Harangszó, 1911-1912
1912-10-13 / 35. szám
HARANGSZÓ. 1912. október 13. 234. tudta minden örömüket, bánatukat. Nem csuda, hiszen Kardos Gábor volt a tanító mestere. Ha valahol beteg volt a háznál, rögtön ott termett egy kis meleg étellel, házi orvossággal, vigasztaló szóval. „Szakasztott olyan a lelkem, mint az édesapja“ — mondogatták az emberek és ennél nagyobb dicséretet nem mondhattak volna rája. Csuda-e hát, ha olyan nagy szomorúság borúit a kisberekiek szívére, mikor ezt az ő jóságos kis tündérüket könnyezni látták s mikor azt a lesújtó hírt hallották az ajkáról, hogy az édes apja, a tanító úr nagyon beteg, talán meg sem gyógyúl többé... Először nem akarták hinni a szomorú hírt. Hiszen még tegnap is látták a tanító urat, hallották jóságos, buzdító, tanácsadó szavát. De nemsokára megszólalt a kis- bereki harangok ércnyelve és búsbánatos zengéssel adta hírül mindenkinek, hogy a tanítói lakra harmad- izben is leszállott a halál angyala... A jó Isten kegyelmes volt az ő jó és hív szolgájához. Nem hagyta sokáig szenvedni. Egyetlen, szeretett leánya karjai közül magához emelte szép csendesen áldott, nemes lelkét... Temetésén ott volt az egész falu s az őszinte fájdalom igaz könnyeit hullatta az elköltözött koporsójára. A sírnál utoljára a kurátor búcsúztatta el egyszerű, de szívből fakadt, meleg szavakkal. — Úgy állunk itt — mondotta — mint a gyermekek az édesapjuk sírjánál. Nem csak tanítónk, de atyánk is voltál, a falu jóltevő atyja. Áldott emlékedet sohasem feledjük 1 * És félév múlva már ott állott Kardos Gábor sírja felett az az egyszerű síremlék, melyet közadakozásból emeltek a kisberekiek és amelynél szebb, meghatóbb emléket én még sehol sem láttam. A keresztszülő hivatása. Régóta fájdalommal érzem és szemlélem, hogy a keresztszülők hivatása kialudt az emberek szívében. Üres formasággá tették azt, aminek szent kötelességek foglalatjának kellene lenni. Sokszor gondoltam is magamban, hogy nem jól van ez így, kellene valamit tenni. De azután mindig csak maradt. Hogy most mégis irok erről a dologról, azt egy szomorú kis esemény magyarázza. A napokban két férfi meg egy leány • kopogtattak be lelkészi irodámba. A leány kijelentette, hogy az evangélikus egyházból a róm. kath. egyházba akar áttérni. — Megtudtam, hogy a szülei már régen meghaltak s őt egy nagyon távoli róm. kath. vallású rokona vette gondjaiba. Katholikus iskolába járt, katholikusok közt élt. A mi vallásunkat senkise ismertette meg vele, a másikat meg lassanként megszerette. Elmondtam neki azért a magamét; nem szidtam, nem korholtam, hanem imádkoztam vele. Azután azzal az intéssel bocsátottam el, hogy menjen el a szülei sírjához s próbáljon meg ott is szívből imádkozni. Mikor elmentek, elővettem a keresztelési anyakönyvet s láttam, hogy falujából a két leggazdagabb evang. házaspár van beírva keresztszülőnek. Elröppent lelkemről az imádság békessége s remegő szívvel azt kérdeztem : hát hot voltak azok a gazdag keresztszülők, mikor a gyermek árvaságra jutott ?... Hogyan teljesítették keresztszülői kötelességüket ?... Hogyan állnak az itélőszék elé, midőn kötelességmulasztásukkal elveszítették a gondjaikra bízott gyermeket?... Leültem az íróasztalomhoz s megírtam ezt a cikket a keresztszülő hivatásáról. * * Régi szokáson alapul a keresztszülő méltósága. Mikor a folytonosan