Harangszó, 1913-1914

1914-07-12 / 29. szám

228. harangszó. 1ŐÍ4. július i2. ki évszázadok viharain megsegítetted a Te népedet, védd meg a törvény és jog Isten- és ember-alkotta erős várát, törd össze az erőszak és em­beri gonoszság hatalmát és vezess oly útra, mely előre és fölfelé vezet, hoz­zád közelebb, mindig közelebb UramI A merénylet. Ferenc F'erdinánd trónörökös Bosz­niában részt vett a hadgyakorlatokon. Útjára felesége is elkísérte. A had­gyakorlat éppen véget ért s megjelent a trónörökös dicsérő napiparancsa. A trónörökös feleségével automobilba ült s a városházára indult. Útközben egy 21 éves nyomdász, Cabrinovics, bombát dobott a gépkocsira, de azt a trónörökös ellökte, úgyhogy csak a következő gépkocsi mellett robbant fel s az abban ülőket megsebesítette. A trónörökös a városházára ment, fogadta a város hódolatát, majd a gépkocsival elindult. Hiába kérték, hogy ne menjen, ő ragaszkodott ter­véhez. Ekkor történt a merénylet. Egy utcafordulónál, ahol az automo­bil lassabban ment, előugrott egy Princip nevű szerb diák s kétszer a trónörököspárra lőtt. Az első revolverlövés a trónörököst érte a nyakán. A főherceg le akarta tépni gallérját, de már nem volt elég ereje és visszahanyatlott kocsijába. Egy katonatiszt a merénylőre rohant és kardjával felé sújtott. A merénylő még a földről is lőtt és ekkor elta­lálta Hohenberg hercegnőt, aki szin­tén halálosan megsebesült. A főher­cegi párral azonnal a palotába rohant az automobil, az orvosok is azonnal ott termettek, de mind a ketten néhány pillanat múlva meghaltak. A tettesek. A tetteseket azonnal elfogták. Egyik közűlök a folyóba ugrott, de kimen­tették. Alig tudták őket a nép haragja ellen megvédelmezni. Mindketten szerb származásúak. Vallatás és vizsgálat. A tettesek vallatása felháborító eredménnyel járt. Cabrinovics is, Prin­cip is részletesen elmondották az összeesküvés történetét s vallomásuk rendkívül terhelő a szerbekre. A két merénylő elmondotta, hogy az össze­esküvésben kívülök még hat diák vett részt. A rendőrség ezeket a diá­kokat is mind elfogta. A diákok be­ismerték, hogy Belgrádban voltak és ott Pribicsevics Milán szerb vezérkari őrnagytól bombákat és browningot (revolvert) kaptak, hogy ezek segít­ségével a trónörököst szerajevói láto­gatása alkalmával megöljék. Pribicse­vics e vallomások szerint a Belgrád­ban lévő boszniai szerb diákokat magához hivatta és felszólította őket, hogy jelentkezzenek, akiknek van bátorságuk hozzá, hogy a trónörö­köst megöljék. Cabrinovicson kívül az a hat diák jelentkezett, akiket el­fogtak. Ezek még elmondták, hogy a trónörökös szerajevói tartózkodása alkalmával a város különböző pont­jain várakoztak a bombákkal és brow ningokkal és el voltak szánva, hogy ha a trónörökös arra kocsizik, me­rényletet követnek el ellene. Tekin­tettel arra, hogy összeesküvésről van szó, az összeesküvésben részeseket, amennyiben huszadik életévüket be­töltötték, kivétel nélkül halálra lehet Ítélni. A merénylet hatása. Még aznap elterjedt a merénylet hire s óriási izgalmat keltett. Szegény öreg királyunk kétségbeesve csapta- össze kezét s így kiáltott fel: „bor­zasztó eset I a sors semmitől sem kiméi meg 1 . . . Mit kell még meg­érnem 1... “ Másnap