Harangszó, 1912-1913
1913-05-25 / 25. szám
harangszó, 1913. május 25. Eddig terjed az én meséin — a valóság. * * * Élt pedig ugyanekkor Jeruzsálemben egy gazdag zsidó kereskedő, aki karavánjával messze Egyptomig, sőt Indiáig is eljárt s okos, becsületes iparkodással nagy vagyont, gazdagságot szerzett. De töméntelen vagyonánál és gazdagságánál még nagyobb híre volt a nagy lelkének, jó szivének és éles elméjének. Jeruzsálem- szerte „Bölcs Nátán“ volt a neve. A bölcs ember híre természetesen csakhamar eljutott Szaladin füléig, aki a sok hadviselés miatt éppen pénz dolgában meg volt szorulva. Elhivatta tehát Nátán zsidót, gondolván, majd kölcsön kér tőle s egyúttal meggyőződik arról is, csakugyan olyan bölcs-e, mint a híre? Nátán eljött s megállt a küszöbön. — Lépj közelebb zsidó I Csak előre ! Ne félj I „Féljen, aki ellenséged“ — feleli Nátán nyugodt méltósággal. — Te vagy Nátán ? „Én vagyok.“ — Nátán, a bölcs ? „Nem.* — Ámha te nem is, de a nép azt tartja. És én kívántam megismerni a férfit, akit a nép bölcsnek nevez. A két férfi lassan belemelegszik a beszédbe és Szaladin Nátán feleleteiből csakhamar rájön, hogy itt csakugyan rendkívüli bölcs emberrel van dolga. Nátán eleinte azt hiszi, hogy Szaladin valami üzletet akar vele kötni s tudjuk, Szaladinnak szándéka is volt. De most a bölcs emberrel való beszélgetése alatt egészen megfeledkezett a kölcsönről s egyszerre csak, Nátán nagy meglepetésére, egy különös kérdéssel fordult hozzá. — Mondd meg nekem, melyik hitvallás, minő törvény szerinted a legjobb? „Én uram zsidó vagyok“ — feleli Nátán óvatosan. — Én meg muzulmán vagyok, — vág vissza Szaladin. — És köztünk él a keresztyén. E három vallás közül már most igaz csak egy lehet. Mondd hát, te melyiket tartod annak ? Nátán egy kissé elgondolkozott s azután így kezdé beszédét. „Hajdanában, réges-régen élt egy ember a messze Keleten, akinek volt egy megbecsülhetetlen drága kézből kapott gyűrűje. A gyűrű köve opál volt, száz színben játszó csoda ritkaság s benne olyan erő rejlett, hogy Isten és ember előtt kedvessé tette Iá8. azt, aki e hittel viselte. A gyűrű apáról fiúra szállt drága örökségképpen és pedig mindig arra a fiúra, akit apja legjobban szeretett s aki e jogon feje lett az egész családnak. így a gyű™ fiúról-fiúra szállva végül egy olyanhoz került, akinek három fia volt, mind egyformán jó és engedelmes, úgy, hogy az apa mind a hármat egyformán méltónak tartotta a gyűrűre. Mikor a legidősebb volt nála, gondolta, erre hagyja majd a gyűrűt; mikor pedig a középső vagy a legifjabbik jött hozzá, az örökösjelölt is ő lett. Hát persze ez ment így, amíg mehetett, de örökké nem tarthatott a habozás; az apa mindinkább érezte, hogy halála közeledik. Mit tegyen már most ? akármelyik fiát tünteti ki, megkeseríti, megrövidíti a másik kettőt. Végül is gondolt valamit. Művészt hivatott titkon s a gyűrűjének mintájára még két egészen olyan gyűrűt csináltatott. A gyűrűk oly fényesen sikerültek, hogy többé az apa sem tudta megkülönböztetni, melyik az igazi s melyek a hamisak. Megörült az öreg s fiait külön-külön magához hivatva, egyenként megáldotta őket s átadta mindegyiknek a maga gyűrűjét — s meghalt. Alig hogy meghalt az apa, hát előáll mindegyik a maga gyűrűjével s