Harangszó, 1913-1914

1914-02-22 / 18. szám

142. HARANGSZÓ. 1914. február 22. egyébként Budapestnek legrégibb ha­rangja is, mely mintegy 38—40 mé­termázsát nyom. Hogy mely évből származik, biztosan nem állapítható meg. Réges régi szokás, hogy a haran­gokon felírásokat és díszítéseket al­kalmaznak. Díszítésül cserlevélkoszo- rút, szőllőleveleket, liliomokat, címe­reket, keresztyéni jelvényeket szoktak a harang külső falára öntetni. A fel­iratokat egyes jelmondatok, jámbor óhajtások, szentirásbeli helyek, egy­házi énekversek képezték. Rá szok­ták öntetni a harang öntésének évét, tulajdonosának, vagy annak a nevét, aki azt öntötte, a harang keresztszü­leinek nevét vagy a templom patró- nusáét. Már a XII. sz.-ból való harango­kon olvashatók felírások. Természe­tes, hogy ezek a kor különböző fel­fogásával és ízlésével változtak. Még a felirások nyelve tekintetében is van különböző korokban különbség. A régibb korból való harangokon a felirások többnyire latin nyelvűek — hellyel-közzel találkozik héber nyelvű felírás is, — később a nemzeti nyelv érvényesült itt is. A XVI. sz.-ban öntött harangokra jellemző, hogy azoknak majdnem egész fala tele van felírással. Szokásos felírás szöveg volt ez: ó rex glóriáé Christe, veni cum pace (óh dicsőségnek királya Krisztus, jö­vel a te békességeddel). Egy XV. sz.-ból való harangon ugyanez a mondás egymásután 4-szer van fel­írva. Gyakori a középkori katholikus egyház harangjain : Üdvözlégy Mária, malaszttal vagy teljes, az Úr vagyon teveled, vagy: Istennek báránya, ki elveszi e világnak bűneit, könyörülj rajtunk. Használták felírásul, mint varázs-szavakat az ördög ellen a há­rom keleti bölcsnek (királynak) ne­veit: Gáspár, Menyhérd, Baltazár; továbbá a négy evangélistának nevét: Máté, Márk, Lukács, János; vagy a Jelenések könyvében olvasható 2 gö­rög betűt, melyek a kezdetet és a végezetet jelzik : a (alfa) és w (ómega). Előfordulnak gyakran e szavak „el­végeztetett,“ „könyörögj érettünk“. A reformáció kora óta evangélikus harangokon gyakori bölcs Frigyes szász választó fejedelemnek Ezsaiás prófétától vett e jelmondata „Verbum Domini manet in aeternum“ (ami Istenünk beszéde megmarad mind­örökké. Ezs. 40, 8.). Több harangon e jelszavaknak csak kezdőbetűi sze­repelnek : V. D. M. I. Ae. Protestáns harangokon szokásos bibliai monda­tok felírása mint: jöjjetek el mind­nyájan, mindenek el vannak készítve, — vagy egyes énekversek, mint: maradj meg kegyelmeddel, — mind jó amit Isten tészen, — a leggya­koribb egyházunk diadalmi éneke: Erős várunk nekünk az Isten. — Ré­gebben ízléstelen humoros rímeket is használtak, mint: az én szavam bám-bám, fut előlem a sátán! Az 1504-ből származó nyitrame- gyei privigyei templom harangon ez a gót írásos felirat áll: „Ave Mária gratia plena, Dominus tecum, óra pro nobis filium tuum, S. Mathaeus S. Lucas, S. Marcus, S. Johannes.