Harangszó, 1912-1913

1913-03-16 / 20. szám

ID. évfolyam

1913. március 16

20-ik szám

VALLÁSOS NÉPLAP.

Meojelenli novembertől febrcário minden vasárnap, márcinstúl otlúberlo minden másodll vasárnap.

Kiadja a dunántúli egyházkerület! evangéliomi egyesület. Szerkeszti K API BÉLA e v. lelkész.

Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 60 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is.

TARTALOM: Kovács Sándor: Nagypénteki ének (vers). — Lábossá Lajos: Krisztus feltámadása. — Farkas Mihályné: Virágvasárnap. — Szabó Gyula: Március Idusán (vers). — Szabó István: Bem. — Ország-Világ.

Nagypénteki ének.

Dallama: Ha bűneim sebhetnek.

Keresztfádig kísérlek,

Én édes Jézusom,

Utad lelkemnek élet, Halálod váltságom. Áldozatul adtad magad, Hogy bűn s halál tőréből Az emberi kiragadd.

Mélyebb a te szerelmed Örvénylő tengernél,

Oda hagyád a mennyet, Hogy megváltónk lennél. Múlandó porba öltözött Isteni szent Felséged És járt tövis között.

Még a göröngy is áldott,

A merre Te jártál!

Hálát sóhajtva állok Tövis koronádnál.

Az elveszett éden helyett Te gyötrelmes keresztfád Mennyben szerzett helyet.

Sebten sebhet a bánat E földi útamón,

Könny ellepi orcámat,

A kín a porba von.

Csüggedt szemem reád tekint S a te szent fájdalmadtól Megújulok megint.

Mikép sebes forgószél,

Bűn árja elragadt,

Riadt lelkem félten-fél,

Les rá a kárhozat.

Hittel nézek, Uram, feléd,

Óh szánj meg, e beteg szívet Oda viszem eléd.

Meghajlik ím a térdem,

Örök hű Szeretet,

Hajolj le hozzám, értem,

Emeld föl hívedet!

Bűnösök áldott pásztora,

Nincs nélküled üdvösség,

Óh ne hagyj el soha!

Kovács Sándor.

Krisztus feltámadása.

Irta: Lábossá Lajos.

A nagypénteki gyászt jelző fekete térítője az oltárnak és szószéknek fehérrel van felcserélve. A templomban ülők arcáról a gyász és bánat

helyett öröm és vidámság olvasható le. Méltó az öröm. Hiszen az emberiség Megváltója kelt ki sírjából és ezáltal nagy diadalát hirdeti, amelyet a halál felett nyert!

Ily öröm és boldogság szállta meg az Üdvözítő egykori tanítványait is, amidőn a sírtól félelemmel és örömmel hazasiető Mária Magdaléna nekik Jézus feltámadását jelentette.

A tanítványok nagy öröme köny- nyen érthető. Drága Mesterüknek, akit ők oly forrón szerettek, a keresztfán való kínos halállal kellett kiszenvedni. Neki, az igazság hirdetőjének, a szegények vigasztalójának, a betegek gyógyítójának, az Isten egyszülött fiának. Aki soha nem bántott mást, sőt még az őt bántókért is könyör- gött és mégis életét ily kínos s gyalázatos halál fejezte be.

Nem csoda tehát, ha a nagypénteki események után a tanítványok megrettentek, sőt hitükben ingadozókká váltak. Mint a pásztora vesztett nyáj, úgy állottak tehetetlenül, tanácstalanul és ügyük győzelme felől a kínos kétely szállotta meg lelkűket. A szép remények álmából a rideg valóságra ébredtek fel. A bizonytalan-