Harangszó, 1911-1912
1912-02-04 / 15. szám
T 1912. február 4. HARANGSZÖ 123 Az egyház köréből. A györujfalusi evang. nöegylet jan. 21-én tartotta évi számadó közgyűlését, Kiss Lajosné elnöklete alatt, mely alkalommal megjelent a gyűlésen Zechmeister Jenőné úrnő is, az egylet tiszteletbeli elnöke. Nagy számban voltak jelen az egylet tagjai, hogy meggyőződést szerezzenek a szeretet munkájáról, melyet megalakulásakor az egylet maga elé tűzött. A beterjesztett és elfogadott számadás igazolta, hogy az egylet nemcsak hirdeti, hanem gyakorolja is a szeretetet mindenütt. Évi bevétele 496 korona volt. Ennek nagy részét 309 koronát a nyár folyamán tartott tombola mulatság eredményezte, melyet részben a dunaszegi tüzkárosultak javára rendezett az egylet. Ez összegből nevezett károsultaknak 200 koronát juttatott. Főgondját az egyletnek az iskola ké^ pezi és jövedelmének egy részét erre áldozza. Gondoskodik a tanszerek beszerzéséről, valamint a gyülekezet és község segítségével az összes tanköteles gyermekeket ellátja tankönyvekkel s ezáltal a szülőknek gondját egészen magára veszi, de megkönnyíti a tanító munkáját is. E célra ez évben 86 koronát fordított. Az esti könyörgések világításáról szintén gondoskodik. Az iskolás gyermekek számára díszes karácsonyfát állított és karácsony estéjét az iskolát zsúfolásig megtöltő közönséggel ünnepelte meg. De mint okos gazda, a jövőbe is tekint. Vagyonát évről- évre gyarapítja, mert jöhet még nehéz idő, mikor erre szükség leend. Jelenlegi vagyona : 688 K. Hangverseny. A dunántúli evang. egyházkerület soproni főiskolája feb. t 1-én a következő műsorral sikerült hangversenyt rendezett : 1. Hamar Gyula: „ Nem féltelek hazám 1 “ énekelte a főgimn. vegyeskar. 2. Balfe Mihály: »A cigánynő“ c. opera megnyitó zenéje. Előadta a tanitőképző-intézet zenekara. 3. Szavalat. Előadta Káldi j, József II. évf. theol. akad. hallgató. 4- a) Schubert F. : H-moll Menuett, b) Chován K.: Magyar hangulatkép. Előadta zongorán Berecz Dezső Vili. °- tanuló. 5. Kapi Gyula: ,Vidd el 1 fecske, vidd el . . .“ Énekelte a tanítóképző-intézet férfikara. 6. Pol- zer Antal: Nyitány. Előadta a főgimn. ifjúsági zenekar. A pápai evang. férfiénekkar és zenepártoló egyesület január 28-án tartotta szokásos évi hangversenyét. A fényesen sikerült hangverseny műsora a következő volt : 1. Hol van az a régi zászló ? Révfy Gézától. Énekelte az ev. férti-énekkar, Nagy Pál vezetése mellett. 2. Largó. Haydn J.-tői. Előadták: Breier Gyula, Cseh-Szombaty László, Tamás Károly, Weisz Vilmos. 3. A századik. Ábrányi Emiltől. Szavalta ifj. Nánik Pál. 4. A két gránátos. Schumanntól. Énekelte Horn József, zongorán kisérte Gyurátz Linus. 5. Felolvasás. Tartotta Illés Lajos földmives-iskolai tanár. 6. A vén cigány. Vörösmarthy Mihálytól, Nagy Pál átiratában. Énekelte a férfi-énekkar. 7. Költemények. Irta és felolvasta Molnár Kálmán. 8. Vágyódás. Rubinstein A.-tól. Előadta Kis Károly és Nagy Jenő. 9. Náci a hordár. Magánjelenet. Előadta Piri Lajos. 10. Kesergő hangok. Benka Gyulától. Énekelte a férfiénekkar. Halálozás. Egy érdemes és köztiszteletben levő férfiú, Büki Mihály hunyt el január 15-én Beléden hosz- szas betegeskedés után. Az elhunyt, mig élt bőven kivette részét úgy a községi, mint az egyházi élet szolgálatából, mert hosszú ideig volt a községnek birája, úgyszintén a be- ledi ev. egyházközségnek főgondnoka. Mindkét hivatalát közmegelégedésre és híven töltötte be. Temetése nagy részvéttel ment végbe. Adományozás, Szép tanujelét adták egyházunk iránti szeretetüknek Horváth Ádám és neje Varga Éva sikátori lakosok. Már régebben 80 kor.-t adakoztak templom alapra, most pedig ezen adományt 120 'korona adománnyal 200 koronára egészítették ki. A nemes tett önmagát dicséri. Nagy öröm egy kis gyülekezetben. Az alig 400 lelket számláló szentgotthárdi kis gyülekezetnek nagy öröme van. A gyülekezet nagy pártfogója özv. lipováczi Desits Oyuláné az épülőfélben levő szép gótstylü templom részére az orgonát egymaga 4300 korona árban megrendelte és a fenti célra az összeget letétbe helyezte. Isten áldása kisérje a fenkölt lelkű úri nő életét, a kiben egy a kezdet kezdetén álló sokat küzdő kis gyülekezet ily hatalmas pártfogóra talált. Eljegyés. Vályi Gusztáv evang. lelkész jegyet váltott Benovits Alice-szal Benovits Kajetán miniszteri tanácsos leányával Budapesten. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség ez évi febr. 2—4 éig tartja III. téli országos konferenciáját Budapesten, a Magyarhoni Egyetemes Evangélikus Egyház helyiségeiben, VIII., Üllői-ut 24. sz. alatt. A konferencia célja a szövetség jelszavának : „A magyar diákság evangeli- zálása ebben a nemzedékben“ tettekkel való megkezdése. Programmjából különösen kiemelkednek: Báró Pod- maniczky Pál ev. lelkész, Raffay Sándor ev. lelkész és theol. tanár, dr. Szabó Aladár ref. lelkész, Bilkei Pap István ref. theol. ig. és Takaró Géza ref. lelkész előadásai. Itthonról. József kir. herceg súlyos betegen fekszik. A múlt héten hirtelen operálni kellett, mert bélátfuródás állt be. Az operáció sikerült s a királyi herceg felgyógyulását remélik. Az alkoholizmus ellen. A fiatalkorúak kassai felügyelő hatósága a kormányhoz és a törvényhozás tagjaihoz kérést intézett, a melyben az alkoholizmus ellen való küzdelem sikere érdekében a következő inditványt veti föl: 1. A vasárnapi munkaszünetet terjesszék ki sürgősen az összes korcsmákra és pálinkamérésekre. A kormány ne tagadja meg jóváhagyását azoktól a szabályrendeletektől, a melyek a korcsmáknak és pálinkaméréseknek szombat estétől hétfő reggelig való zárva tartását rendelik. 2. Hajtsák végre kérlelhetetlen szigorral a korcs- márosok és pálinkamérők stb. visszaéléseire vonatkozó törvényes rendelkezéseket. Különösen gátolja meg a közhatalom minden rendelkezésére álló eszközzel a tizennyolc éven aluli fiatalkorúak alkoholfogyasztását. 3. i