Harangszó, 1913-1914

1914-03-29 / 21 szám

166.

lene lennie!... Vájjon mit hoz a tavasz ?... Hoz-e neki gyógyulást ?... Talál-e majd valami kis foglalkozást, mert anélkül igazán kevés az a kis nyugdíj, mit a bányatársaság ad?.. . így csak nyomorog, tengődik, többet koplal, mint eszik, ez pedig igazán nem élet!... Néha arra is gondolt, hogy hazamegy Magyarországba. Itt Amerikában havi 12 dollárból nem lehet megélni, de otthon sokkal többet ér az 50—60 korona. Igen ám, de hogyan menjen haza ? Hogyan menjen végig azon az utcán, hogyan nézzen rá arra a házra ?. .. Talán halva roskadna össze, ha Földes Gyurka felesége meg gyerekei eléje kerülnének!... Megborzongott. Azután felállt s a fali szekrényből kiszedte a pálinkás üveget s két pohárkával leeresztett a torkán. Azelőtt utálta ezt a gyilkos mérget, de most szívesen nyúlt utána. Mindig úgy érezte, hogy nehéz gondolatai elcsöndesed- nek s ő erősebb, hatalmasabb lesz a fenyegető ellenséggel szemben.

Az utcaajtó nagy csapódással zuhant be. A falépcsőn kemény lépések dübörögtek, azután kinn a konyhában egy dörmögő hang mormogása hallatszott. Valaki megkopogtatta az ajtót. A .szabad“ szóra magas, prémes bundás úri ember nyitott be.

— Istenes Mihályt keresem, — mondta angol nyelven.

— Én vagyok, — felelt szerényen Istenes.

— Szabad az iratait kérnem ?. . .

Istenes elsápadt. Arra gondolt, hogy

valami csoda kikaparta a föld mélyéről az ő elrejtett titkát, az amerikai rendőrség kifürkészte tartózkodási helyét s most letartóztatják. Remegtek térdei, midőn felkelt, de azért nyugodtan felelte: — egyszerre hozom kérem.

Az ismeretlen figyelmesen átnézte az iratokat. Azután elkezdett kérdezősködni mostani sorsáról, elmondotta a bányaszerencsétlenség történetét. Hegyiről tövire elkérdezgette, hogy mennyi rokkantsági díjat fizet a bányatársulat s hogyan jön ki abból.

— Kevés, kevés, mondta fejét csóválva. És azután ebben a kis lyukban lakni!... Bizony nem beteg embernek való !...

— Ejnye csak, — szólt egy kis idő múlva, — nem járt maga valamikor North Karolinában ? Nem volt magának egy kis birtoka ?. ..

Istenes a füle tövéig elpirult. — De igen I — felelte.

Az idegen gondolkodott s közben sűrűn hümögetett. Azután elővette

HARANGSZÓ.

kis pipáját, megtömte s odatartotta a dohányt Mihály elé: — gyújtson rá I...

— Tudja mit — szólt egy kis idő múlva, — én megveszem a maga birtokát.

Istenes kerekre nyitotta szemeit, de hang nem jött ajakára. Mit akarhat ez ? kérdezte önmagától. Miért akar ez egy adóssággal megrakott birtokot megvenni ?.. .

— A birtokon van 1233 dollár adósság. Azt magamra vállalom, azonkívül kifizetem magának a vételárat. Mennyiért vette ? ..

— 3800 dollárért.

Az idegen szörnyüködve szívta a fogát, de látszott rajt, hogy csak csinálja a rémüldözést, igazában nem törődik az árral.

— Jaj, jaj .. . az mégis csak sok egy kissé! Annyira igazán nem gondoltam 1.. .

Istenes állhatatosan hallgatott. Gyanút fogott s elhatározta, hogy akármit ígérjen is az idegen, ma semmi- esetre se határoz ebben a dologban.

— Node nem baj I Szeretnék segíteni magán, édes barátom, kész vagyok még ezt az összeget is megadni. No, csapjon a kezembe, azután menjünk a jegyzőhöz.

Istenes csöndesen szívta a pipáját s hallgatagon nézett maga elé.

— No hát mi lesz ? .. . sürgette az idegen.

— Meggondoltam a dolgot, nem adom el a birtokot.

— Nem adja el? Hát mit csinál vele ? . .. Hát van józan esze ? . ..

Hát kidobhat maga az ablakon 3800 dollárt?... Hát nem kellene örülnie, hogy visszakapja az elveszített pénzét ?...

Istenes a vállát vonogatta, mintha neki egészen mindegy lenne, hogy kap-e 12 ezer koronát, vagy nem. Pedig igazában olyan éhes volt, hogy majdnem elájult.

— Nem adom el. Magam megyek oda, ott akarok lakni.

Az idegen összecsapta kezeit. — Szerencsétlen, hiszen magát a birtokával együtt szőröstül-bőröstül megeszi a betáblázott adósság.

Tudja Isten, hogy történt. Eddig sohase gondolt erre a természetes dologra, most meg hirtelen eszébe jutott.

— Igaz, sok az adósság, de hiányzik a hitelező, aki azt behajtja. Radó bankártól nem kell tartanom I..

Az idegen szeme csodálkozva villant egyet. Hiszen ennek az embernek van magához való esze, talán

1914. március 29.

több is, mint amennyi kivánatos. Egy kis gondolkodás után így szólt: — Adok 1000 dollár hasznot a birtokra. A körülötte fekvőket megvettem, most már ezt is szeretném a többihez csatolni. Meg ugyan nem éril

Kérdőleg tekintett Istenesre, de annak egy arcizma se ránduit meg, mikor megadta a feleletet: — sajnálom Uram, nem adom!

— De hát miért nem adja ? — kiáltott indulatosan az idegen. Csak nem szalasztja el ezt a jó alkalmat ?... Hát mondja meg, hogy mit akar tulajdonképpen, miért ragaszkodik ahhoz a hitvány birtokhoz, amiről maga is jól tudja, hogy semmit- sem ér ?.. .

Istenes sokáig nem felelt. Azután csöndesen így szólt: — hát éppen azért, mert az úr is ragaszkodik hozzá. Megkövetem az urat, sok helyet bejártam Amerikában, tapasztalásom is akadt egy és más irányban, be is csaptak egypárszor, hanem hogy az én javamért egy értéktelen birtokot megvegyenek 3800 dollárért, meg hogy tetejébe még 1000 dollárt is beajánljanak, arra még nem hallottam esetet. Azért egyszerű eszemmel úgy gondolom, ha a nagyságos úrnak megér a birtok 4800 dollárt, akkor nekem még sokkal többet is megér.

Az idegen elővette minden ékesszólását, de nem boldogult. Egypárszor méregbe gurult, a téli kabátját is magára kapta s lerohant a lépcsőn, de megint csak visszajött. Istenes annál kevésbbé engedett. Az idegen mindig többet ígért, már 20.000 dollárnál tartott, de hiába. Istenes a fejét rázta. A másik kimeredt a fehér téli éjszakába s izgatottan dobolt az ablaktáblán. Egyszerre csak megfordult s földhöz vágta a pipáját.

— Isten neki, alkudjunk másképpen ! . . . Adjon nekem írást, hogy másnak nem adja el a birtokot, akkor azután én is beszélek.

Istenes gondolkodott egy kicsit, azutén beleegyezett.

De ekkor meg az idegen kezdett kételkedni. — így mégse lesz jó I Hátha azután maga egyszerűen kidob engem s mások segítségével értékesíti a birtokot.

Attól ne féljen — felelt Istenes. Az nem volna tisztességes dolog, azt én nem teszem.

Végre megegyeztek, hogy a birtokot kettőjük nevére íratják s a hasznot is megfelezik. Még éjjel felverték a jegyzőt s megcsinálták az írást. Utána megint összeültek a kis kam-