Harangszó, 1913-1914
1914-03-10 / 24. szám
188 HARANGSZÓ. 1914. május 1Ó. elviselhetetlen tehernek tartanak. Óh mert a mi egyházunkkal, a mi híveinkkel, a mi kisdedeinkkel szemben ilyen helyeken igen hamar elfelejtik „a nem mi részünkről valók“ az Ur Jézusnak szép szavait: .Arról ismernek meg titeket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek.“ A közel múltban pl. a r—i iskolában a tanító megtiltotta a kisdedeknek, hogy az ev. gyermekekkel, s általában az evangélikusokkal érintkezzenek. Aminek hallatára egy kis fiú keservesen sírva fakadt. A tanító kérdésére, hogy mi baja, zokogva felelte: „Nekem odahaza kis evangélikus testvérem és édes anyám van és én azokat igen szeretem“.... A húsvéti szünidő alkalmával egy másik helyen egy kedves kis leányka haza jön az iskolából és a következő szavak kíséretében nyújtja át édes anyjának az értesítőt, melyben az ő szép előmenetele van beleírva: „Jaj, beh szép bizonyítványt hoztam édes anyám, nem hiába imádkoztam napokon át a boldoságos szűz anyához 1 “ Hát nem a jó Istenhez fohászkodol te édes lányom ?... kérdi — ijedt képpel lányát az ev. édes anya? — De igen — feleli — újból a szőke kis angyal, csakhogy a mi iskolánkban a boldogságos szűz van, az Isten lent van a fiuknál. Tudni-illik az emeleten levő leányiskolái helyiségekben a falon Mária képe lóg, a földszinten levő fiúiskola helyiségében pedig a Krisztus képe van kifüggesztve. Mindezeknek tudatában fájó érzés fogja el az embert, ha hallja hogy a hitetlen és az egyház iránt közömbös emberek az ev. iskolákkal kapcsolatban napjainkban ilyen véleményt nyilvánítanak: „Félre a felekezeti iskolákkal ; egyforma a katholikus, az evangélikus és a zsidó egyszeregy.“ Az ilyenek nem veszik eszükbe, hogy az iskolák államosítása nálunk ma még tulajdonképpen mivel egyenlő és hogy ők tulajdonképpen kinek a malmára hajtják is a vizet ? Vegyük azért e helyütt is szivünkre a szentírás szavait: „Tarsd meg ami nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat I“ Az ev. iskola és az ev. templom egymástól elválaszthatatlan édes testvérek. Az ev. egyház jövőjét, igaz érdekét az szolgálja, ki az ev. egyház veteményes kertjét, az iskolát úgy jó mint balsorsban „idegen kertészre“ rábízni nem engedi. Ev. egyháza mellett, ev. iskolájához testestül-lel- kestül ragaszkodik. Nagy kívánság. Történet az üldöztetés korából. Irta: Novak Gyula. A Rákóciak csillaga lehanyatlott, országa elveszett. Amit megszerzett öreg Rákóci György kitartással, bölcsességgel, elvesztette a fia hevességgel, nagyravágyással. Jaj lett a szegény protestánsoknak! Hatalmas, hős védőik nem voltak többé. A bib- liás Rákóciak az istenes Lóránt ffy Zsuzsánna nyomába és birtokaiba a vakbuzgó Báthori Zsófia lépett s üldözte a protestánsokat. Erdélyben Básta kegyetlenkedett ellenük. Magyarországon a minden emberi érzést levetkőzött Kollonics és a vérszopó Karaffa irtották őket. Hej, keseiű napok, gyászos idők 1 Ezer szenvedés, száz halál I Békó, rabbilincs, vérpad, gályarabság! Rágondolni is iszonyú. De máskép történt volna minden, ha a Rákóciak megöröködhettek volna Erdély fejedelmi székében. A jezsuiták által nevelt I. Lipót udvara a fajmagyar protestánsok ellen dühöngött legirtózatosabban. A király meghitt emberei, tanácsosai, leginkább kath. főpapok és gyóntató atyák feketébb színben tüntették föl a protestánsokat, mint