Harangszó, 1914-1915
1915-05-02 / 25. szám
194. HARANGSZÓ, 1915. május 2 dés elviselésére, hanem, hogy „elvegyétek az ígéretet.“ Az Űr ígérete tehát a béketűréshez van kötve. De az apostol is messze esőnek tünteti fel az Úr Ígéretét. Közbeesik egy nagy dolog: „mineJcutánna cse- lekszitek az Isten akaratját.“ Az Isten akaratának cselekvése az az út, az a feltétel, mely elvezet minket az Úr ígéretéhez. Az Úr akaratának utján mégy ? Úgy meglátod az ő ígéretét. Az Isten akarata szerint élsz? Úgy tied lesz az ő Ígérete. Tanuld meg hát, hogy életed nehéz időszakában is keresd komoly lélekkel az Úr akaratát. Ne akard a magad akaratát reáerőszakolni. Találj megnyugvást abban a gondolatban, hogy az Úr tekintete messzebb lát, mint a te röghöz tapadó tekinteted. És az ő atyai szíve jobban megítéli, mi van igaz javadra, mint földi boldogságért remegő lelked. Mert sok rettenetes dolog történhetik veled. Kifoszthatják családi életed kertjét. Szétdönthetik örömödet. Koldussá, beteggé, nyomorékká tehetnek s szívedbe ütött vérző sebbel űzhetnek a nyugtalanság országúján. Neked akkor is kell tudnod, hogy az Isten akarata mindig a te megszentelésed. Az ő akarata mindig lelked javára munkálkodik. Romokon át is felfelé vezet. Ezt az akaratot kell tehát megtalálnod. De többet, ezt kell cselekedned. De nehogy megcsald magadat. Az Úr nem elégszik meg egy lemondó, elfásult erőtlenséggel. Nem szabad kétségbeesve, ölbe nyugasztott kezekkel magad elé meredned. Az Úr határozott cselekvést vár tőled. Cselekedeteket, életet. Ez csak akkor lehetséges, ha a gyermek odaadó bizodalmával, feltétlen lélek odaadásával fogadod a te életedben megnyilatkozó Isten-akaratot. Nemcsak hogy elhordozod, amit rád mért, hanem hiszed egyszersmind, hogy az néked javadra szolgál. Hiszed, hogy az jó, az áldás az örökkévalóság világában. Megtanulsz szenvedésért is hálát adni. Lehajolsz megcsókolni az ostorozó kezet. Ha ezt megtetted, akkor, de csakis akkor következhetik be az a boldogság, hogy „elveszed az ő ígéretét.“ Az ő Ígéretét. Ha ez a közbeszúrt mondat nem lenne, — minekutánna az Isten akaratját cselekszitek, — egészen más értelmet keresnénk az Úr ígéretében. Ráerőszakolnánk Istenre saját akaratunkat. Azt keresnénk az ő Ígéretében, amit szeretnénk, hogy ígérjen nekünk. így azonban az Úr akarata megvilágítja az ő Ígéretét is. Az ő akarata a mi megszenteltetésünk, s az ő ígérete is nem más, minthogy vezet, segít a tökéletesedés utján s megadja lelkünk örök boldogságát. Velünk marad és megsegít. Legsötétebb éjszakánkban világosságunk. Legárvább elhagyatottságunkban vigasztaló atyánk. Csak halljuk meg szavát. Az élet könyvéből vigyük szentigéjét szívünkbe, szívünkből életünkbe. Éljünk az ő akaratában. Éljünk ő benne. Legyünk naponként erősebbek az ő lelke által. így menjünk romokon, temetőkön keresztül az Úr ígérete felé! Kérdő szekrény. Külföldi lapokból összeállította: Endreffy János. Sok külföldi egyházi lapban meg van honosítva az úgynevezett kérdő- szekrény, melybe közérdekű kérdéseket küldenek be az érdeklődők reá adandó feleletért. A személyes vonatkozású ügyek elintézése a szerkesztői üzenetekben történik, a közérdekű kérdés megvilágítása a kérdőszekrényben lát napvilágot. Ilyen közérdekű kérdések például: szabad-e Istent emberi alakban elképzelnünk, ha hozzá imádkozunk ? nem hat-e imádságunkra zavarólag az a