Harangszó, 1914-1915
1915-12-13 / 9. szám
1914. december IS. harangszó. 71. bán megtett minden intézkedést a város katonai védelmére. Belgrád határán már a mi patrulaink járnak, a középületeket a mi katonáink őrzik és mindent, ami a polgári élettel függ össze, a mi hadseregünk irányít. Belgrád elfoglalása mindenképp jelentős esemény. Mint védelmi és támadó pont is nagyon fontos, de ezenkívül megmérhetetlen erkölcsi diadalt jelent. Az úgyis összetört, levert szerb népre borzasztó csapást mér az a hir, hogy fővárosukat elveszítették. Szerbia testében is győzelmesen nyomulnak előre seregeink. Konatice mellett a szerbek súlyos vereséget szenvedtek. Mikor a mieink a szerb hadállásokat elfoglalták, 800 temetet- len holttestet találtak. Seregünk elfoglalta Arangyelovácot. A szerb seregek ellenálltak ugyan, de kénytelenek voltak meghátrálni. A szerb hadvezetőség lovascsapatokat küldött ki, hogy a menekülő szerb csapatokat feltartóztassák. A hadvezetőség jelentése szerint az újabb szerb harcokban 19.000-nél több foglyot ejtettünk, 47 gépfegyvert, 46 ágyút zsákmányoltunk. Az orosz betörés. Most már bizonyossá válik, hogy az oroszok erősen megfizetik magyar- országi vendégszereplésüket. Majdnem minden helyen vereséget szenvedtek. Kiderült, hogy Homonna mellett 4000 orosz elesett. Több csapatjuk menekülés közben eltévedt, ezeket egymásután elfogják. Lengyelországban. Lengyelországban a németek folytatták eddigi hősies küzdelmüket. A Visztulától délre folyt harcokban nagyon sok foglyot és hadizsákmányt ejtettek. Egy nagy német sereget az oroszok bekerítettek, de áttörték az oroszok gyűrűjét. Galíciában. A galíciai harctéren új esemény nincsen. Krakó táján erős harcok fejlődnek. Prsemysl körülzárása és ostroma még mindig tart. A várból repülőgépen hoztak ki leveleket, e szerint a vár erős, s élelemmel el van látva. A német császár Boroszlóban. A német császár Boroszlóban volt s ott Frigyes főherceggel, Károly Ferenc József trónörökössel és Hötzen- dorfi Konráddal, a mi seregünk vezérkari főnökével tanácskozott. Egyéb hírek. Szerbia annyira végromlás előtt áll, hogy szeretne monarchiánkkal békét kötni, de Oroszország nem engedi.* Az egyház köréből. Gyászrovat. Munkás élete delén törte ketté a halál Borbély Gyula iharosberényi ev. lelkész életfáját. Ötven éves korában, november 29-én hunyt el. Özvegye, öt árvája, szülei, testvérei, kiterjedt rokonsága és gyülekezete gyászolják kora elmúlását. Míg élt, híven munkálkodott a reábizottakban. Áldott legyen emlékezete 1 Az Úr váratlanul magához szólította Horváth Dezső veszprémi evang. lelkészt élete 63-ik évében. Gyülekezete, közegyházunk s a dunántúli egyházker. gyámintézet, melynek buzgó jegyzője volt, sokat veszítettek a rendkívül buzgó, nemes lelkületű férfiú elhunytával. Családja a melegen érző, gondoskodó családfőt siratja benne. A jó Isten adjon az elköltözöttnek örök békességet, a hátramaradottaknak pedig vigasztalást. Gyámintézeti gyűlés. A dunántúli egyházker. gyámintézet Czelldömölkön tartotta közgyűlését, Kiss János gyámint elnök elnöklete alatt. A közgyűlés tudomásul vette Báró Solymossy Ödönnek, a világi elnöki székről való lemondását. Azután segélyek kiosztásával foglalkozott a gyűlés. Vallásos estély. Ádvent első vasárnapján szépen sikerült vallásos estélyt tartott a szombathelyi gyülekezet nóegylete. Az estélyen ének és szavallatok keretében Kovács Sándor pozsonyi theol. akad. tanár tartott értékes