Harangszó, 1913-1914
1914-04-26 / 23. szám
182 évben, ez az üzletág is nyereséget hozott. Némi nyereség volt ezúttal az eredmény a kellő óvatossággal folytatott jégbiztosítási üzletben is, valamint az állandóan fejlődő betörés elleni biztosítási ágban. Szállitmá- nyi üzletét a társaság a kiélesedett verseny és ez üzlet jövedelmezőségének hanyatlása miatt szűk keretre szorította. Az egyes üzletágak évi eredményének összesítése folytán a társaság évi bruttó nyeresége az 1913. évben 5.695,627 korona 55 fillér. Ebből az alapszabályszerű levonások után, — melyek közt a bőséges tartalékolás mellett külön figyelmet érdemel az életbiztosítottak nyereményrésze 771,943 korona 59 fillérnyi tekintélyes összeggel, — a tiszta nyereség 3.642,167 korona 76 fillér, melyből 3.200,000 korona összeg a részvényesek osztalékára fordíttatik. Így minden egész részvény után 800 korona évi osztalék fog a társaság főpénztáránál már a niai naptól kezdve kifizettetni. A közgyűlés elfogadta az összes javaslatokat s megadta minden irányban a múlt üzletévre vonatkozó fölmentést, megválasztotta Bánffy György gróf titkos tanácsost a társaság alelnökivé, Berzeviczy Albert titkos tanácsost, a felügyelőbizottság eddigi elnökét és Gergely Tódort, a társaságnak eddig is kinevezett szakigazgatóját az igazgatóság, Libics Adolf udvari tanácsost a felügyelőbizottság, Cziráky József grófot és Bethíen József grófot pedig a választmány tagjaivá. A társaság mai közgyűlési határozattal tisztviselőinek nyugdíjalapját, a brutto nyereség 2 százalékával, 113,912 korona 55 fillér összeggel való növelésen felül, még külön 100,000 korona összeg adományozásával immár 4.372,213 korona 05 fillérre emelte. A társaság félszázados alapítványának, 500,000 korona összegnek egy évi kamatát, 20,000 koronát, az 1912. évről a hazai árvízkárosultaknak juttatta, s ugyancsak egy évi kamatát, 20,000 koronát az 1913. évről a budapesti Rókus-kórház sebészeti osztályának adta ki mezothorim beszerzésére. Mindezeken felül a társaság évi nyereségéből még 28,478 korona 14 fillér összeget fordított egyéb közhasznú és jótékony célokra. Végül Friedmann Béla a közgyűlés háláját és elismerését fejezi ki az elért fényes eredményért, a vezetőségnek, különösen ormódi Ormódy Vilmos főrend, vezérigazgatónak, mire a közgyűlés véget ért. Ami erősebb az embernél. Elbeszélés. Irta : Kupi Béla. Tizenhatodik fejezet. Úri módban. Egy reggel Istenes csöngetésére John helyett egy kifent bajszu legény lépett a szobába s hangos szóval így köszönt: — adjon Isten jó reggelt nagyságos úri... — Hát te ki vagy ?.. . tudakolta Istenes. — Hideg István a nevein, szolgálatára a nagyságos urnák. — És hogyan kerültél ide ?.. . — A Ferzson uraság fogadott a nagyságos úr számára. HARANGSZÓ. — No jól van, nem bánom. Hát csak azután jól viseld magadat István. — Rajta leszek, nagyságos úr, felelt István és kopogós léptekkel kifordult az ajtón. Fergsohn tényleg jól számított. A magyar arc látása, magyar szó hallása jót tett Istenes Mihálynak. Néha egészen nekividámult. Nem is tartotta cselédsorban Istvánt, hanem pajtásának fogadta. Estefelé mindig behivatta s ekkor megindult a szó Biharország- ról, meg a Maros tájékáról. Kicsiny nádfedelü gunyhók átrepültek az Óceánon, gémes kutak nyújtogatták égfelé nyakukat, 'kolompolt a gulyaménes mélabús kolompja s szellőszárnyon szálldogált arató lányok, legények éneke. Istenem ! milyen más világ az! Mennyi édes boldogság, keresetlen, egyszerű melegség van a magyar ember életében !... — Miért is nem megy haza a nagyságos úr f.. . kérdezte egyszer Hideg István. Ha nekem módom volna hozzá, bizony