Harangszó, 1913-1914
1914-09-06 / 33. szám
IV. évfolyam. 1914. szeptember 8. 33-ik szám. VALLÁSOS NÉPLAP. Megjelenik novembertől februárig minden vasárnap, márciustól októberig minden második vasárnap. Szerkeszti és kiadja KAPI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére KÖRMEND-re (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM: Pohánka Margit: Vagyunk még olyanok! (Vers.) — Menjetek a templomba! — A harcmezörői. — Egy tanító levele a táborba. — Seregszemle. — Bojtos László: Isten velünk lesz a nyárban. — Csapataink élelmezése a táborban. — Kapi Béla: Ami erősebb az embernél. -(Elbeszélés.) — B. J.: Lelkészbeiktatás és harangszentelés Amerikában. — A világháború költségei. — Németh Ferenc: A „Műtrágyázási Közleményekéből. — Ország-Világ. Vagyunk még olyanok! Mint valamikor régen .. . Az a harci szózat dörög újra nálunk Hogy az egész honi földet megrengesse Az az üzenet szól s hiv, amelyre egykor Halálba rohant a Kossuth regimentje. Fényes emlékű korszakunk visszater[hetsz, De nem jut-e majd jelen árnya e fény- Mint valamikor régen [hez ? ! Vagyunk-e még olyan magyar gyermekei A magyar hazának ? Dicső emlékű szép múltúnk visszatér(hetsz, Jöhet ránk időtlen évezredek sorja: Honunk igazáért A régi tűz bennünk föllángol lobogva S föltámadnak mind az eltemetett hősök, (Késő nemzedékben lelkűk öröklődött.) Akik ma ottjárnak a vészek hevében Hős elszántság villog mindnek a szélűiében, Éppen mint akkor régen .. . E hon igazáért Nem hiába éltek-haltak ősapáink; Az a daliás had, akik ott rohannak, Fényes győzelemre fényesbbet aratnak: A mi vitézeink, a mi katonáink ! Büszkék lettünk újból mi magyar voltunkért, A hazaszeretetben vagyunk még olyanok Mint valamikor régen! POHÁNKA MARGIT. Menjetek a templomba! Mikor Berlin széles, nagy utcáján beláthatatlan embertömeg hullámzott a császári palota elé, az ablakban megjelent a németek hatalmas császárja s így szólt a néphez: — Előbb a templomba megyünk, hogy a Gondviselés kegyelmét kérjük igazságos ügyünkhöz, azután a harcba vonulunk, hogy fegyvereinkkel dicsőséget szerezzünk hazánknak I Templomba küldte őket. Imádkozni küldte őket!. .. Ez az intés nekünk is szól s az intésből két komoly tanulságot meríthetünk. Az első az, hogy van jogunk templomba menni. Van jogunk Isten oltára előtt letérdelni s a Mindenható áldását kérni harcba ment csapatainkra, vérben fürdő fegyvereinkre. A keresztyén lélek érzi, hogy nem minden háborúviselő nép veheti nyugodt lelkiismerettel ajkára az imádságot. Ahol a háború a durva er< sk, a foglalási vágy, a másokat le ázás szenvedélyének fegyvere, aho. azért indul meg, hogy másokat elnyon jón s népeket letöröljön a történelem szereplői közül, ott az a háború nem lehet megengedett Isten előtt. Vájjon ezek a népek hogyan mennek templomba s hogyan imádkoznak Istenhez győzelemért ?... De az a háború, mely egy nemzet szent igazát, szabadságát, függetlenségét, méltóságát védelmezi, az nem ellenkezik Isten akaratával. Isten adta nemzetünk szabadságát, ő hívott el a független nemzetek sorába, és nekünk nemcsak jogunk, hanem szent kötelességünk hadba szállni, fegyvert fogni, vért és életet ontani a hazáért. Ebben a rettenetes időben, midőn északon, délen annyi millió ember áll fegyverben s ezer és ezer vitéz katonánk vére hull, nagy megnyugvás az a tudat, hogy igazságos ügyért harcolunk s Isten velünk van harcunkban. Nyugodtan mehetünk templomba I Van jogunk imádkozni I De éppen ilyen fontos Vilmos császár intésének második tanulsága. „Menjetek a templombal...“ Ne bizzunk csak magunkban, ne gondoljuk, hogy fegyvereink, hadtesteink, ágyúink kivívhatják a győzelmet, nekünk szükségünk van a seregek Urának, az erős Istennek segítő jobbjára. Imádkozzunk, könyörögjünk az Ur-
