Harangszó, 1911-1912
1912-01-14 / 12. szám
dicsőbb tökéletesebb test az, miként Pál apostol mondja a Korin'hitbeliekhez Írott első levelében (15 43. 44) „E vettetik gyalázatos test, feltamasz- tatik dicsőséges: elvettetik erőtelen test, feltámasztatik hatalmas. így lészen a halottak feltámadása is: Elvettetik rothadandó test, feltámasztatik rothadatlan.“ Hanem talán ma még nagyon is szokatlan és idegen a dolog és a legtöbb helyen telesleges is. Hiszen — Istennek hála — annyira még nem vagyunk földszükében, hogy ha ottainktól kellene féltenünk, vagy visszahódítanunk ! Hanem a kegyelet az a fajdalom közepette is jóleső érzés, hogy minél tovább ugyanolyannak képzelhessük el elhunyt kedveseinket, ahogy emlékezetünkbe bevésődött alakjuk, ahogy köztünk jártak, keltek, igen a kegyelet, ez meg mindig hangosan tiltakozik bennünk a temetés — ha szabad igy mondani, — szép szokásának télre tevése ellen. Az idő majd megérleli ezt a kérdést is 1 Hiszen én is ütközőpontja vagyok e kétféle felfogásnak, mert úgy vagyok vele, hogyha kimegyek a lipcsei, vagy a hallei remek szép temetőkbe — ahol oly sok szép napot töltöttem — és a sírok, sírkövek között feltűnik egy-egy hamvveder, amelyen csupán az elhaltnak születési és elhalálozási dátuma áll, akkor már inkább megtudok vele barátkozni, akkor már nem találom olyan igen különösnek sem. Csak annak az emberőrlő gépnek zúgását ne hallanám sokszor, mikor nem tudok elaludni, mert akkor mindig megfogadom, hogy ha megérem a reggelt, minden ismerősömet, minden jóakarómat megkérem, hogy engem temetőbe vigyenek, hogv szomorútűz hajolhasson reám búsongva, hogy örökzöld legyen szem fedőm, hogy nefelejts meg egy szál pirosszegfű nyíljon a síromon, s ha fejfámat belepi is a moha, még mindig elmondhasson valaki egy buzgó imát érettem. Nem, én nem szeretnék tűzön elégni. De onnan Pest felől gép zúgását hallom; azért nem szeretnék én nagy városban meghalni. Czelldömölk, 1911. XII. 30. Nagy István ev. segédlelkész. 1912. ianuár 14. HARANGSZÓ A nö és a vallásosság. Irta: Farkas Elemérné. III. A vallásos nő és édesanya azonban nemcsak a gyermek és ifjúkorban levő övéit igyekszik istenfélelemben s tiszta erkölcsben nevelni, ha már nagykorúakká lettek is azok, ha már szabadszárnyra bocsátotta is azokat, még akkor is ilyen irányban igyekszik azokat befolyásolni. Nem nézi el családja felnőtt tagjainak sem az elhidegü'ést a templomtól, az elfordulást a Krisztus élő teste, az egyháztól. — Serkenti és buzdítja őket, hogy a templomot szorgalmasan látogassak s az egyház céljaira áldozataikat szent örömmel megvinni siessenek. S amikor az ilyen vallásos anya gyermeke családot alapít, a jó édesanya gyermeke közvetítésével az ő családi körének drága kincsét a vallásosságot, e szent lángot átplántálja gyermeke családi tűzhelyére, mint oltárra, hogy ott is éljen, fényijén, világosságot, me'eget. boldogságot árasszon szét. — És így a jó anya nemcsak saját családját teszi vallásossá, hanem azza teszi gyermekeiét is és így a vallásosság s az ezáltal megszentelt élet által áldást áraszt unokái, sőt még későbbi nemzedékei eletére is. — Igen áldást áraszt, mert ha Sodorna és Gomorra lakosai hitetlensége és bűnei miatt puszilhatott el, ha Noé és családja istenfélelme és kegyességéért tartatott meg, úgy ma is „az istentelenek háza elvesz, míg az igazak sátora megvirágzik.