Harangszó, 1914-1915
1915-12-27 / 11. szám
1914. december 27. HARANGSZÓ. 83. százast, hanem ezerest akartam mondani, mert ezeres bankóm van! — mondta a nagyságos asszony még nagyobb zavarral. — Ide hát az ezeres bankót, azt is felváltom! — Fel ám, majd megmondom micsodát! — lobbant a nagyságos asszony haragra a kudarc miatt. S kereken kijelentette, hogyha nem várhat a májszter úr holnapig (de melyik holnapig ?) a csekély pénzzel, vigye akkor vissza a cipőt. Dani bácsi amilyen szörnyű haragos volt, vissza is vitte volna, de az iruló-piruló Malvin kisasszonynak volt annyi esze, hogy nem vetette le lábacskájáról. Aki nem ismerte az epés Dani bácsit, el sem tudja kellőkép képzelni, milyen lelkiállapotban baktatott haza a falujába. S jól tudta ő maga is, hogy ily állapotban nem lesz tanácsos az utca felől hazatérni, hanem inkább a kertekalja felől lopózva, mert ha most is utána kiáltja valaki az irtózott kakuk szót, vagy őt öli meg az indulat, vagy pedig ő üti agyon a csufolódót.' Köszönés s minden szó nélkül dobogott be kis udvari szobájába. A mindig mosolygó, barátságos arcú Vilma néni, hites felesége, jól ismerte már ezt a szokását, tudta ebből, hogy ismét megboszantották az öreget. Csak azzal nem volt tisztában, hogy a hazavitt cipő ügye, avagy a kukuk szó öldösi-e most is az öreg párját? — Hoztál-e sok pénzt, öregecském? — kérdé Vilma néni különös izgalommal, a szokottnál is mosolygósabban, miközben titkos pillantásokat vetett a szoba hátsó falára. Ámde nem kapott kérdésére feleletet. De hogyan is kapott volna olyan örömet sugárzó, boldog ábrázatra? — No, megnémultál, öreg szivecském ?! Hol a cipő ára ? — Keresd meg! — mordult fel Dani bácsi. — Hála Istennek, morog már a medve! — szólt Vilma asszony s az utasításhoz híven kereste az új cipő árát, a gazda mellényzsebében tapogatózva. — Ne az én zsebemben keresd, hanem menj el ahoz a nagyságához, akinek vén oktondi létedre annyira kezetcsókolomoztál tegnap, mikor leányával együtt annyira fintorították itt kényes orrpkat a csiriz szagtól! — tolta el Dani bácsi maga mellől a hites párját. — Úgy ?! Hát nem fizetett az a pöffeszkedő, kényes dáma! — komolyodott el Vilma asszony egy percre, de amint a szemben levő falra pis- lantott, mosolyra derült ismét az arca s időközönkint meg-megcsóválta fejét. — Szabad-e betlehemezni ? — hangzott az ajtón kívül egy vékony gyermekhang. — Takarodjatok a pokolba ! — kiáltotta a gazda épen nem karácsony estéhez illő hangon, de Vilma asszony nem volt azon a véleményen! — Szabad hát, már hogy is ne szabadna, mikor szent karácsony estéje van! A betlehemes gyermekek betoppantak egymásután a szobába, szokásos belépő mondókáikat elhadarva, ámde közepén sem tartottak még betlehemes játékuknak, mikor egy kegyetlen, csúfolódó hang hallatszott a szobában, vakmerőén kiáltva a „kakuk“ szót. Dani bácsi, mint egy sebzett vad, ugrott fel székéről: — Ki volt az a gazember?! Megölöm a gyilkost!... Hirtelenében nem akadt más, gyilkolásra alkalmas szerszám Dani bácsi kezébe, mint egy korhadt, ősi kaptafa. De mire azt is kezébe vette, a betlehemes pásztorok úgy elszaladtak ijedtükben, hogy elveszítették betlehemes templomukat a sötét udvaron. Különös volt az a dolog, hogy a jóltáplált Vilma néni most éppen nem osztozott a kedves férje-ura bosszúságában, sőt ellenkezőleg olyan kitörő nevetés vett rajta erőt, hogy el kellett kötényével arcát takarni s úgy som- polygott ki a szobából hátra a kertbe, hogy ott, természete szerint, kedvére kinevethesse magát. Eltelt tizenöt perc, mire annyira csillapodott a nevethetnékje, hogy komolyságot erőltetve, vissza mehetett a keseredett szívű párjához. — Kukuk I kukuk: — hangzott ismét, kétszer is, az előbbi csufolódó hang, amint betette lábát a szobába. Vérbeforgó szemmel ugrott fel s tekintgetett körül Dani bácsi: — Itt rejtőzött el a gyilkos gazember a szobában! De most nem szabadul ki körmeim közül, kiszorítom belőle a párát!... Azzal végigkutatott minden zeget- zúgot a szobában, valamint az ágyak alját is a padlóra gugolva. De mind hasztalan volt: nem került elő a csufolódó. Vilma néni majdnem megfulladt a magában visszafojtott nevetési vágytól, míg végre kitört, belőle csodálatos hahotával. S kövér kezeivel olyan nagy hadonázást vitt véghez, hogy majdnem leverte az égő lámpát az asztalról. Hantó Dániel különös meglepetéssel nézett a kacagó feleségére. Nagy indulatát mélységes szomorúság váltotta fel, míg egyszercsak forró könny bu- gyant szeméből. — Hát te vagy a csúfolódó... te, az esküdött feleségem?! Csúfolsz, hogy nevethess rajtam ?! No jó, csak csúfolj s nevess! S majdan csúfolj s nevessél ki akkor is, ha a koporsómban fekszem! — mondta mély fájdalomtól rezgő s majdnem síró hangon, miközben kifelé indult a szobából. Erre már Vilma néni nevetésének is vége szakadt. Útját állotta emberének : — Hová akarsz menni ? I Nézz oda a falra, ott van, amit kerestél! Ha olyan oktondi nem volnál, már észrevehetted volna s hallhattad volna a ketyegését. Fiunk küldte karácsonyi ajándékul, miután mindig panaszkodtál neki, hogy milyen kellemetlen neked azóta óra nélkül lenni, hogy elpusztult a régi, öreg jószág. Én vettem át a csomagját a postán, míg te a szomszéd faluban jártál s meglepetésül szántam neked. Nesze itt a levele is a mi jó fiunknak s olvasd el csak, milyen szépen ír és boldog ünnepeket kíván... Dani bácsi egyik izgalmas meglepetésből másikba jutva, zsibbadtan, erőtlenül roskadt le egy székre, úgy bámulta sokáig a falon hangosan ketyegő kakukos órát, az ő édes fia, büszkesége szép karácsonyi ajándékát. Kapja le mindenki kalapját, aki csak Elmaradott az a község, ahol nincs fogyasztási szövetkezet. A legjobb és legolcsóbb háztartási és gazdasági cikkek a HANGYA boltokban kaphatók. A HANGYA italai hamisítatlanok és kitűnő minőségűek. Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, forduljanak a mozgalom kezdői tanácsért a HANGYA a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez Budapest, IX., Közraktár-utca 34. sz. (Saját székházában.) 11 A HANGYA kötelékébe jelenleg 1278 szövetkezet tartozik 60 millió K évi áruforgalommal.
