Harangszó, 1914-1915
1915-06-20 / 32. szám
252. HARANGSZÖ. 1915. június 20. nek s az adott jelre kezdjék meg a tüzelést. Mi meg négyen csúszva közeledtünk a gépfegyver felé. A hó csikordulását is eltompítottuk, a fa- gályát is elkerültük, olyan óvatosan közeledtünk az oroszokhoz. Ezekkel is csöndesen kellett végezni, nehogy a fedezékben levők segítséget küld- hessenek. Már tisztán kivettük az alakokat. Egy tiszt és négy ember. Tovább csúszunk. Látjuk, amint távcsövei nézik az ellenséget, halljuk a beszélgetést. Egyszerre a tiszt elkapja szeme elöl a távcsövet, a kezével hevesen int, azután néhány vezényszót kiált. A gépfegyvert megállítják, hirtelen felkapják s szaladni akarnak vele. — Előre ! — kiáltom, s a következő pillanatban puskaagygyal ütjük őket. Egy dörrenés. A tiszt ránk süti revolverét. Szegény zalai cimborám véres tejjel előrebukik. Hamar végzünk mindannyival. Néhány perc múlva újra kattog a gépfegyver, de most már az oroszokra ontja a gyilkos golyót. Ugyanakkor elkiáltom a vezényszót s mintha egy századot rejtene az erdő sűrűje, hosszú vonalban felzúg a hurrá s a puskaropogás. Micsoda fejetlenség 1 Micsoda kapkodás 1 Hogy menekülnek a két tűz közé szorult oroszok. De csak egy percig tart az egész. A következő pillanatban felemelkednek a karok s a levegőben nekilóbáíkozik a fehér zászló. Hanem ami azután következett, azt sohasem felejtem el. Számba vettem a fiúkat. Ketten bizony elestek. Mi meg 24-en bevonulunk a mieinkhez. Jelentem a százados úrnak, de a hangom majdhogy el nem csuklik, ő meg csak néz, néz. — Hát ti is itt vagytok fiúk ? Hát ti voltatok ?.. . Derék fiúk. .. vitézek ... hősök... honvédek !... Hát mit mondjak mást: magyar honvédek !... Azután megszorította kezemet, megölelt, megcsókolt. — Ti pedig, fiuk, — szólt a másikakhoz, — úgy nézzetek ezekre a derék fiúkra, hogy mindegyiknek a mellén vitézség! érem van. Az őrmesterén arany érem, a többién ezüst érem. Bizony mindegyikén. Most pedig : Vigyázz !... Tisztelegj!. .. — Hát igy volt 1 — Szépen volt, gyönyörűen volt 1... Jöjjön, hadd szorítsam meg a kezét. Olyan büszkék vagyunk mindannyian, mikor a magyar katona hősiességéről beszél a hir!... Mintha valami felhő suhanna át az arcán. A keze fájdalmasan int. — Mondok valamit. Mikor a harctérre vonultunk, — igaz a halál elébe mentünk, roskadoztunk a virág alatt. Száz, meg ezer kéz nyúlt felénk. Mikor hazajöttünk tenger szenvedés után, elfelejtettek egy virágszálat adni. Pedig a halál előtt álltunk, százszor, ezerszer. .. Nem tudtam, mit mondjak. Csöndesen üldögéltünk s néztük, hogy himbálja a viharszél a lombos faágat. Arra fut a kislányom. — Gyere ide, angyalom, hozz hamar a sebesült bácsinak virágot. Alig hallja a mondat végét, már ott fut a kert végén. — Nincs igaza, — mondtam biztos hangon. A nemzet szívébe zárja azokat, kik érte áldozták életüket, vérüket. Virágot hint útjukba, babér- koszorút tesz fejükre I... Lelke melegén dédelgeti hőslelkü védőit!... Elgondolkodva ült s merengve nézte az eget. Napnyugaton aranyos sugárkévék pirosló csikót rajzoltak a kéklő égre, napkeleten meg sötét felhő gomolygott, villám cikázott s haragos morajlással zúgott a távoli zivatar. — Jól van.