“ A jó édesanya azonban akkor, mikor családi körében a vallásosságot ápolja, nemcsak gyermekei, de saját boldogságát is munkálja. — Mert az ilyen anyát gyermekei tisztelettel, szeretettel, hálával környezik s agg korának napjait, sír télé vivő ösvényét tisztelettel, szeretettel, hálával igyekeznek bearanyozni. — S ha az isteni akarat elszólítja őt az övéi köréből, virágot ültetnek sírjára, a kegyelet könnyeivel öntözik azokat s áldva áldják őt halóföldében is. Kedves olvasóim 1 Mikor az elnyomatás, az üldöztetés nehéz napjait élték dicső protestáns elődeink, a templomok bezárattak, elszedettek, az Isten szolgái elüzettek; mikor a Krisztus tiszta evangéliumához való törhetetlen ragaszkodás egyértelmű volt a romlással, a halállal; mikor a pozsonyi, a kapuvari, a sárvári börtönök bátor hitvallóinkkal benépesül- | 95. tek, mikor az eperjesi vérpad deszkáit eleink ártatlan vére öntözé; mikor a nápoyi gályákon a szenvedők bús zokogása hangzott, — a protestáns családi szentélyek mélyén, az evan- géliom e fénylő szövétnek védelmezőivé, oltalmazóivá a protestáns családanyák lettek. — Ők nem engedték kialudni az evangéliomi hit szent lángját. — Ők élesztették, ők ápolták ezt, ők plántálták át az eziránti hűséget utódaik szívébe. S Isten után nekik is nagy részük van abban, hogy evangélikus anyaszentegyházunk fent maradt s fényt, boldogságot, áldást áraszt életünkre. Az üldöztetések ideje ma már lejárt, de új ellenség tamadt, veszélyesebb a réginél: a vallástalanság, az Istennek s az ő szent dolgainak semmibevevése. Megvan-e a régi hithűség, a törhetetlen vallásosság a ti szivetekben ? Ha megvan, úgy jöjjetek, mi, a mai kor női es anyái, vegyük fel az ellenségekkel a harcot. Avagy építhetitek-e tieiteknek boldogságát biztosabb alapra, mintha annak fundamentoma a Krisztus és annak szent evangélioma ? Az életnek ezer vésze, tengernyi szenvedése közt: „A vallás égi balzsam, boldog ki birja azt, Ez ád erőt, kitartást, nyugalmat és vigaszt. Nincs e múló világban olyan nagy szenvedés, Melyre e balzsam által ne jőne enyhülés 1“ Az egyik embert a megélhetés nehéz gondja gyötri, de megszólal biztatóan a vallás szava: „minden gondotokat ő reá vessétek, mert ő neki gondja vagyon rátok“ s gondja úgy elül. Egy másik, kedves betegének ágya mellett félve, rettegve várja az éjszakát az ő rémeivel. — De olvassa a kapernaumi csodatörténetet s az Isten gondviselő szeretetébe vetett hit megnyugtatja háborgó lelkét. Gyermeke koporsójánál szivettépőn zokog az édesanya, reménye vesztetten áll az édesatya, de a vallás közvetítésével a Krisztus szól hozzájuk : „engedjétek hozzám jönni a gyermekeket,. .. ilyeneké az Istennek országa“ s a könny (elszárad, a szívbe új remeny kél e gondolatra, hogy a szí nvedesek honából az üdv honába költözött szívük feltett kincse. Vad, viharos éjszakán zokogva keresi elveszített atyját vagy anyját az elhagyott árva, de hangzik feléje az Ur biztatása: „ne félj, én veled vagyok ... ha elfeletkezik is az anya az ő gyermekéről s nem könyörül is