felolvasást „A tékozló flu“ c alatt s megkapó vonásokban vázolta Augusztinusz életét. A nemespátrói ev. nőegylet, hogy a háború ideje alatt minden héten, egy hétköznapon tartatni szokott esti imaórán a templom kellőképpen kivilágítva legyen, 10 drb. nagyobb értékes lámpát vett a templomba. — Ezen kívül minden hadba- vonult nemespátrói hívőnket ellátta a „Lelki fegyver“ című imádságos könyvvel, melyért többen valóban megható szavakban mondtak köszönetét. — Például Szakáll (Döme) József egyszerű földmíves ember, ki Szerbiából okt. 31-én, a harctérről igy irt: „Kedves tisztelendő atyám I Folyó hó 31-én egy katonai imádságos könyvet kaptam, melyet a pátrói nőegylet adományozott. Annak igen megörültem és mikor olvasgattam, mindjárt gyógyultam lelki betegségemből és átadtam bajtársaimnak, kik nagy örömmel olvasták ; nagyon szép imádságok, szép énekek vannak benne, mely szükséges volna minden katonának, akár, miot a fegyver. Igen szépen köszönöm az adományát; Isten áldása legyen rajta úgy az elgondo- lóján, mint az elküldőjén. Isten áldása legyen egyházunkon, lelkészünkön, tanítónkon, hogy boldogan vezethessék gyülekezetünket.“ Az iharosberényi evang. gyülekezet nov. 22-én tartotta második őszi vallásos estélyét a következő tárgysorozattal: 1. Közének, 2. Káldy s. lelkész Máté XXVI. 41. feletti rövid elmélkedése és imája, 3. Ugyan ő felolvassa „Az anyák mai sorsa és jövő hivatása“ c. munkáját, 4. Borbély Béla szavalta Petőfinek „A magyarok Istene“ c. költeményét, 5 „Lábaidhoz hullok“ Franciából : dr. Thaly Lóránt, énekelték Teke Lajos tanító és Borbély Béla, Héricz Jenő tanitó orgonaki^éretével, 6. Német J. polg. tan. szavalta: Csengeynek „A bőkezű- c költeményét, 7. Közének 1 Erős várunk nekünk az Isten: — A nagy templom teljesen megtelt a hívők seregével és oflertóri- umból befolyt 6.41 kor., amely összeget — miután már a gyülekezet mindenféle hadi alapra becsületesen ajándékozott, így a katonák karácsonyi ajándékára is 100 koronát beküldött — az iskolás gyermekek karácsonyfájának feldíszítésére fordítja. Gyülekezeteink és a háború. Már a háború megindítása óta örömmel adunk hirt arról, hogy gyülekezeteink hűséggel, áldozatkészséggel teljesítik hazafias kötelességüket. Maguk a gyülekezetek, nőegyletek is kiveszik a munkából a maguk részét, de a hívek serege is ugyancsak buzgón munkálkodik. A gölniczbányai ev. egyház a világháború kitörése óta buzgón teljesíti hazafiui kötelességeit. A helybeli kórház részére, melyet a Vörös kereszt tart fenn, ágyneműt fehérneműt stb. adtak másvallásuakkal együtt az egyház tagjai s fáradhatlan buzgósággal ápolják a sebesülteket. Az egyház tagjai között rendezett gyűjtés a helybeli Vörös kereszt egyletnek 158 K. 90 fillért eredményezett dacára annak, hogy sokan a mások által eszközölt gyűjtésnél is adakoztak. Az állam által kibocsátott hadikölcsönre az egyház lörzsvagyonából 10.000 (tíz ezer), diakonissza alapjából 500 (ötszáz) koronát jegyzett. Rábaszentandráson, sebesültek részére gyűjtött s a Csornai Vörös kereszthez elszállított sok ruha, számtalan ágynemű, élelmiszer, 100-nál több baromfi, gyümölcs, zsir, vaj stb. adományához az egész község lakossága vallásfelekezeti különbség nélkül hozzájárult. Ezenkívül a küzdő katonák részére meleg ruhákat, hósapkákat, érmelegítőt, hasvédőt készített és adományozott Balázs Lina. — Hósapkákat és érmelegítőket adományozott Balázs Ida, amik a harctérre lettek elszállítva,