Harangszó, 1912-1913

1913-05-11 / 24. szám

1913. máius 11.

HARANGSZÓ.

191

napsugár rásütött a rövid inggel el nem takart derekára.

Elkapta a szűrét a másik legény s felrikkantott: „ne dobjátok neki, hé, lányok a labdát, még szűre sincs szegénynek.“

Két legény állt meg e csoporttól nem messze, úgy látszik, valami nagyon komoly dologról beszélgetnek. Jóska volt, meg Palkó a barátja.

— De hékám, — igy szólt Jóskának Palkó — száz szónak is egy a vége, katonafogdosásról hallotam én az öregeket sugni-bugni; ne maradj te otthon az éjszaka; az a rossz- lelkű Magánakvaló még téged is be- . fogat boszujában.

— Csak van lelke, meg van ő is keresztelve; elvette édes anyámasz- szonytól a földjét ravaszsággal, rávinné a lélek, hogy elvegye tőle a kenyérkereső fiát erőszakkal ?!

— Ráviszi azt, de nem is a jó, hanem a rossz lélek ám.

E pillanatban éppen Jóska hátán puffant a labda, mintha csak véletlenül röpült volna oda; egy fürge, szemrevaló leány nekipirulva szaladt utána, s odaérve, halk hangon, sza- porázva, odaszólt Jóskának:

— Vigyázzon, az Isten áldja meg, ne legyen az éjjel otthon.

Látszott a leány tekintetén, hógy többet is szeretne mondani, többet is tud, de már a többiek is oda értek, elmondta szeme esdő pillantása, amit szájának nem volt szabad elmondania.

A Magánakvaló esküdt Juliskája volt ez a lány, kinek megtiltotta az apja, hogy Jóskával szót váltson, de mégsem állhatta meg, hogy a fenyegető veszedelemre ne figyelmeztesse.

Szeget ütött a leány, meg Palkó szava Jóska fejébe, a leány is hallhatott valamit az esküdt révén. Hazafelé indult, azon ürüggyel, hogy még föl kell a toronyba mennie megnézi: merre legel a falusi ménes, mert délelőtt az uraság hajdúja robotba parancsolta, lovat kell hazavezetnie.

A nap lassan alászállott.

Nevetgélve, dalolgatva húzódott vissza a faluba az ifjúság, nemsokára a disznó, a tehén is haza takarodott a mezőről, vége lett a vasárnapi játéknak, kezdődött a házaknál a jószág körüli gondviselés. (Folytatjuk.)

„Ama vigasztaló Szent Lélek pedig, kit az Atya az én nevemben elbocsát, az megtanít titeket mindenekre, és eszetekbe juttatja mindazokat, melyeket mondottam néktek.“ Ján. ev. 14, 26.

A fehérvárcsurgói ág. hitv. ev. leányegyházközség rövid története.

Összeállította : ÍJömbös Sándor ev. levita-tanító.

A fehérvárcsurgói ág. hitv. evang. leányegyházközség keletkezésének idejéről biztos adataink nincsenek. Annyi hitelt érdemlő okmányokkal bizonyítható, hogy Fehércsurgón az 1671-ik évelőtt már létezett evangélikus anyagyülekezet. — Kiss Mihály fehérvárcsurgói lakos 1721-ben Kapi Gábor országbírói itélő-mester előtt a „sár- kereszturi (Fehér m.) ref. egyház tulajdonában másolatban meglevő „Vallató jegyzőkönyvéből véve így nyilatkozik : ...

