Harangszó, 1912-1913
1912-11-03 / 2. szám
III. évfolyam 1912. november 3 2-ik szám Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség oímére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. — Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. TARTALOM : Petrovics Pál: Jézus csitít (vers). — Egy vármegye jajkiáltása. — Luther utolsó órája. — Pulay Vilma: Szomorú napok (elbeszélés). — Wéber Samu: A házasság, különös tekintettel a reverzálisra. — Gáncs Aladár: Francia mesék. — Magyar Gazda : Dr. Kukuljevics József: Az istálló egészségtana. — Ország-Világ — Persely. Jézus csitít.*) Nekiedzett lábbal, mint kósza jövevény, Az út fáradalmit semmibe se vevén, Ma itt, holnap amott, mindig más határon, Ösvényemet békén, egykedvűen járom ; Csak, ha az útszélen, félrebúva, orvul, Rajtam üt valaki gyanútlan bokorbúi: Ilyenkor, — akarom, avagy nem akarom — Sötét szárnnyal lep meg a bú, aggodalom; S nem esik kezemre soha semmi módon, Csöndes nyöszörgéssel, halkan zúgolódom ; Keservemben vigaszt nem várva senkitől, Ajkamon a panasz majd hangosan kitör ... De amidőn hevem a leghőbben tüzel, S megérezem, Uram, hogy im’, Te vagy közel; Szemem elé tartva bánatos kereszted, Szemeidet reám vádolón mereszted ; S hogy ne legyen adós ajakad se szóval, Fölemelve hangod’ intve, feddve szólal : Mintha kiscsecsemőt dallal altatnának, Alább hagy azonnal aggodalom, bánat; Fölzaklatott szivem önmagát megadva, Elcsitul, elül a zúgolódás hangja; S oly csönd lesz körűlem, — ajkam’ is bejzárom — Mint éjféli méla, hold-sütötte tájon 1 .. . Petrovics Pál. *) A „Jézus“ c. ciklusból. Egy vármegye jajkiáltása. Többször írtunk lapunkban arról a nagy veszedelemről, mely a magyar földet Erdélyben az oláh terjeszkedés következtében fenyegeti. Egyenesen a csodával határos az a szívósság, mellyel az oláhok a magyar földet megszerzik. Eltekintenek a nyereségtől, el még a föld valódi értékétől is, csak az övéké lehessen az a föld. Pénzintézeteik egész működésüket ezen cél felé vezetik. Kicsiny kopár talajú, sziklás földre is szívesen adnak az adósságverte magyarnak kölcsönt. Mikor azután a kamat a föld fölött tovaszálló füstöt is lenyomja s a szegény magyar gazdaember nem bírja el a sok terhet, akkor szépen megvásárolják maguknak. Néhány hónap múlva már oláh kézen van az egész birtok. így azután nemcsak számban, de erőben is folyton növekednek az idegenek Erdélyben, a magyarok pedig pusztulnak és vesznek. Mintha csak a költő szava menne itt is teljesedésbe : „mint oldott kéve széthull nemzetünkl..." Igazán úgy vagyunk ezzel az áldott szép Erdély földdel, hogy innen-onnan csak a magyar szegénység bizonyságára emlegethetjük. Fenn a minisztériumban gyönyörű magyar nevekre keresztelik el az oláh községeket, de akármelyikbe megyünk is be, mindenütt oláh szó, oláh érzés kiált felénk, mert saját hazánk földén idegen szellem veti meg a lábát. Mi pedig azt kérdezzük: mit ér a magyar név, ha a föld idegené s a nyelv, a szellem, az erő nem a miénk ? ... Most az az alkalom adja újból ajkunkra ezt a keserű panaszt, hogy Szolnok-Doboka megye köríratban hi vja fel erre a szomorú helyzetre az ősz - szes vármegyék és az országgyűlés figyelmét. Sürgeti, hogy a kormány, a nemzet, a vármegyék, az egész magyar közönség tegyen valamit ebben a kérdésben. Valóban ideje lenne, hogy felébredjünk és tegyünk valamit! Politizáló nép vagyunk, mindig az ország dolga miatt fő a fejünk. Emiatt hasonlunk meg egymással és gyűlölködünk össze legjobb embereinkkel. Beszélünk kormánypártról meg ellenzékről, de nem beszélünk magyar pártról, mely áldoz és dolgozik a magyar érdekekért. Kétségbe vonjuk egymás haza fiságát, de amellett csak üres szavakon rágódunk. Nézzetek a bérc-övezte Erdély-felé, míg az örökös politikai gyűlölködés tart, addig kihúzzák a földet magyar