még ma hazaröppennék. Nem várnék egy minutát sem. Istenes elmerengett a kérdésen. Azután csöndes lemondással intett a kezével: — igazad van Pista !... De azért én mégis csak itt maradok! Tudod, sok minden hazavonz, de egy dolog meg visszatart. Hanem azt meg- igérem, hogy téged hazasegítlek. — Isten áldja meg érte nagyságos úr, hálálkodott Pista. Az a kis magyar levegő, mi két magyar lélekből áradt szerteszét, néhány hónapra visszaadta Istenes életkedvét. A lelkében rágódó gyötrelmektől nem szabadult ugyan meg, rémüldözése, álmatlansága s állandó benső reszketése megmaradt ugyan, de legalább külső élete elviselhetőbb volt. Nem látta életét olyan sötétnek. Talált még benne biztatást, reménységet. Látod — mondogatta magának — majd jóra fordul minden. Minél jobban öregszel, annál inkább elfelejted azt a rettenetes éjszakát. Talán a természeted is hozzászokik a rémlátásokhoz s nem riadozol, ha bútor reccsen, vagy ólmos eső veri ablakodat. Kár is volna eldobni magadtól az életet. Először is, mert dacára a nagy lelki zaklatásnak, az élet mégis csak szép valami. No, ne tagadd, hogy szépnek találod. Ugy-e gyönyörködtet úri lakásod, jó életmódod, a szép természet, a virágnyílás, rétillatozás. Kár volna mindezt itthagyni. Azután meg mennyi jót tehet a vagyonával 1 Lám, múltkor névnapján meggratulálta a Pista s ő jókedvében 20 dollárt adott neki s az majd kibújt a bőréből. Még csak megígérte neki, hogy hazasegiti s egy két hold földre valót is juttat neki s már ezzel is boldoggá tette. Hála és hűség sugárzik szeméből, talán életét is odaadná gazdájáért. Ejnye, hogy előbb nem gondolt erre! Pedig olyan egyszerű és világos az egész. Az igaztalan úton szerzett vagyont nem tartja meg magának, hanem jót tesz vele s jótékonyságával felejteti élete sötét bűneit. Istenes megnyitotta pénztárcáját az élet nyomorultjai előtt. Ő maga ugyan nem igen mutatkozott, nem kereste fel a szegényeket, nem ment kórházakba és menedékhelyekre, nem vett részt jótékonysági gyűléseken, hanem csak a pénzt bocsátotta az áldásos intézmények rendelkezésére. Szegény sorból arany létrán emelkedett a magasba. Volt zsákhordó, kikötő-munkás, bányász, földhasító rabszolga, érezte a szegénység minden fokozatát az éhező nyomorúságtól fel egészen a kevés biztossal megelégedő szegénységig, de soha- soha nem sejtette volna, hogy olyan rettenetes nagy legyen az elhagyott nyomorultak, a segítségre szorulók száma. Ezt csak akkor tudta meg, midőn páncélszekrényének ajtaját megnyitotta a nyomorúság előtt. Egy ideig megnyugtatta a másokon segítő, jószívű élet. Azt mondogatta : szegények könnyével mosom le a kezemre feccsent embervért. Egy botlásomért azzal fizetek, hogy ezer elesettet telemelek s igaz útra vezetek. De azután megint csak megjött a kiábrándulás. Valamiféle egyesületbe dísztagnak választották meg. Elkerülte ugyan a küldöttségjárást, de dicsérő levelüket mégis csak el kellett olvasnia. És ekkor történt, hogy villámcsapásként végigcikázott lelkén az a gondolat, hogy ő most is a régi közönséges rablógyilkos. A különbség csak abban van, hogy ő most mást rabol, mint azelőtt. Akkor az öreg Ábrahám bankóit rabolta el, most meg mindennap megrabolja az emberek lelkét. Hitet, becsülést, tiszteletet rabol a maga számára, holott őt ezek közül egyik- sem illeti meg. Az az útszéli vándorlegény, ki tarisznyájában saját nyomorúságát cipeli, ki reszkető járású, rőzse-gyűjtő öreganyókának segít terhét vinni, az több tiszteletet, több becsülést érdemel, mint a gazdag, közbecsülésben álló Istenes Mihály. Hiába minden ! Az ő életében minden telve van hazugsággal I Ő 1914. április 26