az ördögöket. Lázadóknak, törvényszegőknek, nyakasoknak, minden hatalom ellenségeinek, királygyűlölőknek bélyegezték őket. E miatt Bécsben folyvást gyanakodtak rájok és rettegtek tőlük. A Rákóci hatalom letünte után a prot. templomfoglalások napirenden voltak. Száz számra vették el a katholikusok. Az Ur házától akarták megfosztani minden áron a híveket, hogy ne legyen hely, ahol az Isten imádására egybegyülhetnek. Balga lelkek 1 Mintha Isten lélekben való igaz tisztelete helyhez volna kötve! Mintha a szív megszentelt érzései a természet rej- tekeiből s a magánház falai közül is föl nem lebegnének egy elfojtott sóhaj s egy fájdalmas nyögés alakjában a könyörgést meghallgató édes Atyához. De csak mégis nagyon fájt a hithű protestánsoknak, hogy messze földön nem volt egyetlen hely, ahol összejöhettek volna, kiénekelni, kibuzogni magukat. Olyan jóleső, olyan megnyugtató az, ha sokan együtt dicsérik az Istent. Ahogy a költő mondja : „Harangoznak, menjünk az Ur házába ! O hívek jertek, jertek el I A jobb élet elősejtelme csap meg, Ha sok nép együtt énekel.“ (Tompa.) A törökök kiűzése után (1686.) még súlyosbodott a protestánsok helyzete. Most már a visszafoglalt országrészekben is föllépett ellenök az üldöző hatalom. A török uralom alatt nyugodtan gyakorolhatták vallásukat. De a keresztyén hatalom a szeretet prófétájának nevében Isten nagyobb dicsőségére nyomta, üldözte, sanyargatta őket egész a megsemmisítésig, így hamisítja meg a gyarló, bűnös ember a legdicsőbb eszmét s a legszentebb érzést is. A gyakori és erőszakos templomfoglalások miatt a protestánsok az országgyűléseken kerestek orvoslást. Visszakövetelték a jogtalanul elvett templomokat, melyeknek száma II. Rákóci György halála óta három évtized alatt 888 ra szaporodott. De hiába volt minden panasz. Az országgyűléseken a róm. kath. papi párt uralkodott s a királyi trónig el sem jutott az égbekiáltó panasz, vagy ha igen, süket fülekre talált. A török kiűzése óta a bécsi udvar megszabadult a félelem lidércnyomása alól s nyíltan föllépett, hogy Magyarországot — amint Kollonics hirdette — előbb szolgává, azután katolikusokká, végre koldussá tegye. Ekkor történt, hogy az egykor oly hatalmas ázsiai oroszlán megrázta még egyszer félelmetes sörényét. A török nem hagyta egykönnyen a szép Magyarországot, melyet másfél száz esztendeig tartott birtokában. Jött rengeteg sereggel, hogy újra hatalmába kerítse a gazdag magyar földet. 1696-ot írtak Utunk születése után. A megrettent bécsi udvar legkitűnőbb vezérét, a lángeszű Savoyai Jenőt küldte a fenyegető veszedelem elhárítására. A magyarok is lóra ültek. A prot. nemesség, a nemzet szine-java, feledve minden sérelmet, félretéve minden haragot, erős szívvel, hatalmas karral sietett a haza és a király védelmére. Ilyenek voltak a protestánsok mindig. Béke idején zúgtak, fenyegetőztek, de ha jött a veszély és a hazának szüksége volt az ő karjukra és az ő kardjukra, halálba rohantak még azért a korbácsért is, amely őket előbb végig ostorozta. Dabasi Halász Bálint is készült már a háborúba a jász-kun-pestme- gyei hadakkal. Daliás, délceg ember. Izmos, erős magyar ember. Dabasi középnemes, aki az ősi kúrián gazdálkodott csekély vagyonnal, de nem is sok igénnyel. Puritán gondolko- zásu s szive-lelke olyan nyilt-tiszta, mint a tükör, melyet a legkisebb szennyes lehelet is bemocskolna. Ha-
