Harangszó, 1913-1914

1914-04-12 / 22. szám

172.

HARANGSZÓ.

1914. április 12.

A megszenteltetésnek munkája tehát akkor kezd menni tökéletességre, amidőn meghalunk. Mert ha testünk eltemettetik is és megrothad, de lelkünk a menyországba vitetik. Csakhogy Krisztus példája és tanítása szerint mindörökké a sírban nem maradunk, mert azt olvassuk János evangéliumának 5-ik része 28-ik versében: „Eljő az óra, melyen mindenek, kik a koporsóban vágynak, meghallják az ő szavát. És akik jókat cselekesz- nek, kijönnek az életnek feltámadására, akik pedig gonoszt cselekesznek, a kárhozatnak feltámadására.“ így hát a testi halál állapotában csak addig maradunk, míg az utolsó ítéletkor mindnyájan feltámasztatunk. Ezt pedig cselekszi az örök Isten nagy hatalma, az Ur Jézus Krisztus feltámadása által. Mert azt mondja Pál apostol a Korinthusbeliekhez írt 1-ső levele 15. r. 22. versében: „Miképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek. “ így ha tehát mindnyájan megeleveníttetünk, bizonyára az elkárhozottak is feltámadnak, csakhogy ők nem a Krisztus érdeme, hanem az Isten igazságának ereje által, mert ő mint igazán Ítélő biró őket is az ő itélőszéke elé állítja és megadja nekik a megérdemelt jutalmat: az örök kárhozatot. Ó bizony rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni! Azért legyünk vigyázok keresztyén testvéreim, hogy amidőn megjön a ház ura, mint hű szolga úgy találjon minket és teli lámpással menjünk ama mennyei vőlegény, a Krisztus elé. Mert sokkal jobb sántán bemenni az örök életbe, mint ép lábbal a gyehenna tüzébe.

Vizsgáljuk meg tovább a szentírás alapján az elkárhozottaknak sorsát. Azt mondja a Jelenések könyve 21. rész 8. verse: „A félelmeseknek és hitetleneknek, az átkozottaknak, gyilkosoknak, paráznáknak, bűvös-bájo- soknak, bálványimádóknak és minden hazugoknak részek a tűzzel és kénkővel égő tóban lészen, mely a második halál.“ Mi az tulajdonképpen, amit a szentírás nevez második halálnak ? Ez nem más, mint az utolsó ítélet után az elkárhozottaknak az Isten színe előli örökkévaló kirekesztés, mert az elkárhozottak soha nem bocsáttatnak többé az Isten színének látására. így nincs többé őnekik semmiféle vigasztalásuk, reménységük és dicsőségük. Ez az örökkévaló kirekesztés fájdalmai bántják a testet és lelket és mintegy örök tűzben ég az ő testök és lelkűk. Ez a szomorú

keserves állapot neveztetik második halálnak

Most pedig nézzük meg keresztyén testvéreim, a szentírás alapján: miben részesülnek az üdvözültek ? Azt mondja a 17-ik Zsoltár 15-ik verse: „Én pedig igazságban meglátom a te orcádat, megelégíttetem a te ábráza- toddal, mikor felébredek.“ E zsoltár értelme szerint az üdvözültek gyönyörködnek az Istennek boldog látásában, lelki-testi megdicsőült szemükkel látják ők az érettünk szenvedett, feltámadott Krisztust és részesei ők az Isten örök kegyelmének, annak a dicsőségnek, amelyet Pál apostol így rajzolt le: „A szem olyant nem látott, a fül olyant nem hallott, az embernek még gondolatjába sem lehet, amelyet Isten készitett az őtet szeretőknek.“ Azért keresztyén testvéreim, gondolkodjunk komolyan a dicső feltámadásról; alkalmatosságot ad nekünk erre a tavaszi idő is, mert miképpen tavasszal új életre ébred az egész természet, mi is úgy fogunk egykoron az Üdvözítő Krisztus dicsőséges megjelenésekor új életre ébredni.

Aki Jézuskát várta.

