Harangszó, 1913-1914

1914-11-30 / 06. szám

1913. november 30. HARANGSZÓ. 47. Itthonról. Kossuth Ferenc születése napja. Kossuth Ferenc vasárnap töltötte be születésének hetvenkettedik évforduló­ját és ebből az alkalomból az egész országból fölkeresték üdvözletekkel. Egészségét különben már visszanyerte, csak még nagy kíméletre van szük­sége. Szögyény lemondott. Szögyény Ma­nch László gróf, a berlini magyar­osztrák nagykövet benyújtotta le­mondását. A ceglédi gőzmalom égése. Óriási tűz ütött ki Cegléden. Kigyu'adt az állomás szomszédságában épült ha­talmas ötemeletes gőzmalom. A ha­talmas malom egész nap égett s több város tűzoltóságának sikerült csak nagy erőfeszítéssel a tüzet elfojtani. Uj parti mozsárágyuk. A hadveze­tőség nagyobb mennyiségű 52 centi- méteres parti mozsárágyut rendelt meg. Ezek az ágyuk ezer kilogram súlyú akna-gránátokat tizenhat kilo­méternyi távolságra lőnek ki egyetlen lövéssel, mellyel egy dreadnoughtot is tökéletesen meg lehet semmisíteni. Két magyar tiszt légi útja Tauszig Aladár főhadnagy, tábori pilóta Czápári fő­hadnaggyal Bécsújhelyen 9 óra 55 perckor fólszádott és Kőszegen; Nagyszombaton és Barcson át délben 12 óra 10 perckor Bródban szállott le. A 385 kilométeres utat egyhuzam­ban tette meg, az óránkénti sebesség 165 kilométert tesz. Az ország dolgáról. A miniszterelnök a királynál. Tisza István gróf miniszterelnök magánki­hallgatáson jelent meg a királynál. A miniszterelnök kihallgatása, amely közel egy órahosszat tartott, folyó- , ügyekre vonatkozott. A közös bizottság megkezdte gyű­léseit Becsben. Az egyik albizottsági gyűlésen az ellenzéki tagok is meg­jelentek s közülök Hadik, Andrássy, Károlyi szólaltak fel. Mivel a palota­őrök egy részét Bécsbe vezényelték, az ellenzéki tagok múlt keddre külön gyűlés összehívását kértek, hogy azon ezen sérelmet kifogásolhassák. Magyar levelezés a közös hadsereg­ben. A hadügyminiszter nagyfontos- ságu rendeletet intézett az összes ka­tonai parancsnokságokhoz a közös ezredekkel való levelezés szabályozása tárgyában. Eddigelé az volt a gyakor­lat, hogy a katonai parancsnokságok a közös hadseregbeli ezredekkel ki­zárólag német nyelven leveleztek. A hadügyminiszter most arra utasítja a parancsnokságot, hogy magyarul le­velezzenek mindazokkal a közös had­seregbeli ezredekkel, amelyek Magyar- országon egészíttetnek ki, még az esetben is, ha ezek az ezredek Auszt­riában állomásoznak. A képviselöház hétfőn nyolcórás ülésben tárgyalta a sajtóreformról szóló törvényjavaslatot. A nagyvilágból. Földosztó mozgalom Romániában. Híre jár, hogy az Olt vidékén a földművelő nép között nagy izgalom uralkodik és földosztó-mozgalom ha­tározott tünetei mutatkoznak. Úgy hírlik, hogy mindenféle szerszámmal fölszerelve ellepték az idegen birto­kokat és mindenféle földmunkához fogtak, mintha a saját földjükön dol­goznának, a kormány késedelem nél­kül megtette a szükséges óvóintézke­déseket. A teheráruk szállítását megtil­tották, hogy a vasúti kocsik a katona­ság szállítására rendelkezésére álljanak, a tartalékosok egy részét mozgósí­tották s a kormány fölhivta a helyi hatóságokat, hogy minden jelentkező mozgalmat csirájában elfojtson. Az intézkedések sikerrel is jártak. A keletkezőben lévő lázadás megszűnt. Égő hajó. A Balmas spanyol te­herszállító gőzös az Atlanti-óceán északi részén kigyulladt. A gőzös utasait, számra nézve százharmincat, a Cunard Line Pannónia gőzöse vette föl. Rablás a gyémántcsiszoló-műhely­ben. Egy hollandi gyémántcsiszoló­műhelyben a déli szünet alatt két ember megkötözte az őrt, s három- százezer frank értékű gyémántot el­rabolt, azután nyomtalanul eltűnt. A Harangszó perselye. A Harangszó terjesztésére eddig be­folyt 132-96 K. Újabban adakoztak: Mészá­ros Péter Pápa 1 K, Fabinyi József Salgó­tarján 50 f, Kohut János Miskolcz 50 f, Rásó Mihály Alsószeli 1 K, Szakáts József Czelldömölk 40 f, Illés Gyula Czelldömölk 30 f. — összesen 136 K 66 f. A jókedvű adakozót szereti az Isten 1 * I SZERKESZTŐI ÜZENETEK. I ------­J . I. Súr. Kérjük, a megmaradt képeket visszaküMeni, mi tudjuk értékesíteni Üdv. — L. S. Nagysimonyi. Köszönet szíves fára­dozásáért. A tiszteletpéldány megy. — B J. Kisfalud. III. évf. tartozása rendben van Üdv. — G. J. Kemenesszentmárton. Múlt évi előfizetése rendben van. Szív. üdv. — Sz. A. Bgyarmat. Nagyon köszönjük jóleső elismerését és szíves aj mlatát. A jel­zett munkákat nagy köszönettel és hálával fogadjuk s majd a rejtvénymegfejtők közt kisorsoljuk. Tisztelettel. — N. Gy. Zsédeny. Köszönettel megkaptam. Mindkettő a sok anyag miatt késik. Szív. üdv. — Sz. J. Ke- nienesmagasi. Köszönettel megkaptam. Ha­marosan jön. Szeretettel. KARÁCSONYI AJÁNDÉKUL ajánlom DUNÁNTÚLI SZAKÁCS­KÖNYVEM legújabb kötött kiadását. 4 kor. 60 fill. ellenében szállítja Nagy Ferencnó Pénzeskut, Veszprémmegye. Karácsonyra hozassa meg Csite Károly: „Az én múzsám“ című elbeszélés kötetét. 3 kor. bolti ár helyett I koronáért meg­rendelhető a szerzőnél Körmenden. Postadíj 20 fillér. Toronyóra­készítő. Sándor Ferenc ev. gyűl. gondnok Körmenden. (Vasmegye.) Alapíttatott 1886-ban. Saját házában. $ Kitüntetve: $ 1887. Szombathelyen aranyérem. 1888. Pécsett aranyérem. 1896. Budapesten elism. oklevél. 1903. Szombathelyen ezüstérem és oklevél. Költségvetés bérmentve. Szalóky Zsigmond szobrász és kőfaragó CELLDÖMÖLKÖN Szentháromságtól-. Homokkő-, márvány-, gránit-, syenit sirkőraktára. Kataszteri földméréshez szük­séges köveket raktáron tartok. Épületmunkát és mindennemű javítást elfogadok. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom