Harangszó, 1912-1913
1913-06-08 / 26. szám
HARANGSZÓ. 1913, június 8. 20tí. Atyámfia I Érdemel hálát az ily jótétemény ? Fiad jő s 30 fillért kér egy kis bibliára. Te pedig igy szólasz: No még ezt az utolsó pár garast is vigye el az ördög“ s a pénzt úgy dobod oda, hogy a fiú krajcáronként szedegeti össze az ágy alul. Ki legyen hát e jótettekért hálás ? A fiu-e vagy talán az Isten ? Hej atyámfiai! a jótételben igen sok függ a hangtól, mellyel azt adjuk. Ennek szokott visszhangja lenni az igazi hála. Ha például a vándorembernek így szóltál volna: .Kedves felebarátom I Isten is tudja, hogy magam is szegény vagyok, de azért szívesen megosztom veled utolsó falatomat; jer, ülj le ide, pihend ki magad, költsd el békessé- gesen e kenyeret, vagy ha a fiúnak azt mondtad volna: „Jer közelebb édes fiam I Nézd atyádnak ez a 30 fillér az utolsó vagyona, de lemondok róla, mert lelked java kéri azt tőlem..., itt van édes fiam, vidd el, én majd dolgozni fogok, csakhogy te nevelkedj, mint a gyermek Jézus Isten és emberek előtti kedvességben“. Oh mondd meg, vájjon a vándor és a fiú hálátlanok maradtak volna-e ? Tegyünk jót, de mindig okosan és bölcsen. A török szultán egy pénteki napon a templomba ment s útjában egy szurkos szakáliu, rongyos öltönyü török lépett eleibe s keresztbe vetvén karját, földig hajló tiszteletben így szólítja meg a szultánt: „Nagy hatalmú szultán! Hiszed mindazt a mit a szent próféta tanít ?“ A szultán így felelt: „Igenis hiszem mindazt. “ A szurkos szakáliu török folytatá: „A próféta azt mondja a koránban, hogy minden mohamedánus testvér; azért édes testvérem légy jó, oszd meg velem a te örökségedet“. A szultán elmosolyodott s gondolta, hogy különös neme ez a kéregetésnek, de mivel igen jószivü volt s egyben bölcs is meg okos is, adott neki egy aranyat. A török fejcsóválva nézegeti az egy aranyat s végre így szólott „Kedves testvér 1 Neked annyi aranyad és ezüstöd van, hogy száz öszvér sem vinné el, hogyan van hogy te testvérednek mégis csak egy aranyat adsz ? Gyermekeim otthon éhen halnak, nekem az éhségtől felkopik a szájam, hát testvéri osztály ez ? A jószívű szultán intőleg emelte fel ujját s így szólt a törökhöz: „Testvér! elégedjél meg ezzel az egy arannyal, mert a mi családunk oly óriási nagy, hogy ha minden testvérem eljönne a maga osztályrészéért, attól félek, hogy akkor tőled még vissza kell kérnem a neked adott aranyból. A török megértette a bölcs szultán szavait s megelégedetten távozott a kapott egy arannyal. íme I az ajándékozást kisérő szavak többet értek a nyújtott ajándéknál, mert örökre kiirtották a török szívéből a telhetetlenséget, a szultán iránt pedig örök hálára kötelezték őt. A legfelsőbb hatalom. Elbeszélés. Irta : Pohánka Margit. I. Ilyenkor őszidő vége felé oly zordon, sivár a tájék, midőn se közel, se távol nem láthatni egyebet szomorú lomhán úszó fellegeknél, míg alant a bámuló s zizegő avaron éhes varjak csapata kering, elszórt, fekete foltjaiként a mezőnek. Lassan-lassan világosodik a szürke égbolt, apró felhőfoszlányok képződnek, hogy mögülük egyszerre előtűnjön a nap aranysárga korongja. De már nem teremt, nem éltet semmit. Hová lett sugarainak perzselő