“ Az évszámok alatt a felhőkben ülő és fiát ölében tartó Mária képe lát­ható. — Az 1574-ből való bártfai régi híres harang jobb oldalán látható Bártfa város címere : felső mezőjében 2 keresztben tett bárd; a két bárd fölött korona van, alatta egy liliom; a címer alsó felét vízszintes vona­lakban négy folyó szeli át, amelyek minden bizonnyal hazánk négy fő folyamát jelképezik. Egy másik középnagyságú harangon ugyanitt, amely a XV. századból való — 1486-ban öntetett — ez a német­nyelvű felírás áll: Isten, Szűz Mária, szent Egyed tiszteletére. Dágner Já­nos harangöntő mestertől Iglón. E harang 60 mázsa, 4 ember húzza, a harang karimáját szőlőgerezdek és szőlőlevelek övezik hullámvonalban. A legkisebb 10 mázsás, 1625-ből való és szent Orbánról elnevezett harangon e latin nyelvű felirat áll: venite ad me omnes (jöjjetek én hozzám mind­nyájan.) A terbelédi harangon ez a fölirat: o rex glóriáé veni cum pace. Az algyógi (Hunyad m.) harangon ez a négy betű áll: m. i. n. c. A csáz- lóci (Szatmár m.) az abc minden be­tűje sorban ki van Írva az „r“-ig. (Folytatjuk.) Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta: Kapi Béla. Tizenharmadik fejezet. Nyomorúságban. Váratlan találkozás. A newyorki teherpályaudvar cso­magkiadó irodájából ismerős alak lép ki s elgondolkodva halad előre. Egy pillantást vet a téren felállított órára s midőn látja, hogy a mutató már a hetet is elhagyta, megszaporázza lépteit. Ejnye, hova tegyük ezt az embert ? Hol láttuk ezt a magas, büszke tartásu alakot ?.. . Ezt az őszhajtól körülvett, nyílt tekintetű magyar ar­cot ?... De alig maradna egv név ’ kiejtésére időnk, midőn a kétoldalt csomagokért tülekedő, rongyos tömeg­ből kiugrik egy torzonborz alak. Ru­hája rongyokban lóg testéről, félig lehasított karimáju kalapja alól ren­detlenül lóg ki csapzott haja, arcát befogta borostás szakálla. — Dömötör bácsi!... Dömötör bácsi I... kiált örvendezve, s két kezével megragadja az arra menő kezét. (Hát persze Dömötör bácsi volt, a mi kivándorlóink hűséges pártfogója és tanácsadója I) De az nem ismeri meg egyszerre emberét. Nézi jobbról, balról, vizs­gálódó tekintettel méregeti tetőtől- talpig s csak a fejét rázza. — Nem ismerem kegyelmedet, sohasem láttam! — Dehogy nem, Dömötör bácsi, együtt utaztunk... a hajón* .. Dömötör vállonragadja s szeme közé néz. — Te a marosujlakiakhoz tartozol, persze, persze, ismerlek... — Az, Istenes Mihály vagyok, — mondja a toprongyos. — Igen, te vagy az Istenes, feleli. Azután még egyszer végignézi a szánandó alakot s csöndesen hozzá­teszi : — Mi történt veled ? — Munka nélkül vagyok két hó­nap óta, feleli szégyenkezve Istenes. Azóta akkor eszem, ha kedvez a jószerencse s valaki velem viteti haza a csomagját. De annyian álldogálunk a csarnok előtt s annyi sok száz kar ajánlkozik, hogy bizony nem igen kerül rám a sor. — Van e szállásod?. . — Nincsen. — Mikor ettél utoljára ?... — Tegnap délben. Hallgatagon mentek tovább. 'Istenes néha alattomban rásandított Dömö­törre, de az keményen maga elé nézett s gondolatokba merülve ment előre. Elhagyták a forgalmas utcákat, kikerültek a nagy emberáradatból s csöndesebb városrészeken mentek keresztül. — Legjobb lesz, — szólt végre Dömötör, — ha hozzánk jössz. Egy­két napig majd csak meghúzódhatsz házunkban, azalatt meg majd kerül valami. Istenes hálálkodni akart, de nem jött szó az ajkára. Nem a megha­tottság szorongatta torkát, valami más, eddig ismeretlen, idegen érzés zavarkodott szivében. Vérhullám csa­pott fel fejébe s egyszerre csak lángba borult az arca. A szégyen pírja égett a homlokán. Hogyan fogadja el ezt az ajánlatot ? Hiszen igaz, becsületes ember becsületes embertől elfogad-

Next

/
Oldalképek
Tartalom