Harangszó, 1911-1912
1912-09-29 / 34. szám
1912. szeptember 29. HARANGSZÓ. 277. 4 I f ¥ kezdett. Az asszony sietett megnyugtatni : „Ugyan miért sírsz? hisz én vagyok a nagyanyó.“ Sírva válaszolt a gyerek: „Nem, nem ilyen az én nagyanyám.“ Mikor aztán minden engesz- telés hiábavalónak bizonyult, megharagudott a nagyanya, visszament a vízhez s ismét fölvette régi bőrét. Mikor megint visszatért unokájához, az vidám volt, hogy viszontláthatta öreganyját. Ez azonban rátámadt: „A sáskák levetik bőrüket; nektek embereknek azonban mostantól fogva meg kell halnotok /“ így szólt és meghalt. Ettől fogva sorsa az embereknek a halál. Kezdetben azonban csak igen magas korban haltak meg. Midőn később kezdetét vette a varázslás, egy ember sem érte el többé a rendes életkort; mindnyájan időnek előtte haltak meg a varázslás miatt. 2. A királygyík, a varázslás összerzöje. Egyszer egy asszony kiment a faluból a vízhez, vizet meríteni. Evég- ből magával vitte kókuszdióhéjból készített palackját, hozzá egy csomó levéldugaszt. Mikor aztán telemerte, bedugaszolta a palackot, a többi dugaszt meg elhajította. Azután hazament. Alig hogy eltávozott, előbujt rej- tekéből a királygyík s megnyaldosta az elhajított levéldugaszokat. Aztán gyorsan visszaosont rejtekébe. Az asz- szony eközben hazaért, berakta a vízkészletet a házba. Leült, hogy kipihenje magát, — de mihamar meghalt. Másnap egy másik asszony ment oda vízért. Vele is ép az történt, mint az előzővel. Ő is eldobálta a fölös dugaszokat s mikor elment, előjött a királygyík s megnyaldosta azokat is. Amint hazament,-------kis idő múlva megh alt. Így járt a harmadik, a negyedik asszony is, anélkül azonban, hogy az otthoniak a halál okát megtudták volna. Végül az emberek is elmentek az asszonyokkal s lesbe álltak. Most hát megtudták, hogy a ki- rálygyík a tettes, mert látták, amint megnyaldossa az elhajított dugaszokat. Világos volt tehát az emberek előtt, hogy a királygyík az asszonyok halálának ősszerzője. Hazasiettek az emberek boszút lihegve. Egy részük fölfegyverkezett dárdákkal, fakardokkal, más részük főtt krumplit tett ki a falú térségére. Mialatt a föltegyverkezett emberek elrejtőzködtek a körös-körül fekvő sűrű bokrokba, a többiek meghívták a királygyíkot és társait ebédre. El is jöttek mindannyian s falatozni kezdtek. Nem is sejtettek semmi ro- szat. Ekkor hirtelen előtört a fegyveres had a bokrokból s lemészárolták a királygyíkot társaival együtt; azután rejtekhelyét kikutatták, óriási mennyiségű kincset találtak ott, amit aztán kiosztottak a fegyveresek között. A következő éjtszaka a fegyveresek egyike álmot látott; álmában megjelent neki a királygyík szelleme s elárulta neki a varázslás titkát. Ez ki akarta próbálni fiatal gyereken vagy lánykán; a kísérlet sikerült, a megvarázsolt gyerek meghalt. Erre megpróbálta egy legényen: az is meghalt. Asszonyon is sikerült. Erre megvarázsolta összes ellenségeit: mind meghaltak. — Most aztán tömegesen tódultak a varázslóhoz az emberek, hoztak neki vadkanagyarat és kutyafogat (ez a pápuák pénze; kunkori vadkanagyar a bankó, kutyafog az aprópénz), hogy varázsolja meg ezt vagy azt — és ő jó fizettségért varázsolt is. Mikor neszét vette ennek másik falujabéli ember, hozott neki sok értékes dolgot, hogy árulná el a varázslás titkát. Ez el is árulta — s így terjedt ez aztán falúról falura. Egyre több és több lett a varázsló, kik azután oly