.. . „Ötven esztendeje, mióta tanú Csurgón lakik, amikor elsőben oda- származott Augustana Confession levőké volt a Csurgói templom.“ Pol- gárdi Kertész József ref. lelkipásztor 1736-ik évi feljegyzése szerint „Keresztes György valószínűleg Csurgón akkor legidősb ember azt áttestálta, (bizonyította), tudja, hogy Béts megszállása előtt 25 esztendőkkel is volt ezen Csurgói ekklézsiában prédikátor Lutheránus, kik közül ismerte Hartzi, Tóth, Fedemési néven levőket. Fe- demési idejében Béts alá menvén a Törökök, elpusztult a falu...“ (1683-ban). A helységgel együtt az ág. hitv. ev. gyülekezet is elpusztulván, mint anya-egyház többé lábra állni nem is tudott. Ennek oka jórészt az is volt, hogy a talu újból való megszállása sokkal nagyobb számú helvét hitvallásuak által történvén, ezek által az ágostaiak parochia-fun- dusa a templommal együtt erőszakkal elfoglaltatott; a kisebbségben maradt evangélikusok sem azt vissza nem kapták, sem másikat helyettük építeni nem tudtak. — A helvét hitvallásuak által a viszály magva így elszóratván, a testvéri összetartás hosszú időre így száműzve lön a két prot. felekezet tagjai között.

Nem vetett véget az egyenetlenkedésnek az 1736. február 5-én létrejött egyezség sem; nem orvosolhatta sérelmeiket azon esemény sem, hogy az ág. hitv. evangélikusokból el erőszakolt templomot és paróchiát amazoktól meg a katholikusok foglalták el 1748. nov. 20-án. A béke csak akkor tért vissza közéjük, mikor egymástól végkép megváltak. — Az evangélikusok most már tovább nem tűrhették református testvéreik visszaéléseit, 1821. febr. 10-én egyházi és

politikai bizottság előtt 930 forintot ajánlottak meg az építendő iskolára és oratóriumra. Majd pedig miután többszöri sürgetésre 1823. márc. 4-én a királytól iskola és oratórium állítására és preoráns tanító hivhatására engedélyt nyertek, majd pedig a ne- meslelkü földesuraságtól báró Pe- rényi Imrétől fundust oratóriumnak adományul nyertek, majd pedig egy jól készült épületet, mely még ma is tulajdonunk, első részének újjáépítésével 1000 forintért megvettek, szinte nevezett földesurtól, s annak konyhántúli részét imaház és iskolának átalakíttatván, abban 1823 szept.

14-én első istenitiszteletüket, a reformátusoktól végkép megválva, megtartották.

A fehérvárcsurgói ág. hitv. ev. gyülekezet, mint filia, mindig a várpalotai egyházhoz tartozott. Az 1787. év március 26-án a viceispánhoz benyújtott kérvényükben kérték a fehérvárcsurgói evangélikusok az affi- liáltatásukat Várpalotához. Kérelmük csakhamar teljesült, de rendes szerződés az anya- és leányegyház között csak 1800. év márc. 29-én jött létre. Azóta Várpalotához tartozunk.

1824. szept. 11-én Kiss János su- perintendens egyházlátogatást tartott, mely Turcsányi György esperes és több ev. lelkész jelenlétében ment véghez. Ezen a napon határozta el gyülekezetünk, hogy egy kis harangot szerez, s ezen naptól gyűjtött szorgalmasan. Öt év muiva 1829-ben Schlik György székesfehérvári harangöntőtől már vettek egy kis 77 kgr. os harangot 270 forintért, mely ideig a ref. testvéregyház harangozására gyűltek össze az isteni tiszteletükre. Halottaikat harangszó nélkül temették el.

Az elváláskor szerzett épületek a kívánt célra, a kegyadományképen nyert fundus pedig oratórium építésére szűknek bizonyulván, 1833 ápr. havában a földesuraságtól megvették az alsó szomszédságban állt urasági cselédlakot 300 forintért, erre azonban nem építkeztek, sőt a templom- építési költségek előallíthatása végett 1857-ben Gróf Károlyi György uj földesurnak adták el 1700 forintért.

Templomépítéshez 1856. évben kezdettek, letevén szeptemper hó 25-én a most fennálló elég díszes és tágas templomnak alapkövét. 1857. tavaszán vette a gyülekezet a padokat és az oltárt a templomba, mely több mint 600 váltó forintba került.

1873-ik évben a helybeli római