heve, fénye ? Elenyészett, eltűnt a nyárral az is. Keskeny kis dülőuton két ember halad lassú, öreges léptekkel; — néhol megállapodnak, mintha igy is nehezükre lenne a gyaloglás. Pedig csak a nagyobb nyomaték kedvéért teszik, ha valami fontos mondandóra térnek. — Látja kigyelmed amott folyik a Maros vize — nohát egész odáig nyúlik ez a szántóföld. Tabódy Péter ernyőt csinál a tenyeréből, hogy jobban láthasson. Sokáig vizsgálódva tekint a messzi- ségbe, mialatt homloka észrevétlenül komor ráncokba húzódik. — Hm, hm 1 Aztán nem szokott errefelé haragos kedvében lenni a Maros ? Mert bizony mondom : akkor nem ér egy lyukas hatost az egész földdarab. — Attól ne féltse kigyelmed. Mióta édesapám (az Isten nyugosztalja) rám testálta, de még az ő idejébe se ment tovább a viz ott ni, annál a kőrisfánál. Péter úr azonban hitetlenül csóválja fejét és megint csak átnéz a túlsó oldalra. Ács Andrást erre elönti a méreg s úgy veti oda sértődötten, hogy hát nem muszáj nagyon elhinni, ámbár ő világéletében nem volt barátja a füllentésnek. — Jó kövér föld, jó termőnek ígérkezik! E szavakra nyomban elfujódik minden neheztelés, szálló pehelyként: — De az ám I Hát megköthetnők az alkut szomszéd uram ? Felelet helyett tovább indulnak ki a szántásból, hazafelé. A keresztutig csupa jelentéktelen dologról esik szó. Ott elbúcsúzik Tabódy Péter, mert az ő tűzhelye odaát épült túl a Maroson. — Jövő héten lesz nálunk kukoricatörés, ha Isten kegyelméből elvégezzük, bejövök Peterdre a dolog meghányás-vetése végett. — Paroláz- nak, aztán ki ki folytatja a maga útját. Egyiknek lábai alatt nemsokára a folyó kékes-zöld vize hömpölyög méltóságosan, míg által megy a dobogó, recsegő tahidon. Arra gondol, hogy az asszonya otthon bizonyára rég kitálalhatná a gulyásost, csak az ő jöttére várnak. S megkettőzteti lépteit... Hát a másik ? Annak pedig ép most jegyzi Mózsi zsidó az üressé lett pálinkás fiaskók számát. Biz’ elég szomorú, de így van 1 Hej, nem volt mindig így, csak mióta kiköltöztették árnyas temetői fák alá azt a jó asszonyt, ki az ura lépéseit Isten háza felé egyengette. Azt az utat benőtte a feledés mohája, helyette másik nyílott Ács Andrásnak : a Mózsi ablakai irányában. Talán ha akarna se tudna már visszatalálni az elhagyott ösvényre. A szorgalmaskezű munkás félredobta szerszámait és ha leánya : Eszti fel nem veszi azokat, tönkrement volna kicsi gazdaságuk az utolsó szalmaszálig. Most pedig el akarja adni földjét is: az apai örökséget, hogy abból kerüljön pálinkára. Múlt az idő. Mikor aztán betoppant hozzá Tabódy Péter, arra a szilárd elhatározásra kerül a sor: egy fillér nem sok, annyit se enged. Esztike, ki eddig néhány darab fehérnemű mángorlásával buzgólko- dott, — a vendég jöttére csöndes zajtalanul rakosgatja s teszi a szekrénybe félig végzett munkáját. — Hová Eszti ? — Megyek édesapám kocát etetni. Kendtek csak beszélgessenek nyugodtan, nem zavarom — feleli vissza az ajtóból. Éles vizsga pillantások vetődnek kisuhanó karcsú alakja után a Tabódy Péter deresedő szemöldöke alól. — Kicsit borsos árát szabta bizony a földjének szomszéd uram —- kezdi a szót. De van egy módja, hogy szépen megegyezzünk. Akarja hallani ?
