Harangszó, 1914-1915

1914-11-01 / 3. szám

Harangszó.

ÜM4. november i

i8.

janak a lélek szemei. Kik Krisztus tudományát elrejtették, azoknak érdekükben volt, hogy a lelki szemek ne foglalkozzanak s a tévelygők meg ne lássák az igazságot, mert tudták, hogy ha azt megismerik, akkor az ő tekintélyüknek vége, hitelét veszti hamis tudományuk. Sokáig élt a nép szellemi sötétségben, mígnem ismét megjelent számára az Ige, kiben élet és Világosság van.

Az az Ige, ki Úrunk Jézus személyében ott keleten, Bethlehemben testet öltött, 1517 év múlva, nyugaton, egy németvárosban: Wittenberg- ben született újjá. Sötétségben fény- lett az Ige, amikor az idők teljességében e földre jött, sötét éjszakának, a középkor lelki sötétségének vetett véget, mikor Wittenbergben újra megjelent. Azon a sötétségen vett diadalt, melyben, mint ékes hajnal- csillagok, előre felragyogtak a reformáció útegyengetői: Wald Péter,

Wiklef János, Húsz János, kik mint az új kor prófétái előrehirdették a nap felkeltét, az Ige győzelmét és sok szívet fogékonnyá tettek a wittenbergi hős, dr. Luther Márton tanainak elfogadására.

És a hitjavítás bölcsőjéből a wittenbergi vártemplomból szertesugárzó Világosság úgy hatott, mint amely a betlehemi jászolból eredt. Szokat- lansága miatt sokakat megdöbbentett, de valahova eljutottak Luther tanai, mintegy a vigasztaló szó hangzott: ne féljetek, nem hirdetek néktek ismeretlen dolgot, csak azt az örömöt, mely ott Júdeábán hirdettetett egykor, melyről meg van írva, hogy minden népnek öröme lészen!

Valamint hajdan a pásztorok Beth- lehembe, úgy siettek Wittenbergbe mindazok, kik hallották hírét, hogy ott megújult a régi, tiszta forrás, utat tört magának az örök élet vize s újra prédikáltatik a századokon keresztül elnyomott evangéliom, az embereknek ama Világosságuk. A Wittenbergbe sietők nagyobbrészt a nyáj lelkipásztorai voltak, kik hallva Luthert, megismerték az igazságot s megtérve a reájuk bízottakhoz, elhirdették nekik a dolgot, melyet az Úr ő nekik Wittenbergben jelentett meg. így váltotta fel a templomokban a külső csillogást az Ige fénye, a lélek nélkül való istenitiszteletet az Istennek lélekben és igazságban való imádása.

Hozzánk, Magyarhon népeihez is eljutott a megtisztított hit és az igazságot szerető nép lelkében jó talajra talált. A kiben vala az élet, az Ige

itt is új, tiszta, fejlődésre képes keresztyén hitéletet teremtett egyházi tereken. És ez, valahol öntudatos, lélekben is evangélikusok élnek, ma is megtermi a maga áldott gyümölcseit.

Mi, magyar evangélikusok, e nagy napon, október 31-én, mely az Urnák rajtunk megújult kegyelmét hirdeti, kell, hogy meghalljuk a hálaadásra buzdító szózatot: „Ébredj fel óh Jézus nyája, készítsd magad buz- góságra, Lélekben, igazságban I “

Ünnepeljünk tehát Lélekben, igazságban ! De mikor ma, a hitjavítás dicső ünnepén tekintetünk Wittenberg felé fordul, melynek vártemplomában nagy hitjavítónk Luther által szólt egykor a népnek az Isten, mikor buzgó szívvel hálát adunk Urunknak, ki lelkét az új kor eme nagy apostolára kiöntötte és erős vára volt minden vész között, a megpróbáltatások eme nehéz napjaiban tehetjük-e anélkül, hogy egyúttal ama velünk tartó nagy német népre ne gondoljunk, mely Lutherünk szellemi örököse, mely most nemzetünkkel együtt élethalál harcot vív az igazságért?