mindegyik feje kíván lenni a háznak. Nézdelik, nem tudják kisütni, melyik az igazi gyűrű. Hogy a három közül kettő hamis, az bizonyos és mégis mindegyik a magáét mondja az igazinak. Végre is biró elé viszik az ügyet. A biró meghallgatta mindegyik panaszát külön, megnézte mindegyiknek a gyűrűjét külön s együtt a hármat, de csak nem tudott köztük igazságot tenni. Azért vagyok-e én itt — úgymond — hogy talányokat fejtegessek, vagy arra vártok, hogy az igazi gyűrű maga szólaljon meg ? De várjunk csak ... Mit is mondtatok ? hogy az igazi gyűrűben varázserő rejlik s hogy az Isten és ember előtt kedvessé tudja tenni, aki ily hittel viseli?... Nos, hát kelle itt ítélet? Hamis gyűrűnek ily bűvereje nem lehet ... Azért, ha Ítélet helyett jó tanáccsal beéritek, menjetek el békével s vegyétek a dolgot, amint van. Mindegyikötök apjától kapta gyűrűjét, így hát higyje mindegyik a magáét igazinak. Hiszen bizonyos, hogy mindhármotokat egyforma szeretettel szeretett s nem akarta elnyomni egyiket sem a másik kedvéért. Nos rajta hát I Versenyezve mutassa meg mindegyik az ő kövének bűvös erejét. Segítse ezt a bűverőt szelídség, szívélyes összeférés, jóltevés, Istenbe bizás bensősége által előbbre. S majd ha a gyűrűk hatása a késő utódoknál kitűnik, évezredek múltán ismét e szék elé idézem őket. Akkor itt nálamnál bölcsebb biró ül és ítél ... Most menjetek ... “ így felelt meg egykor bölcs Nátán igazságos Szaladin azon kérdésére,, hogy a három vallás közül melyik az igazi s hogy az igazságos fejedelem megértette jól a bölcs férfiú beszédét, mutatja az, hogy Nátánt barátjává fogadta . . . És ez a mese az én mesémben. * * * És ez a mese, amely félig mese, félig valóság, amint mondottam, egészen szinarany igazság. Miként egykor Szaladin idejében együtt éltek Jeruzsálemben zsidók, keresztyének, muzulmánok, úgy élünk együtt ma egy azon keresztyén anya- szentegyháznak, a Krisztus egyházának különböző felekezetei, evangélikusok, reformátusok s római katolikusok és hányszor versenyeztünk, civódtunk az elsőbbség miatt, akárcsak annak a mesebeli embernek fiai — a gyűrű miatt ... Már most melyikünk vallása az igazi s melyiké a hamis ? ... Előáll a kérdés, mint ott ama biró előtt, aki végül azzal döntötte el a pert: menjetek versenyt, mutassátok meg gyűrűtök bűverejét szelídséggel, szívélyes összeféréssel, jóltevéssel, Istenbe vetett bizalommal . . . Értjük-e a szót atyámfiai ? Azért Szeretteim, ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Ne egymásnak a gyűlöletében versenyezzünk, hanem a szeretetben, hiszen a keresztyén vallás a szeretet vallása s azt olvassuk e szeretetről a bibliában, hogy „hosszútűrő és kegyes az, nem irigykedik, nem cselekszik álnokul, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi csak az ő maga hasznát, nem gerjed hamar haragra, nem gondol gonoszt. Nem örül a hamisságnak, örül pedig az igazságnak. Mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket remél, mindeneket eltűr és soha el nem fogy“ (I. Kor. 13 4—8.). És ne kutassuk, kinek a gyűrűje, hite hamis, csak éljünk s úgy éljünk, hogy velünk együtt az egész világ a miénket tartsa igazinak; a többit bízzuk arra a nagy Bíróra, aki majdan egykor ítél a szivek és vesék titkai felett s megjelenti a most még