Harangszó, 1912-1913

1912-11-03 / 2. szám

HARANGSZÓ. 1Ő12. november 3. 16. A gazdaság- köréből. A tehén meddőségének leküzdése. A sopronvármegyei gazdasági egye­sület kísérletet tett a tehenek mind gyakrabban észlelt meddőségének le­küzdésére. A kezelés abból áll, hogy a kitapintható és esetleg jelenlevő sárgatesteket és cisztákat összenyomva megsimmisitik és ezáltal a meddőség egyik leggyakoribb okát elhárítják. Természetesen ez az eljárás csak a sárgatestek és ciszták által okozott meddőségnél vezet célra, amely azon­ban a svájci és németországi tapasz­talat szerint egyik leggyakoribb oka a tehenek meddőségének. A sopron­vármegyei gazdasági egyesület Svájc­ból, Arth községből egy Bürgl nevű gazdát hozatott, aki a vármegye egyes tehenészeteiben és községeiben az új eljárás szerint kezelte az állatokat és megtanította az egyébként igen egy­szerű kezelésre a tehenészetek és községek megbízottjait. Istállószövetkezet Délfranciország- ban. Franciaországban már évek óta egy rendkívül hasznos intézményt lé­tesítettek. Mivel észrevették, hogy a gazdák nem tudják lovaikat jól ne­velni, sem pedig azt megfelelően ér­tékesíteni, úgynevezett istállószövet- kezetet állítottak fel. A szövetkezet megveszi a gazdától a lovat, árának 2/3-át azonnal kifizeti, V3-át pedig miután már ő is eladta. Mielőtt azon­ban eladják, a lovat kitanítják, hogy nagyobb legyen az értéke. 1905-ben 6000 frankkal alakult meg a szövet­kezet s már 1907-ben 130.000 frank forgalmat bonyolított le. A kis malacok etetése sokszor ne­hézségbe kerül. Főtt burgonyától so­kan hasmenést kapnak közülök, mit jóformán a burgonya csirájában levő solamin nevű méreg okoz. Egy gazdál­kodó próbát tett s a burgonyát meg­sütötte s összetörve árpadarával meg­hintette. Azóta semmi bajuk sincsen a kis malacoknak. A Harangszó perselye. Az alsódörgicsei Zsedényi-emlék javára eddigi gyűjtés 10 K. Újabban adakoztak: A zalai egyházmegye 20 K, Fenyves Ede Mencshely 2 K, Nagy Lajos Szentantalfa 10 K, Ma- gyary Miklós Kapolcs 3 K, Novák Elek Kővágóőrs 3 K, Zsiray Lajos Nagyvázsony 2 K, Zvikker Béla Akaii 5 K, Bereczky Géza Mencshely 1 K, Czuppon Sándor Kővágóőrs 1 K, Wehoffer N. Zászlós 2 K, Ments Terus Mesterháza 1 K, özv. Nagy Ferencné Mesterháza 1 K, Schréter Károly Dombóvár 1 K. Összesen 62 K. Sajtóalapra eddigi gyűjtés 7 50 K. Raposa Ferenc Felsőcsalogány 50 f, Bartkó Sándor Nagyvárad 50 f. Össze­sen 8‘50 K. A Harangszónak adakoztak Stefan Pónya Wien 50 f, Schréter Károly Dombóvár 1 K, összesén 1.50 K. GABONAÁRAK. A körmendi gőzmalom részvénytársaság gőz­malmából Körmend, 1912. év. okt. hó 31-én. Búza 21 20, Rozs 19.20, Árpa 19.60, Zab 19.50. — Az árak 100 kilónkint korona ér­tékben értetődnek. VEGYES HIRDETÉSEK. Egy hirdetés díja: Az első 10 szó (beleértve a vastagbetűs címsort) 1 K. Azon túl minden további szó közön­séges betűből szedve 6 fillér. Számtalan kitüntetés. SAJT Emmentháli, Répczelaki, Trapista, Csemege és Tea vaj ajánlja Stauffer és Fiai sajt- és vajgyérak----------Répczelak.----------­E gy tanone fűszerüzletbe felvétetik. 2—3 oszt. középiskola megkívántatik. Tremmel Vilmos, Ruszt. (Sopron m.) Toronyóra-készítő. Sándor Ferenc ev, gyűl. gondnok Körmenden, Vasmegye. Alapíttatott 1886. Saját házában. Kitüntetve: 1887. Szombathelyen aranyérem. 1888. Pécsett aranyérem. 1896. Budapesten elismerő oklev. 1903. Szombathelyen ezüstérem és oklevél. Költségvetés bérmentve. ifc j»ail réÁih rftifc rrt Alh rfiáÉ rfiAih rftiirti rflAÉl W T*v •VTPVvr 'VTÍ •VW’wTr •y»»' T’<r ■»**■ ■***■ ! Szalóky Zsigmond i szobrász és kőfaragó CELLDÖMÖLKÖN Szentháromságtér. Homokkő-, márvány-, grá­nit-, syenit sirkőraktara. Kataszteri földméréshez szükséges köveket rak­táron tartok. | Épületmunkát és minden- | f nemű javítást elfogadok. í ** ^ AiA -fc A A. jái. JH. Atjfa JÁ*. AAA JiO. Aü. Állást keres 1913. január hó l-ére egy teljesen megbízható, 31 éves, nős, családos, evang. vallású egyén, ki irás- és szá­madásban jártas. Hadseregnél mint szakaszvezető szolgált, 3 évig mint rendőr, 3 éve pedig nagy uradalom­ban mint magtáros jelenleg is szolgál. Elfogad kulcsár, gazda, magtáros, erdőőr, vadőr, raktáros, mázsáié, munkafelügyelő vagy bármi más megfelelő állást. Szíves megkeresések csakis ajánlott levelekben az alábbi címre a fizetés megjelölésével kéret­nek : Kriskó Kálmán magtáros, Gyula­major, up. Zámoly. Győrmegye. Nevelőnőt keresek, aki leányomat a felsőbb leányiskola I. osztályára tanítaná. — Arcképpel és bizonyítvánnyal ellátott ajánlatokat kérek. Gayer Józsefnó, Sárvár. Nyomatott Wellisch Béla villamUzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom