Harangszó, 1912-1913
1913-08-17 / 31. szám
252. HARANGSZÓ 1913. augusztus 17. otthon kínálja meg vendégét szeszes itallal. Megtiltja a törvény, hogy bárhol is 400 yardnyi távolságon belül valamely templomhoz szeszes italt lehessen forgalomba hozni. A magánházakban sem szabad felszolgálni szeszes italt. Washingtonban, a melynek 350 ezer lakosa van, mindössze 300 italmérési engedélyt adtak ki; még. a szállodákban, előkelő éttermekben sem szabad vasárnap az étkezéshez szeszes italt felszolgálni. Bibliai rejtvények. 1. Melyik apostoli levélből származik ez a kifejezés: „a tisztáknak minden tiszta.“ 2. Melyik evangéliomban találjuk ezt a szólást: „aratni, ahol nem vetettünk.“ 3. Melyik apostoli levél hányadik fejezetében fordul elő a „szeretet“ szó kilenc-szer? * Azok közt, kik a helyes megfejtést beküldik, négy könyvajándékot sorsolunk ki. Egyet az első, egyet a második, egyet a harmadik rejtvény megfejtői közt, a negyediket pedig azok közt, kik mind a hármat megfejtették. A megfejtést augusztus hó 20-áig kell beküldeni. A megfejtők és nyerők névsorát a rákövetkező számban közöljük. VEGYES HIRDETÉSEK. Egy hirdetés díja: Az első 10 szó (beleértve a vastagbetűs címsort) 1 K. Azon túl minden további szó közönséges betűből szedve 6 fillér. Toronyóra-készítő. Sándor Ferenc ev. gyűl. gondnok Körmenden, Vasmegye. Alapittatott 1886. Saját házában. Kitüntetve: 1887. Szombathelyen aranyérem. 1888. Pécsett aranyérem. 1896. Budapesten elismerő oklev. 1903. Szombathelyen ezüstérem és oklevél. Költségvetés bérmentve. Számtalan kitüntetés. SAJT Emmentháli, Répczelaki, Trapista, Csemege és Tea vaj ajánlja Stauffer és Fiai sajt- és vajgyérak----------Répczelak.----------E lemi iskolai leánykák mellé nevelőnő kerestetik. Szabó István lelkész, Kemenesmagasi. Egy magános urinő házvezetőnői állást keres úri családnál, ahol egyúttal otthonra is talál. — Levelek a szerkesztőség ciméro kéretnek. át Jim. AA4. -a. a A. -»-i a. -a am- jut. i*» W 'VnF rr 'vrv -r t r -w *v~ 'Wir 'vW'7*r *¥““ ’vW «■ i t f Szalóky Zsigmond j szobrász és kőfaragó $ CELLDÖMÖLKÖN Szentháromságtér. Homokkő-, márvány-, gránit-, syenit sírkőraktára. Kataszteri földméréshez szükséges köveket raktáron tartok. Épületmunkát és mindennemű javítást elfogadok. I 1 Jü. AAA JA*, JkAA. AA4. AAa. AiA. 1* A dunántúli evang. egyesület szép színes konfirmációi emléklapjai megrendelhetők Kapi Béla ev. lelkésznél Körmenden. 25 darab ára 5 kor. Csomagolás és póstadíj 1 kor. Wellisch Béla könyvnyomdája és könyvkereskedése Szentgotthárdon. Ajánja a nagytiszteletü lelkész urak nagybecsű figyelmébe raktáron lévő egyházi nyomtatványait: születési, házassági, es- ketési, halálozási, konfirmáltak anyakönyvét, úgyszintén anyakönyvi kivonatait. Ima-, énekes- és tankönyveit stb. stb. GÉPGYÁR SZOMBATHELY. Alapittatott 1856. — Számtalan kitüntetés. Gyártmányai: Mezőgazdasági gépek. Nyersolajmótorok. Turbinák. Malomberendezések. Téglagyártó gépek. NvomAtott Wellisch Béla villamüzemű könyvnyomdájában Szentgotthárdon.