Harangszó, 1914-1915
1914-11-22 / 6. szám
V. évfolyam 1914. november 22. 8-ik szám, Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMÉND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM : Megadjuk! . . . — Entireffy János: Iskolai imádságok és a háború. — Katonavitézek tarsolyából. — Faragó Imre: Temetés a harctéren. (Vers.) — Balikö Lajos: A mi nevünk. (Folytatás.) — Hol a vége? — A hadi kölcsön. — Képes Luther Naptár. — A világháború eseményei. — Szemüveggel felszerelt tehenek. — Ország-Világ. — Persely. — A szerkesztő postája. Megadjuk ! . . . Másodszor is megszólalt a haza. Először fegyverviselő férfiakat állított csatasorba, most pedig pénzt kér a haza oltárára. Vér és pénz, élet- és anyagi erő örök táplálói és feltételei a háborúnak. Akármelyikben fáradjon ki a nemzet, az elbukás lesz sorsa s önvesztébe rohan. A dúló világháború negyedik hónapjában áll elénk nemzetünk. Megzörgeti szekrényeink, asztalfiókjaink zárait, szívünk ajtait s azt mondja : áldozzatok a haza oltárára. hogy dicsőséggel kezdett háborúnkat, melyben értetek küzdünk és értetek szenvedünk, diadallal befejezhessük I... Vájjon mit felelnek a nemzet fiai ?... Dicsőségtől ragyogó történelmünkből egy napsugárral rajzolt képet szakítok ki s azt állítom elétek, magyar véreim. Mikor 1848-ban veszélyben volt a haza, Kossuth I jós az örökké emlékezetes július 1 iki országgyűlésen így szólt: „Midó aszószékre lépek, hogy önöket fe íívjam, mentsék meg a hazát I“, e percnek irtózatos nagyszerűsége szorítva hat keblemre. Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely fölkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyöngék, örök halálba sülyedjenek, ha pedig van bennök életerő, örök életre ébredjenek. így áll e percben a nemzet az önök kezében és Isten kezökbe adta a mai határozattal a nemzet életét, de kezökbe adta a nemzet halálát is.“ Azután előterjesztette, hogy a nemzet megmentésére 200 ezer honvédre s az erre szükséges pénzerő megszavazására van szükség. Mikor beszédében egy pillanatra megállt, felugrott Nyáry Pál s jobbját esküre emelve, kiáltotta: „Megadjuk!“ És felugrottak mindannyian, kipirult arccal, csillogó szemekkel kiáltották: „Megadjuk!“ „Megadjuk!“ Kossuth szeme megtelt könnyel s reszkető hangon így szólt: „...ezt akartam kérni, de önök felállottak s én — lorúlok a nemzet nagysága előtt! < rk azt mondom : annyi erőt a kivit«, en, mint amennyi hazafiu- ságot t rasztaltam a megajánlásban s Magy országot a poklok kapui sem fogják megdönteni!“ Lelkünk megérzi nagy idők találkozását. Most is az a kiáltás szállja be bérceket, rónákat: veszélyben a haza ! Most is a nemzet fiaihoz hangzik a kiáltás: mentsétek meg a hazát I... Mikor az államnak pénzt köl- csönzünk, akkor a hazát erősítjük. Mert vájjon mi lenne belőlünk, ha teljesítetlenül hagynánk a haza kérését ? Északon és délen küzdő seregeink élelem, töltény, fegyver nélkül maradnának. Gyakorlatozó újoncainkat nem lehet felfegyverezni. A harcmezőn elesettek helyét nem lehetne újakkal pótolni. Itthon búsongó tehetetlen asszonyok, gyerekek, gyámol nélkül maradt szülők kezéből kiesnék az a kenyér, mit az állam nagylelkű gondoskodása biztosít. Elbuknánk vereség nélkül. Elbuknánk a pénz hiánya miatt. De az állam itt is szívén viseli polgárai sorsát. Nem ajándékot, hanem kölcsönt kér. Kamatképpen 6%-ot biztosít, tehát oly nagy összeget, amekkorát egy takarékpénztár sem fizet. A nemzet oltárára hozott áldozat amellett, hogy szent nemzeti ügyet szolgál, egyszersmind gyümölcsöző, előnyös befektetés is. Evangélikus egyházunk püspökei