Harangszó, 1913-1914

1914-03-10 / 24. szám

1914. május 10 HARANGSZŐ. 191 csapodároskodott el úri módra, a lel­kem is úgy érez, mint azelőtt. — Nem is az, hanem a vagyon I... — Hogy érti, hogy a vagyon ?. . . Végre Dömötör kirukkol az igaz­sággal. — Mivelhogy Marinka tudni akarja: honnan került a vagyon?... Szereti kegyelmedet, de csak úgy, ha becsülheti is kegyelmedet. — Hát ezt akarja! — méláz ma­ga elé Istenes. Hogy honnan szár­mazik a vagyon ?... Hogy kié a ház, miben lakunk, az étel, amit eszünk, a ruha, miben járunk?... Kinek köszönhetjük a kényelmet, ami körülvesz?... Hogy igaz jus­sunk-e, vagy igaztalan bitorlásunk?... Ezt akarja tudni?... Dömötör nyugodt maradt. Hosszú éjszakákon át jól megérlelte gondo­latait, tudta, hogy mivel tartozik Ma­rinka boldogságának. — Nem is ép­pen a vagyonról van szó, szólt ázu tán csöndesen, hanem inkább a ke­gyelmed leikéről. Az életéről, a múlt­járól !... — Persze, hiszen ez mindegy I... Erről van szó, — mondta tompa hangon Istenes. Hosszas csönd feküdt a szobára. Dömötör várakozóan függesztette te­kintetét Istenesre, az meg némán meredt maga elé. Ajka mozgott, de hangja nem volt. Csak az egyforma óraketyegés vitt egy kis életet a nagy csöndességbe. Végre megszólalt: — mondhatnék maguknak hosszú me­sét, mert hiszen elég sok hitetlen dolog van a meggazdagodásomban, de magukkal szemben becsületes akarok lenni Hát mondja meg,... mondja Marinkának, hogy az életem­ben van egy rettenetes bűn, melynek tudata sötét árnyékként kisér min­denhova. Hajlandó-e velem a gaz­dagságommal együtt ezt a nehéz bűntudatot is megosztani ?.. . Zihálva mondta el ezt a néhány mondatot. Szeme kétségbeesve ta­padt az asztalhoz, homlokát kiverte a hideg verejték. Dömötör bácsi csöndesen felkelt, lassan odament a háta mögé s vállára tette kezét: — csak egyet mondjon meg I Emberélet is terheli lelkét?... Istenes úgy érezte, hogy ólomsúlya van a vállán pihenő kéznek s őt foly­tonosan nyomja lefelé. Térdei remeg­tek, teste összegörnyedt, feje mellére csuklott. Tágranyilt szemei előtt tűz­piros karikák ugráltak. Boszorkány­táncra perdültek a bútorok, kalimpá- zott a szekrény s körbeforogtak a székek. Lelkében pedig zúgott, zakatolt valami, mintha százkerekü gépóriás dolgozott volna ezer ember erejével. De minden zúgást átharsogott Dö­mötör kérdése: — emberélet is ter­heli lelkét?. .. — Igen!.. . nyögte ki Istenes. Várta, hogy a vállára nehezedő kéz agyonnyomja, hogy rádőlnek a táncoló bútorok s rászakad a házfö­dél. Várta, hogy a lelkében dolgozó gépóriás csavarjai eltörnek, szijjai szétszakadnak s ronccsá zúzzák azt az ő vergődő, megtépett, hitvány lelkét. De semmise történt. Inkább minden elcsöndesedett. Megszűnt az óriási forgás, a gépzakatolás. Szívé­ről lassú csúszással megindult egy nehéz kő s lelkére, mint arany nap­sugár a vihartépett természetre, bé­kesség borult. — Igen, emberélet is terheli 1... mondta még egyszer, most már hango­sabban s ráemelte szemét Dömötörre. — Szerencsétlen ember 1... Kiál­tott az rémülten. Különben mindig gondoltam, hogy baj van a lelkiisme­rete körül. Várjon egy kissé, majd beszélek Marinkával. Csak néhány pillanatig tartott. Azu­tán jött és megmondta, hogy Marinka nem megy férjhez. Itt marad a két kis szobában, öntözgeti cserépvirágait, gyomlálgatja a kis kertet, megelég­szik