tudat, hogy Isten úgyis tudja, amit mi néki mondunk ? hogy egyeztethető össze Isten jóságával az, hogy megbünteti az apák vétkéért a fiakat ? szabad-e a gyermeket arra kényszeríteni, hogy egyék olyat, amit nem szeret ? hogy nyerem vissza befolyásomat felnőtt gyermekeimre, kik már egész elidegenedtek tőlem? A háború is temérdek vallási kérdést adott fel nekünk, amelyekre meg kell felelnünk. Ki ne szeretne feleletet kapni például ilyen kérdésekre : szabad-e imádkoznunk Istenhez az ellenség fölött való győzelemért ? örüljünk-e valóban azon, hogy most egy-* szerre annyi ember vallásos lett ? Nem a rettegés szüleménye ez a kegyesség, melynek természetes életereje nincs ? Nem fog-e a háború után ismét elmúlni ? A kérdőszekrény működésének bemutatására próbáljuk meg e kérdésekre megfelelni. Szabad-e imádkoznunk Istenhez az ellenség fölött való győzelemért ? Felelet: Mindannyian egyek vagyunk abban az óhajtásban, hogy hazánk a nehéz helyzetben megálljon, ellenségei fölött győzedelmeskedjék és mielőbb becsületes, áldott békét köthessen. De szabad-e e kívánságnak imává alakulnia és vele Isten elé lépnünk? Sokan azt gondolják, hogy ezt nem szabad tennünk, mert hisz ellenfeleink is éppen úgy imádkoznak a győzelemért, mint ahogy mi. Hogy a kérések kettőssége és ellentétessége miatt már eleve ki van zárva az, hogy Isten teljesíteni fogja. Valóban a számításunk igen egyszerűnek látszik: ha meghallgatja isten a magyarok imádságát, akkor már el kell hogy utasítsa az oroszokét és fordítva: ha Isten az oroszok imádságát hallgatja meg, akkor a mi könyörgésünk hasztalan fáradság. A hit azonban nem bocsátkozik ilyen számítgatásokba, hanem belső föltartóztathatatlan kényszerből, ösztönből cselekszik. A hit szava az, hogy nem tehetek máskép, imádkoznom kell 1 És sok, nagyon sok embernek belső kényszerűségből imában kell kívánságait kifejezésre juttatnia. Természet ellenes és belül hazug dolgot cselekednének, ha nem így tennének. Mi kívánjuk népünk számára a diadalt. Ha szomorú híreket kapunk a harctérről, mi is elszomorodunk, a jó hírek örömre és hálára késztetnek bennünket. Ha Isten valóban a mi Atyánk és mi az ő gyermekei, mint ahogy a Miatyánkban valljuk, akkor nem lehet máskép, minthogy néki mindent, ami szívünket eltölti és nyomja, nyugodtan kibeszéljünk. Tán nem szabad Istennek megtudni kívánságainkat ? Hisz ő ismeri azokat jóval előbb, mielőtt kimondanánk ! Ha Istenhez hazánk győzelméért imádkozunk, akkor óhajtásainkról teszünk vallomást előtte. Az imádság számára nincs más szabály, minthogy kibeszéljünk Isten előtt mindent, amit remélünk, amitől félünk, amit óhajtunk, amit nem akarunk, épp úgy. mint ahogy a gyermek elmond mindent apjának, kihez feltétlen bizalma van. De azt mégis sohase tenném meg, hogy Istent az én kívánságaimhoz leimádkozzam. Ellenkezőleg, az igazi imádság inkább a mi lelkünket emeli Istenhez és az ő szent akaratához föl. A régi keresztyének imádságaikat mindig avval vezették be, hogy „sur- sum corda“, föl a szíveket a magasba ! Szíveinket emeljük föl Istenhez és akaratával olvasszuk össze a mieinket, ez legyen imánk, háborús imádságunknak is a célja. Aki ilyen szavakkal tudna Isten elé lépni: „A mi ügyünk igazságos, nékünk kell a győzelmet adnod ; elvetném benned való hitemet, ha ellenségeinket engednéd nyerni,“ az csak feleljen meg saját lelkiismerete előtt. Mi nem tudnánk
