táltos-paripája horkanva toporzékol, azután száguldva nekiindul a külső világnak, túirepüli a keresztül-kasul árkolt mezőket, a vérvizes folyókat, az üszkös romokba dőlt falvakat s meg sem áll a fatornyos templomig, fehér falu, piros zsindelyü házakig, melyek ajtókilincse után éppen most nyújtózkodik egy-két nyakba tarisznyát hordozó iskolás gyerek. Mellre csuklanak a fejek s az emberek szemében forró, száraz könnycsepp izzik. Mert olyan furcsa teremtett állat az ember, hogy a más fájdalmát is csak akkor érti meg igazán, mikor megismeri benne saját élet- nyomoruságát. A maga lelkén keresztül éli a világot s csak azt tanulja meg az életből, amit magára alkalmaz. Mindegyik haza gondol. Oda- kinn ömlik az ólmos eső s benn, a pipafüstös, gőzölgős helyiségben kicsiny harmatcsepp nehezedik az emberek szempillájára. — Nincs igaza. Mindig láthatja az Istent, — mondja nagy idő múlva, csöndesen Tóth Ferkó. — Hol az Istenbe látnám? Talán bizony ebben az embertelen öldöklésben, vagy ebben az ördögvesztő sártengerben ? Megélénkülnek a fekvőhelyek. Innen is, onnan is röpdös az ellentmondás. — Tán bizony a gránát mellett is az Isten lelke süvít ? ... — Tán még a nagy emberkaszáló gép mellett is őt látja kegyelmed ?... — Hiábavalóság az ilyen beszéd t Mikor eljöttem, akkor olvastam a nagyvárosban egy krajcáros újságban, hogy a koronás urak, meg a politikusok most ölték meg az Istent I.., — Bizony megölték !... Gyilkosok !.. . Tóth Ferkó csak hallgatja türelmesen, nincs szava a sok élességre. Csak akkor szól, mikor mindenki elcsöndesedik. — Mindennap látom. Ha a háborúban sok az emberi gonoszság, azért az Istent mégis látjuk. Mikor felesküdtünk, azt mondta a tisztelendő urunk: Istenért, királyért, hazáért! Most is úgy érzem, hogy szenvedésünk kedves áldozat az Isten előtt. Mikor múltkor patrullban voltunk, három oroszt leterítettünk. Az egyik akkorát bukott, majdnem megfordult a tengelye körül. De mikorra odaértünk olyan nyugodt arccal feküdtek, mintha aludnának. Arra gondoltam, hogy csak a jó Isten láthatatlan keze törölheti le olyan tisztára a fájdalmat és az iszonyatot az ember arcáról. Inkább most jár igazában körül az Isten. Szeges korbács csattog az emberek lelkén s pusztító vihar rázza életüket. Valamelyik éjjel úgy is úgy álmodtam, mintha gyerekkori bibli- áskönyvünkből elém lépne a teveszőr ruhás Keresztelő János s kemény szóval mondogatná: Térjetek meg, mert elközelgetett az Istennek országa I... Higyjék el, ez hiányzik: a megtérés, az Istenhez térés I Pillanatnyi csönd fekszik a szobára. Csak a lélegzetvétel egyforma nesze hallatszik. — Van is benne valami I Gyalázatosak az emberek I — Igazad van I Ostor kell nekik I... — De hát a jók, például mi, akik mégse vagyunk olyan Istentől elfordult gazemberek ?. . . Mikor senkise felel, Tóth Ferkó csöndesen ennyit mond : — mindenki bűnös s mindenki rászolgált Isten haragjára. — Maga is ?... — Én is. — És ha mégis túlságos sokat szenvedünk ?... — Az is az Isten akaratja. — Elfordít tőle. Átkozódó pogány- nyá tesz.. . Tóth Ferkó a fejét rázza. — Gyerekkoromban tanultam egy bibliai verset, de csak itt a harctéren értettem meg igazán. »Azoknak, kik az Isten szeretik, mindenek javukra vannak/' Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA bol- ' tokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 52 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