terjedő keresztyén vallás a felnőttek sorából hódította el az egyháztagokat, akkor a megkeresztelendők keresztyén tanukkal mentek a lelkészhez. Ezek a tanuk bizonyították, hogy az illető meggyőződésből és nem önző érdekből akar keresztyén lenni. Később, a gyermekkeresztség meghonosodása idején, más értelmet nyert a keresztszülői intézmény. Odamentek a keresztség alkalmával a templomba és megfogadták a gyermek helyett, hogy a keresztyén vallásban, az igazi keresztyén hitben fog élni. Megfogadták, hogy a szülőkkel együtt őrködnek a gyermek lelke fölött s azt tisztaságban, erényben megőrzik az Isten számára. Ezzel a fogadástétellel a keresztszülő az egyház munkatársa és megbízottja lett. Tőlük várja az egyház, hogy a gyermek egyházias, vallásos nevelését ellenőrizzék, különösen akkor, ha ezt a munkát maga az egyház — a nagy, vagy szétszórt gyülekezetben, vagy a más vallásuak közé ékelt szórványokban — elvégezni nem képes. Ezt a hivatást jelképezi sokfelé az a szép szokás, hogy a keresztszülő az imádság alatt a gyermek fejére teszi kezét. De ezt fejezik ki mindenütt azok a kérdések, melyekre a keresztszülő az oltár előtt ünnepélyes feleletet ad. Micsoda magasztos, gyönyörű hivatás ez 1... Gyermekeket a Krisztushoz vezetni!... Ártatlan fehér lelkűkbe beírni a jóságos Isten nevét 1... Tanítani, inteni, erősíteni a jóban !... Isteni munka ez,‘igazán isteni munka! De mit látunk ! Erről a szent munkáról a legtöbb keresztszülő elfelejtkezik. Kereszteléskor az asszonyok még csak elmennek a templomba, de a férfiak azt teljesen feleslegesnek tartják. Nem azért nem mennek el, mert nem érnek rá, hanem mert feleslegesnek tartják. Ha vasárnap van a keresztelés, akkor sem lépnek az oltár elé, pedig ott vannak a templomban. A keresztanya hallgatja az imádságot, de imádkozik-e ő maga is ? Kezét a gyermek fejére teszi, de érzi-e, hogy az áldás egy szent munkával jegyzi őt el ? Szokás az is, hogy ajándékot adnak a keresztgyermeknek. Jól van, ha telik rá és jószívvel adják. Konfirmációkor is imádságoskönyvvel emlékezik meg a keresztszülő gyermekéről. Ez is szép szokás! De igen nagy baj, ha ebben az ajándék-osztogatásban kimerül a keresztszülő egész működése. Nagy baj, ha a keresztelés és konfirmáció közölt sohase törődik keresztgyermekével, ha nem igyekezik szívét, lelkét építgetni és erősíteni. A legtöbben azt mondják, hogy ott vannak a szülők, úgy is megteszik ezt. Nincsen igazuk! A lélek Istenhez vezetése oly nagy munka, hogy azt sohase végezhetik elegen. És a keresztszülőt sohase mentheti tel kötelességei alól az a tudat, hogy a szülő js megteszi a maga kötelességét. Nftn! mindenki végezze el a maga dolgát. Szülő is, meg a kereszt- szülő is. A régi, kegyes egyházi atya, Augustinus, nem bocsátotta az Ur asztalához azokat a keresztszülőket, kik nem tanították meg a Miatyánkra és a Hiszekegyre keresztgyermekeiket. Vájjon hányat kellene eltiltani az Úr asztalától a mi napjainkban, ha ugyanezt a követelést alkalmaznánk? De ne kelljen egyet sem eltiltani! Minden keresztszülő építgesse keresztgyermeke lelkében az istenimádás oltárát. Tanítsa őket imádkozni. Nevelje őket jóra, becsületességre, munkásságra, emberbecsülésre., Ez az igazi hivatás — a többi, az ajándék- osztás stb., az csak eszköze ennek, vagy pedig a szív szeretetének ter- i mészetes megnyilatkozása.