Harangszó, 1914-1915
1915-01-03 / 12. szám
1915. január 3 12-ik szám. f V. évfolyam. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és minden- nemü megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM: Madár Mátyás: Ó év esti ének. (Vers.) — Szabó István: Tovább megyünk, — hazamegyünk... — Szalay Mihály: A gyerekek. (Elbeszélés.) — Fölmentések a népfelkelési szolgálat alól. — Horeczky Béla: Történet. (Vers.) — Jó pajtások. (Népadöma.l — Fábián Imre - Hogyan, tett-Pálból Saul? (Elbeszélés. Folytatás) — Karácsonyi üzenet. — A világháború eseményei. — Ország-Világ. — Persely. — A szerkesztő postája. r O év esti ének. Dallam : A nap elment, óh Jézus maradj velem. Letűnt a nap; ez évben utoljára Rád tekintek, gondviselő Atyámra. Ki intézed az évek futását Tekints reám, adj nyugodt éjszakát. Tovább megyünk, — haza megyünk ... Irta: Szabó István. „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem jövendőt keresünk,“ Tovább megyünk... Rémsötét éjben, melynek nem látjuk csillagát. Viharzó tengeren, életet, vagyont, örömet, boldogságot, fenyegető, eltemető hullámok felett. Uttalan úton, hol nehéz a járás. Tört remények, sírok mellől, vérző szívvel, könnyek között, — de remélve is — tovább. Ismeretlen tájra, ahol meglehet, még rémesebb lesz az éj, még süvöltőbb a vihar, még sivárabb ütünk. Ahol, úgy lehet, új vágyak hagynak el, új remények csalnak meg, új sírok sötétlő halmai várnak. De ahol látunk talán csillagot is az éjben, érünk talán révpartot is, amelyen a béke angyala őrködik, szedünk talán rózsát is a tövis közül, találunk talán örömet is a szenvedés árnyában... Tovább megyünk... De te nem akarsz velünk jönni ?... Fáradt vagy, vélladon súlyos a teher, nem birod azútat?... Boldogságod vára összeomlott, reményed csillaga éjbe tért ?... Vissza vágysz a múltba? Örömödet, reményedet keresed, amit elvesztettél ? Élettársadat, támaszodat, kenyérkeresődet, gondozódat, örömed, bánatod megosztóját, szíved büszkeségét, ékességét nem találod az úti társaságban a rokonok és ismerősök között? Ennek sírhalmára borulva zokog lelked ? Avagy annak, aki mindened volt e földön, nem találod sírját se ? Csak leikével ölelkezhetik búsongó lelked ? Csak jóságos arcát látod ? Csak kedves beszédét hallod ? Oh, csókold össze jóságos arcát, válts vele kedves szót. Panaszold el neki bánatodat, azután — ints neki búcsút. De ne felejtsd el. Csak a szomorú, emlékeket töröld ki szívedből — az édeseket vedd magadhoz, drága kincsei ezek a te lelkednek. Csak azt hagyd el, ami a földre nyom, de ezt azután igazán elhagyd, mert erőnk felett való útunk vagyon. Minél könnyebb testünk, annál köny- nyebben rójuk az útat. Óh jer, csatlakozz hozzánk, bármennyire maradásra késztet is a múlt. „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem jöHála néked, hogy kezemet megfogtad, Gyarló szivem elcsüggedni nem hagytad. Benned bíztam, Te nem hagytál engem, | Áldva zengi jóságodat lelkem. Ne hagyj, ne hagy engemet jó Istenem I Bajaimban ki segíthet, ha Te nem. Vándortársim boruljunk elébe, Hajtsuk fejünk atyai ölébe. MADÁR MÁTYÁS.