buzgalommal végezték munkájukat, hogy az aggastyánokat mind kivarázsolták a világból. Innen az, hogy a régi világból nem látunk már senkit se. 3. A kénguru. Egy embernek meghalt a felesége. Egy darabig gyászolta. Történt, hogy mikor egyszer vadászatra ment, fölvert egy kéngurut s hálóban megfogta elevenen. Mikor látta az özvegy ember, hogy nőstény a kéngurú, gondolta magában, jó lesz elhalt asszonya helyébe feleségnek. Hazavitte hát a kéngurut s értékes kutyafogakkal ékesített díszét fölcsatolta nyakára. Aztán krumplit tett elébe s azt a parancsot adta új feleségének: „Főzd meg, míg visszajövök.“ Az ember elment, de bíz a kéngui u-feleség ülve maradt s nem főzte meg a krumplit. Mikor aztán a férj visszatért s látta, hogy felesége nem fogadta meg szavát, megharagudott, leszidta lustaságáért s felé sújtott kőfejszéjével. Ez azonban kikerülte a csapást, kiosont a házból — s az erdőben eltűnt. Hogy feleségét elvesztette, ezt elvégre nem bánta volna az ember, de nyakán volt a drága kincs: a kutyafogakkal ékes nyakdísz s e veszteség arra sarkalta, hogy nagy vadászatot tartson utána. Ez meg is történt, még pedig sikerrel; megfogta ujbil hálóban a kéngurut, leakasztotta nyakáról a nagy vagyont s agyonverte. — Mivel így az embernek kénguru házassága balul ütött ki, innentől kezdve azt a szigorú határozatot hozták, hogy minden férfinak ember felesége legyen. Ez a házasélet magyarázata. Közli: Endreffy János. Az új évfolyam küszöbén. Lapunk második évfolyamának ez az utolsóelőtti száma. Október végén belelépünk a harmadik évfolyamba. Isten iránt hálával telt szívvel tesszük meg ezt a lépést, mert minden munkánkban és minden eredménnyel járó küzdelmünkben az ő kegyelmét látjuk. Nagy köszönettel gondolunk a lelkész és tanító urakra, kik igazán fáradságot nem ismervén gyűjtötték az előfizetőket és terjesztették lapunkat. A jó Isten áldja meg őket nemes munkájukért! Szeretettel gondolunk előfizetőink nagy táborára. Becsületes népünkre, evangélikus véreinkre, mindazokra, kiknek ezt a lapot Írjuk. Az új évfolyam küszöbén kérünk mindenkit: támogassák tovább is szeretettel lapunkat. ígérjük, hogy mindent elkövetünk, hogy olvasóink megtaláljanak lapunkban mindent. Megint közlünk építő irányú, meg tanulságot rejtő cikkeket, szép verseket, elbeszéléseket, felújítjuk egyháztörténetünk nagy alakjait, hozunk gazdasági cikkeket, híreket mindenfelől. Szóval minden szépet, jót összegyűjtünk és odatesszük asztalodra, de még a lelked mélységébe is becsületes magyar népem! És mindezért csak azt kérjük, hogy régi olvasóink maradjanak hozzánk ezután is hívek! — Sőt arra is kérjük őket: terjesszék lapunkat, szerezzenek új előfizetőket, mindenki csak egyet, a jóbarátai, rokonai sorából és akkor még jobban megerősödik és még messzebb cseng a Harangszó! Olvassátok a bibliát. Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sátán ütött ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel hajlékot. Szeptember 29. vasárnap, János Jel. k. 19., 9. „ 30. hétfő, Máthé 27., 46. Október 1. kedd, I. Péter 2 , 21. „ 2. szerda, Máthé 22., 37—38. „ 3. csütörtök, János ev. 15., 5. „ 4. péntek, Zsoltár 19., 13. „ 5 szombat, Zsolt. 40., 12, „ • 6. vasárnap, V. Mózes 23., 6. „ 7. hétfő, Lukács. 10., 20. „ 8. kedd, Zsolt. 32., 5. „ 9. szerda, Zsidó 1. 12., 3 „ 10. csütörtök, II Mózes 19., 6. „ 11. péntek, Ephezusi lev. 5., 20. „ 12. szombat, Zsoltár 100., 1.
