Harangszó, 1914-1915
1915-05-30 / 29. szám
230. HARANGSZÓ. 1915. május 30. csak a lélek beszél. Ilyenkor este jobban hallom a szívem szavát. Amint álmatlanul hánykolódom fekvőhelyemen, úgy látom, mintha sűrű embertömeggel népesednék be a nagy országút. Összetörve mennek, fiatal, öreg, egyik a másik után. Hangtalanul kiáltanak, de szájuk mozdulásáról leolvasom, hogy mindannyi egyforma panaszos éneket kiált a nagy sötétségbe. Nézek, újra nézek, azután látom, hogy a szélesen, hosszan kanyargó út fejénél egy nagy-nagy kereszt mered az ég felé. Árnyéka ráborul a hosszú útra. Mindnyájan a kereszt árnyékában vándorlunk. A szenvedés keresztje! Olyan hideg és rideg, mikor csupán az értelemmel közeledem hozzá. Egyszerűen nem vagyok képes megérteni. Az életszépség megsértését látom benne. A boldog, nyugodt élet összetörését. Pedig úgy érzem: jogom van a boldogsághoz. Ha saját magam semmisítem meg boldogságomat, úgy még van valami kicsinyes vígasztalásom. Az, hogy mindennek én vagyok az oka. Az azután tőlem függ, hogy saját magammal hogy intézem el számadásomat. De mindenképpen gyarlóságom, ügyetlenségem, helytelen eljárásom büntetését látom a szenvedésben. Ha azonban rajtam kívül álló okok tesznek szerencsétlenné, akkor a szenvedésben valami nagy igazságtalanságot látok. Nem értem, hogyan foszthatnak meg mind attól, amit nehéz munkával, lassú életfejlődéssel biztosítottam magamnak ? Honnan veszik a iogot, hogy belenyúljanak életembe és nagy áldozathozatalra kényszerítsenek ? Eszembe jut egy egész sor szenvedés, melyet nem irhatok mások számlalapjára. Egyszerűen rámzúdulnak, mint a júniusi jégverés a hullámzó vetéstengerre. Hát ezeket a szenvedéseket miért kell elhordoznom? Miért küldi reám az az Isten, akit szeretetnek hívok és atyámnak szólítok? Ésszel hiába magyarázom, de szívem megérzi az igazságot. Mikor a kereszt árnyékában járok, úgy látom, mintha a sötét felhőkből felém közelítene édesatyám, jó anyám alakja. Hányszor intettek. Dorgáló szavuk hányszor megfogta kezemet. Szülői aggodalom hányszor megkeményítette tekintetüket. Hányszor váltotta fel feddés, büntetés a szeretet dédelgető melegségét. Mégis szerettek. Mindent azért tettek, mert szerettek. Minden szó, intés, dorgálás, büntetés csak eszköz volt, mellyel neveltek. Rágondolok gyerekkori sírásaimra. Most azokat is megértem. Azt mondom: szükség volt ezekre, emberré tettek. Szívemmel nézem sok-sok szenvedésemet s egyszerre úgy látom : felém ragyog abból az Isten jóságos arca. Az ő kezében egyesül minden szenvedés. A megpróbáltatás lehet nagy, lehet rettenetes, de sohasem céltalan. Hiszen az Isten igazgatja. Nagy dolgot akar elérni. Emberré akar nevelni. De ez az emberrélevés nem könnyű feladat. Nem szoríthatjuk bele néhány esztendő munkájába. Nem meríthetjük ki néhány könyv megtanulásában. Ez a munka mindig tart. És a jó Isten mindent eszközzé tesz, hogy ezt a legnagyobb célt elérjük s igazi emberek legyünk. Fájdalmon visz keresztül. Éjszakákon vándorokat. Romok fölé állít. Szétdönti reménységünket. Megsemmisíti egészségünket, boldogságunkat, tlyugodt családi életünket. De nem azért, hogy szenvedjünk, hogy folytonosan sírjunk s kétségbeessünk. Mindez azért van, hogy emberré legyünk! A szenvedésben magához hív. Magához emel. A szívemmel nézem a keresztfát s nem látom olyan hidegnek. Odatámasztom könnyes arcomat s érzem, rámsugárzik a mennyei atya szere- tete s megszólít egy biztató hang: „akiket én szeretek, azokat megdorgálom I... “ kb. A világháború eseményei. Új fenyegető veszedelem tornyo- sodik a déli szemhatáron. De az új veszedelem új erőt is önt vitéz seregeinkbe. A lefolyt hét is tele van a szövetséges magyar, osztrák és német hadak dicsőséges győzelmeivel, melyek fennen hirdetik, hogy hadd jöjjön a hűtelen szövetséges, ha eddig boldogultunk orosszal, angollal, franciával, belgával, majd elbánunk az olasszal is! Küzdelem az orosszal. A nagy orosz frontnak Galiciában történt áttörése, úgy látszik, Isten segítségével meghozza a végleges győzelmet. Az egyesült hadak egy része ma már Przemysl előtt áll, hogy visszahódítsa azt az erősséget, melyet tőlünk az éhínséggel szövetkezett túlerő két hónappal ezelőtt elvett. Másik része a haderőnek Orosz-Lengyel- országban, a Nida és a Pilica mentén halad előre. Boroevics kárpáti csapatai Szambor felé nyomulnak, míg Lin- zingen német serege a lemberg-sztryji vonalt igyekszik hatalmába keríteni. Hadaink a Kárpátokon és Beszedeken túl mindenütt győztesen törnek előre, bomlott állapotban menekül az ellenség. Ezrével, tízezrével hagyja maga mögött a foglyokat, sebesülteket és elesetteket. Hatalmunkba került a Szán mentén Budnik, Lezajszk és Jaroszlau, Przemysltől délre Dobromil, Sztary-Szambor, Drohobicé s Boriszláv. Két hét alatt közel 200 ezer fogoly, 128 ágyú, 368 géppuska jutott a kezünkbe. A harc most Sztryj városáért folyik, melyet az oroszok alig tarthatnak sokáig. Ugyanakkor a németek fenn Kurlandban, a kovnói és szuvalki orosz kerületekben verik az ellenséget. Ma már felemelt fővel elmondhatjuk : hazánkból és Németországból az oroszt kivertük, Bukovinából a besszarábiai határig kergettük, Galíciából most vetjük kk Nem csoda, ha a legtekintélyesebb angol lap, a Times ekképen elmélkedik: A téli kárpáti hadjárat gyümölcsei nagyrészt elvesztek. Radko Dimitriev hadseregét súlyos veszteségekkel visszakergették a Szán mögé, Kovno vidéke elpusztult, Libau német kézbe jutott, Lengyelországban az orosz elvesztette a talajt lába alól. A szövetségesek hatalmas csapást mértek Oroszországra. Küzdelem a franciákkal és angolokkal. A flandriai véres harc Ypern tájékán még mindig eldöntetlen. De úgy látszik, hogy angolok, franciák és belgák már nagyon belefáradtak a céltalan küzdelembe. Ypernt tovább alig tarthatják. Belefáradtak a védelembe. Katonaságuk is kevesbedett, mert jó részét a Dardanellákhoz kellett küldeni. A törökök háborúja. Az ántánt-hatalmak sehogysem boldogulnak a Dardanellákkal. Talán ez is egyik oka az angol kormány- válságnak, mely főképpen Churchill tehetetlensége és az angol tengerészet bajai miatt tört ki. A Dardanelláknál partraszállott szárazföldi ellenséges csapatok a legnagyobb veszedelemben vannak. És az ántánt hatalmasságai nem képesek őket megvédeni. Olasz álnokság. Olaszország harminchárom évig szövetségesünk, fegyvertársunk, barátunk volt. Jól érezte, magát, gyarapodott a szövetség védelme alatt. A hála mindenért az, hogy hátunk mögött lekötötte, eladta magát ellenségeinknek.