E nagy nép lelki atyja Luther egykor felháborodott, látva a bűn és tudatlanság zsarnokságát, most az ő népének császára, háborodott fel, mikor a bűn és bűnpártolás megnyilatkozását látta s fordult velünk együtt a legjogosabb önvédelem fegyverével az igazság ellenségei ellen.

Igaz ügyünk, az Úr ügye. Azé, ki legjobb fegyvere volt és győzelme lett a wittenbergi hősnek. Az Úr nevében indultak a harcba szövetkezett hős seregeink s általa nyernek diadalt diadalra.

Kérjük ma a seregek Urát, Istenét, hogy adjon továbbra is erőt, kitartást seregeinknek, újítsa meg a csaták hőseiben az erős lelket, fokozza mi bennünk a harcolókért, a honért való áldozatkészséget és koronázza meg végső győzelemmel az igazságot!

Reformáció a hadak utján.

Irta: Payr Sándor.

Háborús, nehéz időket élt magyar hazánk a reformáció korában is. És a jó Isten ekkor mintegy égből küldött balzsamul adta népének az evan- géliomot. A harci zaj között is felismerték őseink a lelki fegyver értékét. És igazán szembetűnő jelenség, hogy hány lelkes híve és pártfogója volt a reformációnak éppen a hősök és hadvezérek sorában.

Durva zsoldosok és poroszlók egykor sokat üldözték a mi egyházunkat, midőn feltörték templomainkat és elűzték papjainkat. De viszont az első időkben a hazánkba jött hadseregek és ezek tábori papjai apostoli misszionárius munkát is végeztek.

Nemzeti nagy csapás volt a mohácsi veszedelem. És mégis fakadt vígasztalás annak nyomában is. Ma- gábaszállásra indította a magyarságot. Megértette Luther énekét: „Erőnk magába mit sem ér.“ Csak az Úr a mi erős várunk és bizodalmunk. Belátta, hogy nem külső gépies ceremóniákra van szükség, hanem élő hitre, a szív és lélek teljes megújulására. Miként Gyalui Torda Zsig- mond irta Melanchtonnak: A nép eljut Isten igaz ismeretére, kihez a külső nyomorúságok által mintegy kézen fogva vezettetik. Szomjuhozva hallgatták Dévay lelkes beszédeit és Sztáray szép magyar énekeit. És a vallási megújulásból fakadt a nemzet szebb jövője iránt való bizodalom is.

És mikor a lelkek így fogékonyakká lettek, akkor hoztak német segítő-' csapatok igehirdetőket. Brandenburgi Joakim és Szász Móric hadseregeivel küldött Melanchton három evangélikus lelkészt is hazánkba: Agricola Jánost, Steinbach Jánost és Aman Theobaldof.

És maguk az idegen hadvezérek is támogatták hazánkban a reformáció ügyét. I. Ferdinánd hadvezérei közül protestánsok voltak Rogendorf Vilmos, Félsz Lénárd. Támogatta ügyünket Salm Miklós is, ki szabadon bocsátá a Léván fogva tartott lutheránusokat. Velünk volt Salm Egon, a győri főkapitány is, Salm Gyula pedig Thurzó Elek leányát, Erzsébetet vevén feleségül, Sibolti és Bornemisza papjainkat pártfogolta. E családból való Salm Magdolna is, Lobkovitz Poppel Lászlónak, Muraszombat urának a felesége, akinek ajánlotta Szalaszegi György ottani lelkész az imádságos könyvét (Németlövő 1593).

Schwendi Lázár, a kassai főkapitány nem tért át hozzánk, de a vallásszabadságnak volt a szószólója. Szabad gondolkodásának oly rossz volt a híre, hogy Liszti János győri püspök a saját fiát Páduában protestáns nevelővel taníttatta ugyan, de Schwendi fiának a társaságától mégis óva intette.

Ungnad János, a stájer főkapitány, ki személyesen is érintkezett Lutherrel, egész családjával evangélikus. A magyar főuraknak, Nádasdynak és Zrínyinek jó barátja. Éppen hite miatt