egyszerű kartonruhával, főz, mos, súrol, de azt a rettenetes bűntudatot nem tudja megosztani. Istenes maga sem tudja, hogyan került ki a szobából. Arra sem em­lékszik, hogy tulajdonképpen mit is beszélt neki bucsuzásnál az öreg Dö­mötör. De otthon, szállodai szobá­jában egész világosan látta helyzetét. Látta, hogy előtte egyenként becsa­pódnak az ajtók s neki nincs joga ahhoz a tiszta boldogsághoz, mi más ember életét a szeretet verőfényével bearanyozza. (Folytatjuk.) Az egyház köréből. Gyászrovat. Nehéz fájdalommal láto­gatta meg Isten akarata Kund Sámuel répce- iaki lelkészt, a vasi közép egyházmegye esperesét. Felesége, Ebenspanger Róza élete 71-ik évében befejezte sok szenvedéssel megrakott földi pályafutását. A jó Isten adjon az elköltözöttnek csöndes pihenést, a gyászolóknak pedig vigasztalást! A pozsonyi evangélikus egyházköz­ség ünnepe. A pozsonyi evangélikus egy. házközség vasárnap, május 3-án adta át rendeltetésének az újonnan épült diako­nissza-intézetet, a mely kórházzal és árva házzal van kapcsolatban. A fölavatást Bal­tik Frigyes dr., dunáninneni püspök végezte, az ünnepi beszédeket Gyurátz Ferenc püs­pök, Bezzel Hermán dr. és Szeberényi L. Zs. dr. mondották. A diakonisszaház ha­talmas és gyönyörű alkotás, mely Isten iránti hálára s az evangélikus áldozatkész­ség és alkotó erőbe való bizodalomra indít. | A somlószőllősi evang. gyülekezet böjt 5-ik vasárnapján vallásos estélyt ren­dezett, melyen közének és ima után So­mogyi Károly lelkész tartott felolvasást. A helybeli énekkar Fodor Kálmán tanító orgonakisérete mellett énekelt. Fodor Kál­mán és a nőegyleti tagok közül Szőke Böske és Gubics Ilona pedig szavaltak. Oltári ima és közének fejezte be a szépen sikerült vallásos estélyt. Husvét másod­ünnepén pedig az evang. ifjúság szinielő- adással kapcsolt táncmulatságot rendezett egy, az iskola részére beszerzendő harmó- niumra. A műkedvelői előadáson a követ­kezők szerepeltek: Kató Sándor, Síkos Károly, Szőke Gábor, Borbács Gyula, Gubics Ida, Gubics Ilona, Balogh József, Kosa Gyula, Gál István, Búzás József, Horváth Márton, Kaszás Márton, Badics Mári, Szőke Böske, Pál József, Badics Zsófi, Osvald Mári, Szőke Lajos, Szőke Julcsa, Kosa Imre, Szőke Imre, Szőke Gyula, Kató Sán­dor, Gubics Matild és Szőke Kálmán. A szerepek betanítása és a rendezés Fodor Kálmán tanító ügybuzgalmát dicséri. Az előadásnak több mint 100 kor. tiszta jöve­delme volt. Nagylelkű adomány. Az újmalomsoki evang. egyházközségnek a közel jövőben építendő új templomára idősb Kecskés István és neje Simon Zsófia 1000 koronát adományoztak. A sok gyermekkel megáldott szülők, midőn házuk népéről becsületes munkásságuk és józan takarékosságuk által kellően gondoskodtak, hálás szívvel meg­emlékeztek az ő mennyei Atyjuk jóságáról is ; nemes példájukkal intve és buzdítva az elnéptelenült családokat azon örök érvényű igazságra, hogy a sok gyermek a hitbuzgó, kegyes családban ma is Isten áldása, mert anyagi és lelki javak birtokába juttat. Műkedvelői szinielőadás Beledben. A beledi ev. egyházközség ifjúsága az épí­tendő uj templom javára fényesen sikerült műkedvelői előadást rendezett, melyet egy héttel később meg kellett ismételni, oly nagy volt a közönség érdeklődése. A ren­dezést Berec Gábor nyug. tanító, továbbá

Next

/
Oldalképek
Tartalom