Harangszó, 1912-1913
1913-01-26 / 14. szám
108. HARANGSZÓ. 1913. január 26. evangéliomához való törhetlen ragaszkodás és sokan valljuk: „Én és az én házam tiszteljük az Urat.“ Nézzünk csak körül. Az evangéliom hidetői arra törekszenek, hogy házaikban is lakozzék az Istennek félelme, mely minden bölcsességnek kezdete. (Péld. 9., 10.) Mennyi derék gyermeket adtak ezek a házak az egyháznak, hazának és társadalomnak 1 Mennyi áldás háramlik ezekből a szemeiket az ott viruló vallás-erkölcsös életre irányzó hívek seregére I Egy kiváló ev. uralkodó nem régiben egy templomszentelés alkalmával ünnepélyesen felhivá a vele megjelent urakat megtenni a fogadást: „Én és az én házam tiszteljük az Urat.“ Sok helyen láthatod hitrokonaid lakásában a fali feliratot: „Én és az én házam tiszteljük az Urat.“ Miként a szent hajdanban a buzgó hithősök tudakozták az írásokat, úgy olvassák ma is sokan házaikban az életnek könyvét: a Bibliát. Nem egyszer hallhatod, hogy mikor hitsorsosaid asztalhoz ülnek egy ártatlan gyermek aja- káról felhangzik a szép asztali imádság: „Jövel Jézus légy vendégünk, Áldd meg, amit adtál, kérünk. Ámen.“ Sőt mielőtt felkelnének az asztaltól, dicséretet énekelnek, mondván: „lm újra kiáradt reánk Nagy jóságod Istenünk; Gazdagságod kincstárából Táplálékot adsz nekünk. Adj hozzá hálás szivet, Mely imádjon tégedet, Mely ha földi jókat élvez, Hű maradjon Istenéhez.“ Itt. is, ott is előveszik az imádságos könyvet és buzgó imádságot rebegnek Istennek, kitől száll alá minden jó és tökéletes ajándék. A leszállóit estének méla csendjében innenis-onnanis kihallatszik, méltóságteljesen az esti ének: „Az éj ím érkezik.“ Igen, kunyhóban és palotában, szegények és gazdagok bizonyságot tesznek arról, hogy nekünk nemcsak vasárnapon, hanem hétköznapokon is igaz keresztyéneknek kell lennünk, hogy nemcsak a templomban, de házainkban is — hol szeretteinkkel életünk legtöbb idejét töltjük, hol annyira szükségünk van Isten védelmére és áldására — tisztelnünk kell az Urat. Vájjon te hogyan gondolkodói Kedves Hitrokonom ? Óh bizonyára te is érzed, hogy annak a szent tűznek, mely a templomban Isten oltáránál lángragyúladt szivedben, otthon is égnie kell szivednek oltárán. És velünk együtt te is vallód: „Én és az én házam tiszteljük az Urat.“ Gergő záloga. — Elbeszélés. — Irta : Csite Károly. Régi a történet. Mokány, pörge bajuszu legény volt akkor még Csiza Gergő s a bal zsebéből egy színes cérnákkal kivarrt jegykendő csücske kandikált ki mindig, akárcsak annak ajándékozója a csalfa szemű, mosolygós Boriska szobaleány a kastély ablakán. És Gergő nem értvén meg teljesen az idők jelét, elment egy esős napon a dörgősi javasasszonyhoz, hogy segítsen az ő nagy baján. Az ezerráncu, görnyedt- hátú javasasszony szívesen fogadta, le is ültette Gergőt, mialatt a tűzhelyen sok apróbb és nagyobb bögrékben rotyogtak a vajákos gyógyitalok és kenőcsök. — No, ha te füstölsz, akkor én is füstölök, legalább nem érzem annyira azt a nagy bűzt I — gondolta Gergő s pipára gyújtott. A javasasszony föltette pápaszemét s felütötte a százados, kopott csízió könyvét, abból olvasta ki a bölcsességet : — Hát biz’ nagy a baj, fiam, igen nagy! Nincs más segítség, mint hogy meg kell házosodnod. — Ez az igazság, néném-asszony! — csapott Gergő hatalmasat a combjára. — Ugyanezt gondoltam én is. Mondhatom okos könyve van kendnek. Megérdemőné minden lapja, ha egy kis szalonnát takarnának bele. Mindjárt fel is állott Gergő, indulásra készen, mint akinek teljesen elintézték az ügyét. — Köszönöm, kedves öreganyám az okos szót, mit fizetek érte? — Azért semmit, csak ezért a kis szerelemitalért fizess valamit, amit akarsz, — nyújtott át a vajákos asszony Gergőnek egy kis üvegcse piszkos folyadékot. — Még ez is vele jár ? 1 — csodálkozott Gergő, — de hát mit fizessek ezért a nemtommicsodáért ? — Mondtam már, fizess amit akarsz! — Amit akarok ? — vakarászódott Gergő a zsebeiben, de az oly üres volt, mint a lyukas kulacs. — Nohát tartsa tenyerét öreg édesanyám! A kuruzslónő elébe nyújtotta száraz, aszott, jéghideg kezét, s Gergő pedig fölnyitotta a kialvófélben levő pipája kupakját s bele ütötte forró tartalmát a nyitott tenyerébe. — Tessék hát, öreganyám egy kis bagó, úgy hiszem a fogára való I — mondta Gergő s a következő pillanatban kiugrott az ajtón, nem várta be, hogy a boszorkány seprűje hátát érje. Gergő a jó tanácshoz híven, még az nap tárgyalásba bocsátkozott a szép Boriskával, de egyenlőre nem vezetett teljes eredményre, mert a szép hamis szemnek még hamisabb tulajdonosa kereken megmondta, hogy lakodalom nélkül nemcsak Gergőnek, de még a királynak sem lenne a felesége. Már pedig a lakodalom tartásra nem csak Kenden, hanem egyebütt is pénz kell. — Igazad van Borcsám neked is, nemcsak a tisztelendő úrnak; — helyeselt Gergő — mikor mulatnánk ki magunkat, ha még a saját lakodalmunkon sem táncolhatnánk muzsikaszóra. Másnap ünneplőbe öltözve, elindult a városba, honnét az a hir jött az előző héten, hogy egy pénzes boltot nyitottak a gazdag urak s mindenki kap náluk pénzt, aki egy hosszúkás ördöngős papírlapot aláír. No, ő aláír akár százat is, csak pénzt kapjon! Amint a városba érkezett, tudakozódott az utcán járó kelőktől, hogy merre van a pénzes bolt ? Útba igazították. S így hamar rátalált a takarékpénztári helyiségre. Sodort egyet a bajuszán s beállított az urakhoz. S előadta egy jóképű úrnak a dolgát. — Mennyi vagyona van, barátom ? — kérdezte tőle az öreg takaréki úr. — Tyű, hát így fütyülik a nótát! — vakarta meg Gergő a feje hátulját. De nem esett zavarba. — Nem sok, csak egy jó hold az egész; — felelte egy kis ravasz mosolygással. . — Biz’ az csekélység! Node megnézzük előbb is a telekkönyvnél; — mondták az urak s egyikük elment a telekkönyvi hivatalba, utána nézni a Gergő egy hold birtokának. S az hamarosan vissza is jött onnét, azzal a kijelentéssel, nemhogy egy hold birtokot talált volna Csiza Gergő nevén, de a neve elő sem fordul a telekkönyvi mutatóban. — Hát, öcsém, merre van az az egy hold ? -— kérdi tőle az öreg úr. — Azt biz’ nem ott keresték, ahol kellett volna, mert az nem a Kendi határban, hanem az Isten mezején van. Ott ni, a nyugati égboltozaton most is látható; — mondta Gergő szörnyű komoly ábrázattal! 1 — Úgy ? I Elég szép! — mondták
