Harangszó, 1911-1912
1911-12-31 / 10. szám
1911. december 31. HARANGSZÓ. 79. az embernek egy falattal sem szabad többet ennie, mint amennyire föltétlenül szüksége van. Ezért csak kétszer étkeznek naponta és a hús élvezete szigorúan el van tiltva. Sokan el is szökdöstek e miatt, mert inkább akartak jóllakni, mint ezt az üdvösséget keresni a földön; helyettük azonban csakhamar jött számos más. Többször följelentették ugyan Sandfordot, hogy a kezére bízott vagyont saját céljaira használja föl, és hogy a gyermekekkel és öregekkel rosszul bánik, de mindig sikerült magát a vádak alól tisztáznia. Orvosi segítséget a telep lakói soha igénybe nem vettek, bíztak a próféta gyógyító tehetségében. Ha az illető beteg ennek ellenére meghalt, annak természetesen az volt az oka, hogy nem volt elég erős hite. Mintegy két évvel ezelőtt elhatározta Sandford, hogy Jeruzsálembe utazik. Saját szemével akarta látni Jézus földrejövetelét, a minek ideje szerinte most érkezett el. Megvett egy ócska vitorlás hajót, az Isten országa nevet adta neki és néhány hívével elvitorlázott Jeruzsálembe. Egy ideig csak várt Jaffa kikötőjében, de azután megunta a várakozást és elhatározta, hogy körülutazza a világot. Útjában számos kaland érte; ha kifogytak az élelemből, egyszerűen böjtöt rendelt el. Otthon azonban nem mert a szárazföldre lépni, mert időközben több port indítottak ellene. Csak mikor már. nyolc társa meghalt a hajón skorbutban és a hiányos táplálkozás miatt a többi is mind beteg lett, szállt Portlandban partra. Menten elfogták, de azután 48.000 korona biztosíték mellett, amely ösz- szeget hívei adták össze részére, ismét szabadon bocsátották. Mindez nem ingatta meg híveinek benne való bizalmát és örömmel üdvözölték visz- szatérése alkalmából. Valószínű azonban, hogy a telepet mégis föl fogják oszlatni és akkor több mint ezer ember marad egyszerre minden segítség nélkül. Ez a kis amerikai életkép nemcsak ízért érdekel, mert az amerikai nép <ülönös lelkivilágára vet fényt, hanem mert egy nagy mulasztásra hívja fel 1 figyelmet. Úgy látszik, annak a népnek lelkében él a vallás után /aló vágyódás, de az nem nyer kisegítést. Sok ember bolyong a babona és titokzatosság utján s a keresztyén egyház nem fogja meg kezüket és nem vezeti az igazi útra. ^ajjon nem fáj-e lelkünk, mikor arra ion dőlünk, hogy ezeket az embereket az igazi Istenországa elveszítette ? Ha Isten megsegít. Nyájas borozóban vendég és a gazda A mindenség titkát élénken tárgyalja. »Istennek hatalma óh mily nagy s dicső Csak szivében sejti az igaz hivő.“ így szollá a vendég s ég felé tekint; Ámde a korcsmáros tagadólag int: »Minden a természet, minden csak tőle jő, Jó avagy balsorsot hozzon ránk az idő.“ E szavak a vendég szivét nyilalják át, El is vágja rögtön a beszéd fonalát: „Hallom, hogy jó korcsmát, házat s nagy [telket vett, Sok vevő volt reá, mégis az öné lett, Hogy ott meggazdagszik, az bizonnyal igazi“ — „Ha Isten megsegít“ ... sóhajtott fel amaz. László István. Az Ur az én pásztorom ... Irta: Stiegler Sándor Ernő. A köd nehéz párákban szakad a város házai közé, a járó kelők mint halvány árnyékok surrannak el egymás mellett.. . Fenn a magasban huzó vadludak gágogása hangzik.. . Az év utolsó estéjén egy öreg ember lehorgasztott fővel siet a város külső