Harangszó, 1913-1914
1914-11-30 / 06. szám
42. HARANGSZÓ. 1913. november 30. komoly gondolatokat ébreszt bennünk. Azt olvassuk, hogy az illető lelkész az egyik politikai párt jelöltje volt. Mindegy, hogy melyiké. A lényeg az, hogy a papválasztásba politikai dolgok játszanak bele. Az egyik politikai meggyőződésűnek más a jelöltje, mint a más politikai párton levőnek. Pedig mi köze van az egyháznak, a gyülekezetnek a politikához ? Beereszthetjük-e templomainkba, tanácstermeinkbe azt a pártos szellemet, mely városaink, falvaink békés nyugalmát feldúlja s ellenséggé teszi a testvért, a barátot ?... És van még egy utolsó, egy rettenetes szomorúság ebben a kis hírben. Állítólag többen, mint ezeren elhagyták evangélikus egyházunkat. Ha valaki megkérdezné őket: miért hagytátok el vallastokat, mit felelnének ?. . Mert az egyházi felsőbbség nem úgy tett, mint ők akarták. Mert nem az lett volna a papjuk, akit ők szerettek volna. Ezért hagyták ott egyházukat, ezért tagadták meg apáik hitét. Dehát vájjon az ő vallásos meggyőződésük annyira beleolvadt annak az egy lelkésznek személyébe, hogy csak az ő lelkipásztorkodása alatt maradhattak evangélikusok ?... Vagy az egyházi felsőbbségben any- nyira kimerítve látják az egyházat, hogy az irántuk érzett elégedetlenség miatt vallásukat is meg kellett tagad- niok ? . . Nem, evangélikusok ! az egyház nincsen egyes emberekhez kötve, az egyházat önmagában, önmagáért is szeretnünk kell. Ha titeket csak egy személy köt az egyházhoz és egy másik személy meg- gyűlöltetf veletek az egyházat, akkor lehetett egyházatok, melybe beleszü- lettetek, de higyjétek el, sohasem volt olyan egyházatok, amelyben éltetek. Mert az igazi vallásos embert nem személyek, nem rokonérzések kötik egyházához, hanem lelki meggyőződése, az egyháza tanitásának igazságába vetett hite. Ezek pedig mindig megmaradnak, bár ég és föld elmúljék is. Akik egy fellobbanó indulat hatása alatt, könnyelmű boszuállással odadobják azt a sokszor elmondott kijelentést : .akkor én kitérek !.. * azok nem tudják, micsoda kincset bírnak egyházukban és vallásukban. Azért evangélikusok, vizsgáljátok saját lelketeket, egyházias érzesteket s keressétek meg: mi kapcsol titeket az egyházhoz? Keressétek és erősítsétek az örökkévaló kötelékeket. Azután vizsgáljátok meg gyülekezeteteket, annak életét, szellemét és jól vigyázzatok, hogy ilyen bomlasztó irányok abban gyökeret ne verhessenek ! Mert ahol ilyen felfogás lesz úr a lelkeken, ott nemsokára egy nagy temetésre húzzák meg a harangokat 1 Rábczay ezredorvos úr. Elbeszélés. Irta: Csite Károly. Rábczay Zsolt ezredorvosnak két nagy szenvedélye volt: a vadászás és a kártyázás. Tudvalevő dolog, hogy mind a két szenvedély sok pénzt fölemészt. így nem csoda, hogy Rábczay is nagy „hála Isten“-t mondott, amint végre valahára ezer korona összekerült tárcájában. Ez is csak annyiban gyülekezett össze, mert évek óta sóvárgott egy új fajta, - finom vadászpuskáért. Megírta, a megrendelő levelet. Le is pecsételte. S bezárta Íróasztala fiókjába, azzal az elhatározással, hogy a következő nap délelőttjén feladja a postán, a pénzzel együtt. Derült arccal ment aztán a kaszinóba, hol a mindennapos délutáni kártyakompániák javában nyelték már mintegy húszféle égő szivar és cigaretta tengernyi füstvegyülékét. És Rábczayt elragadta ismét a kártyázás bűnös szenvedélye. Haj, a kártyásoknak nagy szimatjuk van ! Megérezték a vadászpuska árát s egyszer csak azt vette észre Rábczay, hogy elgurult az ötven darab húsz koronás aranya a kaszinói bűvös asztalon. S csak akkor jutott eszébe a vadászpuska. Felugrott nagy elkeseredéssel a kártyaasztaltól s rohant át a ruhatárba köpenyéért. Már indult kifelé onnét is, amikor elébe állt peckesen az új adóhivatali gyakornok — egy tizennyolc éves, vézna legényke — meglehetős kurtán bemutatkozva: — Csintalan vagyok. — Én meg goromba vagyok! — De kérem, Csintalan vagyok! — Mondom, hogy én goromba vagyok! — szólt Rábczay s rohant lakasára. Előszobájában Pista a cipőit pu- coválta. Pistával ugyanis az az eset történt, hogy huszonegy éves korában osztrák pénzen készült bugyogóba s magyarok pénzén készült kabátba bujtatták, így azon szerencsés helyzetbe jutott, hogy nemcsak királya, de császára is lett neki. Ezen állapotban vette magához Rábczay tiszti szolgának. ‘ Már mint mondám, Pista cipőt pucovált, még pedig bősz danáro- zással: Mogyorósdon nagy a csalién, Ott terem a derék kis lány. Mennél nagyobb ott a csalién, Annál derékabb a kis lány. Rábczay az ajtón kívül hallgatta végig ezen költői strófát s aztán rettenetes haraggal berontott: — Te, oktondi! hát még ez is nóta ?!. .. Csallán, meg a kis lány I... Oh, te szerencsétlen 1 Ennyi bosszúság után bevette magát a dolgozószobájába. Megevett három darab füstölt túrót (szülővárosából küldözgette neki az ügyvéd bátyja) s megivott reá egy pohár jó piros bort. Megneszelte ezt a Pista is, besom- polygott utána a kitisztogatott cipőkkel. Hátha — netán megszállja, mint már egy párszor, a jó lélek a nagyságos urat: juttat neki is egy pohárral. — Mutasd a cipőket! — förmedt reá Rábczay. Pista remegő kézzel nyújtotta át a lábbeliket. — Mit csináltál velük, te perna- hajder ? 1 — Bekentem és kifényesítettem. — Azt látom. De nem kefélted le előzőleg a sárt. Mit mondtam a múlt héten ?!... Ha mégegyszer ez megtörténik, pálcával csaplak meg... Nohát én nem hazudok neked ingyen : feküdj rögtön ide a divánra I Pista megrémülve tette le magát a kimutatott helyre. — Nem úgy, fickó, nem úgy 1 Megfordítva feküdj 1 Rábczay reá suhintott Pistára s az, szégyen ide, szégyen oda, sírva fakadt. ' — Oh, te pipogya, birkaszívü fráter! még ezért is sírsz?! Restellenem kell, hogy magyar vagy!... Nesze ez a pálca, üss rám vele, mekkorát csak tudsz. Meglásd, még csak fel sem szisszenek 1 — szólt Rábczay s megfelelően helyezé el testét a divánon. — Nohát!... — Isten neki! — gondolá Pista, — a parancs: parancs. — Neki hu- zakodva akkorát csapott reá, hogy majd elrepedt a nadrágja. — Tyü, oktondi fickó, kétakkorát ütöttél reám, mint én te reád!... No lásd, mégsem bőgök én, mint te! Nem is ült le Rábczay másnap a kaszinóban a kártyasztalhoz (igaz, hogy többé később sem) s az olvasóteremben is állva lapozta át az újságokat. _______
