Harangszó, 1913-1914
1914-07-26 / 30. szám
HARANGSZÓ. 237. 1914. július 26. Gyülekezete jegyzőkönyvében örökítette meg áldozatkész nagylelkűségét, az egyházmegye pedig díszes küldöttséggel fejezte ki elismerő köszönetét. Neve említésénél nemcsak azok, kik életében tisztelettel övezik, hanem a késő utódok is elmondhatják: énekes Joós Pál derék, maradandó életet élt! Éneket mondott az Urnák ajkával, szívével, életével! És ő úgy énekelt, hogy éneke akkor is hangzik, mikor már minden elnémul I A jó Isten adjon sok Joós Pált küzdő evangélikus anyaszentegyhá- zunknak! Két könnycsepp. Irta: Mészáros István. A násznép együtt volt már. Az ifjú menyasszony fehérruhájában, szelíden állt a feketeruhás vendégek között. Halovány arcán visszatükröződött meghatottsága, mely észrevehetőleg fokozódott, amint tekintete összetalálkozott az édes anyáéval. — Mellette állott vőlegénye, akinek külseje is mutatta, hogy lelkész. Meghatott volt ő is. Látni lehetett rajta, hogy a nap jelentőségét mélyen átérzi. Bizonyosan sok ifjúra, sok hajadonra kérte már Istennek áldását, sok házasságot áldott meg már, bizonyosan sok vőlegénynek kötötte lelkére már a hűséget, szeretetet s most — neki kell azt megfogadni. A szemében fellobbanó fény sejtette, hogy örömmel, mély meggyőződéssel fogja ezt tenni, s amint felemelte fejét, mintha csak hálát rebegett volna az ő Urának, Atyjának, hogy ezt a napot reá fel- virrasztotta. A vőlegény és a menyasszony nem igen beszélgettek egymással, pedig gondolataik közösek voltak. Mindegyik magával voP elfoglalva, de amint egymásra néztek, élénk pír futott át mindkettőjük arcán. Komolyságuk, meghatottságuk átragadt az egész vendégseregre, mely már türelmetlenül várta a templomba indulás idejét. Az is eljött. A násznagy jelentette, hogy a kocsik készen állanak s a menyasszonyt felsegítve az első kocsiba, elrobogott vele. A következő kocsiba szállt fel az ifjú lelkész. A templomba vivő utón barátságos arcok köszöntötték, régi jó ismerősök, — hiszen ott született, ott nevelkedett fel. — Egy kanyarulatnál feltűnt a templom. A lelkész arca kigyúlt, úgy érezte, hogy a templom hívja, barátságosan integet feléje. Hányszor hívta azelőtt is, — igaz, már rég volt — mikor még az élet, a hivatás nem szólította el a szülőföldről ? I Itt, ebben a templomban szerette meg az Istent, itt bontogatta lelke a szárnyait az ég felé, itt ébredt fel benne a vágy, hogy Istennek szolgáljon egész életén keresztül. Mikor belépett a templomba, a régi orgona hangjai köszöntötték; az oltár, a szószék olyan hivogatóak, olyan barátságosak. Innen hirdette legelőször az Isten szavát, itt érezte meg először a Lélek ihletését. Most is itt van, eljött ide — az áldásért. Az öreg lelkész — ő is a régi — melegséggel beszélt hozzájuk, amilyen melegséggel csak azokhoz lehet beszélni, akiket szeretünk. »Édes öcsém, édes húgom! “ Ő keresztelte, ő konfirmálta s ő esketi meg is őket. Milyen megható ez is. Az öreg lelkész a fiatalnak lelkére köti. hogy házas életének jelszava ez legyen: „Én és az én házam tiszteljük az Urat 1“ Az öreg lelkész minden szava utravaló volt — a nagy életútra. A jegyesek mozdulatlanul, feszült figyelemmel hallgatták a beszédet, amely úgy nekik szólt... úgy nekik szólt. A szentbeszéd végeztével felhangzott a komoly ünnepélyes felhívás : „Adjátok egymásnak a jobbkezeteket és tegyetek esküt!