Elbeszélés. Irta : Csite Károly.

I.

Volt egyszer egy kis aranyhaju, kékszemű fiúcska, aki oly sóvárogva várta a karácsonyt, vagyis a Jézuska jöttét, hogy minden reggel és este kérdezte anyukájától, hogy még hányszor kell lefeküdni és felkelni a Jézuska jövetéléig ?

A lefekvések és felkelések száma természetesen napról-napra fogyott, míg egy reggelen azt felelte a kis Lajoska kérdésére, hogy nem kell többet lefeküdni, mert a Jézuska már közeleg arany szánkóján s estére az ablak alatt csilingelnek a báránykák csengői, melyek a Jézuska szánkóját röpítik tova a csillogó havon.

Nosza a kis Lajoska szíve megremegett a nagy vigalomtól, boldogságtól.

— Jézuska jön 1 Jézuska itt lesz! Jézuska hoz nekem valamit ? — ujjongta körültáncolva a szobát. S amint felöltöztette anyukája, kileselkedett az ablakon az utcára, ahol a nagyobb, iskolába járó testvérkéi, több más gyermekkel együtt, szánkáztak a frissen esett havon.

... Óh bárcsak a Jézuska szánkója jönne már 1... Oly nehéz is a várakozás !...

A délelőtt még csak elmúlik valahogy, de az este, az a várva várt boldog este nem akar elérkezni. Mily kínos, izgalmas is a sóvárgó gyermekszívnek a várakozás I

Lajoska gondolt valamit. Felébresztette a kályha előtt szundikáló hatalmas komondort.

— Gyere, Buksi, Jézuska elébe 1

Buksi nem helyeselte épen a dolgot, fejét csóválta. De azért utána ballagott legkisebb gazdájának.

Édesapa a szomszédba ment valami ügyben. A testvérkék még most is az utcán szánkóztak; anyja pedig a konyhában foglalatoskodott. így senki sem vette észre, hogy Lajoska a ker- tekalja felé baktatott a süppedő, csillogó hóban. Azt hitte, hogy onnét, a sik mező felől, a sugár nyárfáktól szegélyezett úton jön a Jézuska.

Lassú, ingadozó léptekkel haladt előre Lajoska, mert oly sok hó esett az előző napon, hogy a kis csizmája följebb, mint fél szárig le-le sülyedt benne. Buksinak sehogy sem tetszett a kirándulás, miért is figyelmeztetésül megfogta szájával Lajoska kabátja szélét a kertaljánál, hogy jobb lesz visszafordulni.

Menjünk még, Buksi! mindjárt kiérünk az útra. Onnét meglátjuk a Jézuska szánkóját, amint nyargalnak vele a báránykák; — hívta Lajoska Buksit s ment — ment előre pihegő kebellel, mígnem előttük állt a hosszú, nyílegyenes, vakító fehér út, magasba nyúló hóvirágos nyárfáktól szegélyezve.

Hosszan, révedező tekintettel nézett Lajoska végig az úton s némi kis csalódással mondta:

— Nem látom a Jézuska szánkóját 1 Bizonyosan még messze jön. Gyere, Buksi, menjünk tovább, akkor előbb találkozunk Jézuskával, — hívta maga után a hűséges kutyát s botorkált előre a töretlen sik hómezőn. Már már alig bírta a lába, kimerültén lihegett. Meg-megállt s a Buksiba fogózott, hogy el ne essék.

Hirtelen alkonyodott. Már nem lehetett a hosszú utón végiglátni. Lajoska minduntalan figyelt, hogy nem hallja-e a báránykák csengőjének szavát, miközben úgy huzta-vonta valami lefelé s szempillája le-lecsukódott, míg egyszer csak lekuporodott a hóba.

— Megvárjuk itt, Buksi, a Jézuskát. Majd felkérezkedem a szánkójára, úgy nyargalunk haza... S haliga 1 szól is már a csengő, mindjárt itt lesznek... Jaj, Buksi, mennyire örülök én 1...

Lajoska ezeket már félálmában