utcái felé ; kezében egy bugyor, melyet egyik kézből másikba váltogat s látszik, hogy már már elfáradt annak hordozásában. Egyszercsak kiér a szélső utcasorba. — Körül tekintget, majd megáll s elmereng. Itt már kevés a járó kelő s azok is köpönyegükbe burkolózva gyorsan elsietnek az öreg mellett. Egyszer csak megáll. Vizes, őszbe- csavarodott bajsza alá gyermekies örömmel mormogja: megérkeztem. „Itt áll a ház. Még most is a régi, csak az én szívem, lelkem változott meg. Itt áll, mint édesanya s felkelti bennem, a rég nem látottban az ifjúkor édes emlékeit.“ A ház előtt megáll; szemébe köny- nyek lopóznak, s lába, mintha ólomból volna, nem tud elindulni. Egyszer csak összerázkódik, kezét a kapu kilincsére teszi s belép rajta. A nehéz ködben bizton lépeget s megy egyenesen az udvar végébe, ahol egy alacsony kis házból egy mécses világossága szűrődik ki. Bemegy a kis szobába, ahol az asztal mellett egy gyermek olvas egy nagy öregbetüs könyvből, a kályhánál ülő öreg nagyapónak. A nagyapa és a kis fiú visszafelelik az öreg adjon Istenét és sietnek megkérdezni, mi járatban van... „Ezelőtt ennek a szobának lakója voltam. Itt állt bölcsőm, itt volt az a meleg hajlék, amit otthonnak neveztem. Azóta már 35 év múlt el... Ha megengedik, leülök egy kissé. Jól esik elgondolkodnom. Majd ha egy kissé kipihentem magam, ha lelkemben a régi emlékek ismét visszatérnek, akkor felveszem megint a vándorbotot és tovább ballagok. A kis, szőkefürtü gyermek visszaült székébe s folytatta az olvasást: „Az Úr az én hű pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörűséges és füves helyeken legeltet engemet, és kies vizek mellé viszen. Az én lelkemet megvidámítja, és visel engemet az igazságnak ösvényin az ő nevéért.“ Az öreg felemelte fejét s szemeiben különös fény csillant meg. A folytatását már együtt mormogta a gyermekkel. „Mégha szinte a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod vígasztalnak engemet.“ Mig a zsoltárt mondogatta, lelkében fájdalom s keserűség emlékei ébredeztek. Oly erővel támadtak rá, hogy könny öntötte el szemét. Egyszerre csak feltört kebléből a zokogás : „Édes anyám hol vagy ? Mintha a te jóságos szádból hallottam volna e szavakat „az Ur az én jó pásztorom.“ Amikor kisírta magát, homlokon csókolta a gyermeket ezen szóval: ilyeneké a mennyeknek országa, azután elmondta szomorú történetét: „Harmincöt évvel ezelőtt e szobában ült az én jóságos édesanyám. S ezt a jó anyát, aki féltő remegéssel őrzött engemet, mint egyetlen fiát, özvegy szivének egyetlen reménységét, — én hűtlenül elhagytam. Egy ámító embernek szavára hallgattam, s vele mentem Amerikába. — Szívemet a dac elszakította a legjobb anyától-és elszakított az Istentől... Dolgoztam, szereztem pénzt, kerestem annyit, hogy jómódban élhettem. Majd meg feleségül vettem egy jómódú polgárnak a leányát, akivel és három gyermekemmel boldogan éltem éveken át. — Édesanyámmal nem törődtem s az Istent sem kerestem sohase, hiszen nem volt szükségem rájuk. Boldogságomat csak a földiekben kerestem s azt ideig-óráig meg is találtam ott. De azután eljöttek a nem szeretem napok. A halál egyik gyermekemet a másik után vitte el. Én meg dacoltam a fájdalommal. Megkeményítettem szívemet s nem kerestem az Istent. Feleségemet a sok csapás megtörte,