“ Először a fiatal lelkész esküdött. A pillanat fontossága, komolysága ott van, ott rezg a hangjában, Azután a menyasszony esküdött. Emelkedett messzecsengő hangja meggyőzően hirdette a jelen voltaknak, hogy mély, szívbeli érzelmek szólaltak meg az ajkain. S amint mondta esküjét, ott azoknál a szavaknál: „Szívemből szeretem“ — egy könnycsepp jelent meg az ifjú lelkész szemében. Ez a könnycsepp mindent megértetett, mindent kibeszélt. Az ifjú lelkész boldogságát, hogy szeretve van, hogy elindulhat már a nagy életútra, mert szeretet lesz a kísérője. De az a könnycsepp másról is beszélt — arról, hogy az ifjú lelkész még többet is értett a menyasszony esküjéből: „szívemből szeretem!“ Az a szó kötelezi őt, hogy azt az áhitatos, felmagasztaló, boldog érzületet, mely eddig szivét eltöltötte a kedves nő iránt, meg kell szentelnie, munkává kell változtatnia, munkává, életté — a hitvesért. Lakodalmi ebédnél ült már az egész násznép. Az előbbi komoly ünnepélyes hangulat vidám beszélgetésbe, koronként pohárcsengésbe csapott át, mint az ilyenkor történni szokott. Az ifjú lelkész jelenlevő hívei meg a helybeli vendégek csakhamar megismerték egymást. Azután kérdeznivaló, mondanivaló is volt bőven, s csakhamar fesztelen hangulat uralkodott az egész társaságon. Az ifjú pár az asztalfőn foglalt helyet. Arcukon az előbbi halványság helyét mosoly foglalta el s élénk beszélgetést folytattak egymással és a társaság tagjaival. Az üdvözleteket, a jó kívánságokat már átvették, de még most is őket ünnepük egy-egy fogás után a násznagy meg az öreg lelkész felköszöntőikben. Azután felkelt valaki az ifjú lelkész hívei közül is. A tanító volt, az ifjú lelkész munkatársa. Elkezdett beszélni. Elmondta, hogy nemcsak a maga nevében szól, hanem sok ember nevében. Üdvözletét hozott azoktól, akik bár távol vannak innen, mégis ünnepelnek mert a lelkipásztoruk öröme az ő örömük is. Azután elővett egy ezüst-tálcát s odanyujtotta a lelkésznek: „Ezt azok küldik, akik Önt lelkész úr szeretik — a hívei!“ Az ifjú lelkész felemelkedett a helyéről s átvette az emléktárgyat s csak annyit mondott: „Hálásan köszönöm.* Többet nem tudott mondani. El volt fogódva: az örömtől, a meghatottságtól, a megtiszteltetéstől ! Azután nézte-nézte az ezüsttálcát. Ott a közepén egy bevésett írást látott. Elolvasta. Az írás ez volt: „Szeretetünk jeléül, hívei.“ S akkor az ifjú lelkész szemében egy másik könnycsepp jelent meg. Ez a könnycsepp azt beszélte, hogy megértette, átérezte ezt a szeretet-üzenetet is. Hogy hívei szeretik... hogy szeretni fogják ezuElmaradottnak tekinthetjük azt a községet, ahol fogyasztási szövetkezet nincs I A fogyasztási szövetkezetek révén szerezheti be ogy-egy falu népe mindennemű háztartásig és gazdasági cikkeit és italszükségletét a legjutányosabban, úgyszintén liftmisftatlan minőségben. — Amelyik községben fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, a mozgalom kezdői forduljanak útbaigazításért a a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetéhez, Budapest IX., Közraktár-utca 34. széni. (Saját palotájában.) — A HANGYA kötelékéhez ma már több mint 1200 fogyasztási szövetkezet tartozik ■■ — 50 millió korona évi forgalommal. ———— Levélcím: HANGYA, Budapest, postafiók 109. szám.