® Igaza van, igaza lesz. Magam is hiszem. De még valamit mondok. Láttam egy nagy csataképet. Tajtékzó paripán ül a diadalmas vezér, kezében a győztes lobogó, arcán a büszke önérzet.. Előtte a rabok, a leigázott,hódolók. És ő megy büszkén, biztosan, győztesen I... De hiába kerestem a névtelen százakat, azokat az ezreket, kik vérükkel pirosították a csatateret, kik porba hulló testükkel építették meg a diadal útját... Mi lemaradunk a nagy képről... Vállára teszem kezemet s a szemébe nézek. —t Értem. De nincsen igaza. A legnagyobb hadvezér legszebb babér- koszorújából egy-egy levél a névteleneké. A dicsőség fényes napjából egy-egy sugár szintén az övék. És ha hiányzik is az a vaskos históriás könyv, mely a magyar vitézség, minden apró, kicsiny eseményét elmondhatná, nem száll-e ajkról ajkra, nemzedékről-nemzedékre a magyar hősiesség emléke?... Amit az ősök tettek, megőrzi a család, gyermek tovább adja unokának, nemzedék ráörökíti az utánakövetkezőkre. Aki a nemzetért élt, vérzett és meghalt, az a nemzet szívében örökké él. Nevét eltörölheti az idő, alakját homályba merítheti a feledés. Akkor se múlik el, mikor behorpadt sírján megdől a fakereszt, hanem beleolvad egy magasztos fogalomba: a hazaszeretet, a hősiesség, a kötelességhűség fogalmába. Bevonul a nemzet halhatatlanjai közé 1 És tovább él. Visszaszorította kezemet s megújította mellén a vitézségi érmet. — Édesapám seholse találok virágot. Körülnézek. Fejem felett csupaszon áll az aranyeső ága s amott a pázsitágy sarkában koldusra fosztottan szomorkodik a száraz orgonabuga. Honnan veszek virágot? A kislány újra jön. Szeméből csillog az ártatlan gyermek-öröm. Futásra szaporázza lépteit s kötényéből marok számra nyújtja a virágszirmot: a sárga aranyeső, a lila szelencevirág szirmát. — Tessék, sebesült bácsi!... Az ég keleti végén tompa robbanással zúg a zivatar. Haragjának hangja messzerobogó döngéssel be- szállja a viharfelhő árnyékába húzódó tájat. Szél csapódik a kert fái közé, belekap a száraz virágszirmokba s szárnyára kapja.. . — Elviszi, sohase látjuk, — mondja s hosszan néz utána. — Nem! Szétviszi, mindenütt látják felelem, s megszorítom kezét. A szél meg viszi, szerteviszi a virágszirmokat széles e világba. A magyar katona dicsőségét!. .. A győri evangélikus Szeretettláz. A győri evangélikus egyházközség tudatában az evangélikus nőnevelés fontosságának, internátust rendezett be azon vidéki tanuló leányok számára, akik a helybeli iskolák valamelyikében akarják folytatni tanulmányaikat. A leányinternátus lakói a Szeretetház igazgatójának és egy diakonissza nővér felügyelete és gondos nevelése alatt állanak. Hozzájuk bizalommal fordulhatnak minden ügyükben. A Szeretetházban az istenfélelem és komoly munka által áthatott szellem uralkodik. Őszinte vallásosság, egymás szeretete, tisztaság, szorgalom és rendszeretet által kell a növendékeknek is beleilleszkedni abba a családias hangulatba, amely a serdülő leányoknak idegenben olyan jóleső és szükséges, a szülőkre pedig oly megnyugtató. A teljes ellátási díj havi 70 korona, mely havonként előre fizetendő az egyházközség pénztárába. A teljes ellátásban benn foglaltatik : a reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora,