a király Bécsbe utazott s temetés utánig ott maradt. Az egész világon nagy részvétet kel­tett a merénylet. A gyermekek. Az emberi szív minden érzése oda­fordul a trónörököspár három gyer­meke felé, kik egy órában veszítet­ték el a rajongással szeretett apát és anyát. A trónörökös rendkívül szép családi életet élt. Kitartó küzdelem­mel, erős akarattal küzdötte ki az engedélyt, hogy feleségét elvehesse. A király csak akkor egyezett bele, midőn látta, hogy Ferenc Ferdinánd inkább a trónöröklés jogáról is le­mond. Házasságukat három gyermek­kel áldotta meg az Isten. A merény­let napján egyik nagynénjük így szólt hozzájuk: — Gyerekek, táviratot kaptam Sze- rajevóból. Szüléitek nagyon betegek. Menjetek a templomba és imádkozza­tok, hogy gyógyuljanak föl. Lehetetlen leírni azt a rémületet, és kétségbeesést, amely a három gyer­meket elfogta. Jajveszékeltek, zokog­tak és kérdésekkel ostromolták nagy- nénjüket: Mi a baj ? Mikor beteged­tek meg ? És mind a ketten-e ? Cho- tek grófnő alig bírta türtőztetni sírá­sát s azzal tért ki a kérdések elől, hogy maga sem tud többet, még mára újabb táviratot vár Szerajevóból. Sírva mentek a gyermekek a kas­tély kápolnájába és ott hosszan imád­koztak szüléikért. Közben a kastélyba érkeztek a rokonok. Családi tanácsot tartottak, amelybe a hitoktatót is bele­vonták. Végül abban állapodtak meg, hogy a hitoktató mondja meg a gyer­mekeknek a szomorú valóságot. Este 7 óra volt. A hitoktató maga köré gyűjtötte a kis Zsófia hercegnőt és két öccsét. A három gyermek még mindig sírt. A szomszéd szobában együtt voltak a nagybácsik a nagy­nénivel. Dr. Stanovszky hitoktató az­zal kezdte, hogy új távirat jött Sze­rajevóból, szomorú hírrel, apa és anya olyan rosszul vannak, hogy csak az Isten segíthet. Hirtelen felsikoltott a tizenhárom éves hercegnő: — Meghaltak 1 Én tudom, meg­haltak 1 A leány keservesen zokogott és egyre ismételte: — Meghaltak I Két öccse levetette magát a karos­székbe, úgy sírtak mind a ketten. Ekkor bejöttek a szomszéd szobából a nagybácsik és nagynénik. Chotek Henriette grófnő a gyermekek láttára elájult és végigvágódott a földön. Az ajtó előtt kezüket tördelve állottak a szobalányok és az inasok, keserve­sen sirt valamennyi. Egész éjjel vigasztalták a gyerme­keket, akik nem tudtak elaludni, mellettük volt nagynénjük és három nagybátyjuk a hitoktatóval, csak reg­gel felé nyomta el őket az álom. A temetés. A merénylet áldozatait Bécsbe szállították, ott beszentelték s a trón­örökös egyik birtokára szállították, ahol a sírboltban elhelyezték őket. A temetésen a magyar kormányt, képviselőházat, főrendiházat küldött­ségek képviselték. Evangélikus püs­pökeink körlevélben emlékeztek meg a gyászos esetről s felhívták a gyü­lekezeteket, hogy a templomokra tűz­zék ki a fekete zászlót s a temetés napján húzzák meg a harangokat. Vasárnap a szószékről is megemlé­keztek a borzalmas merényletről s annak áldozatairól. Az új trónörökös. Ausztria és Magyaroszág trónjának ebben az órában már új várományosa van, Károly Ferenc József, aki 1887. augusztus 17-én született, a jövő hónapban lesz tehát huszonhét éves. Károly Ferenc József királyi her­ceget már kora ifjúságától a trónra

Next

/
Oldalképek
Tartalom