Harangszó, 1911-1912
1912-09-01 / 32. szám
1912. szeptember 1. léltetően mutatja a Keresztyén Ifjak Egyesületének munkáját, másrészt pedig az amerikai magyarságnak tekintélyes' része a bányákban keresi kenyerét s éppen West Virginia szénbányáiban is sok magyar dolgozik. A Keresztyén Ifjak Egyesületének egyik megbízottja munkatért keresvén magának, aziránt érdeklődött, hogy melyik a legromlottabb hely a west virginiai széntelepeken. Mondtak neki egy telepet, amely állítólag valóságos pokol. Érdemes bemutatni. Azon a telepen olyan kevés szórakozás kínálkozott, hogy öreg emberek időtöltésből összeültek kövecsezni a kis gyerekekkel az utcán. Templom nem volt s a munka végeztével az emberek a kocsmába mentek üdülni s lerészegedni. Ez a kocsma is érdekes épület volt. Két méter magas kerítés vette körül s egyetlen bejárása az utcával ellenkező végére nyílt, mert a tulajdonos méltányolta vendégeinek finomabb érzelmeit s nem akarta, hogy az utcán járókelők kiváncsi nézésének legyenek kitéve, mikor részegen sorba fektették őket az udvaron a kerítés tövébe. Hanem az asszonyoknak meg volt engedve, hogy belül kerüljenek s férjüket kikereshessék, mert az ilyesmi úgyis a családban maradt. Ennek a kocsmának bevétele egy szabad napon felment tízezer koronára s még többre is, jóllehet összesen csak négyszáz bányász volt azon a telepen, de viszont ilyen napokon bizonyára akadt idegen látogató is. Kóstolónak talán ez is elég és felesleges is, meg kellemetlen volna e kies hely egyéb gyönyörűségeit fes- tegetni. A bűnnek minden fajtája virult, a bányászok nyugtalankodtak és elégedetlenkedtek, napirenden voltak a civakodások és verekedések. Egyik legrosszabb oldala volt a dolognak, hogy a szállítótársaságok utján nagy mennyiségű ital került a telepre magánfogyasztásra vagy magánelárúsí- tásra. Az Egyesületi megbízott kapott az alkalmon s elment körülnézni. Megbeszélte a helyzetet a szomszédos bányatársulatok igazgatóival s ezek átengedték neki a fentebb leírt kocsmát, melyet holmi törvénybe ütköző dolgok miatt a hatóság időközben lezáratott. A társulatok némi vonakodás után abba is belementek, hogy az Egyesületi titkárt egy évig fizetik. A titkár sajátkezüleg fogott a kocsma átalakításához. Kidobta a csapszéket, beállított két tekeasztalt, berendezett egy borbélyműhelyt, egy fürdőszobát HARANGSZÓ. és egy olvasótermet; egy állványon cukrot, gyümölcsöt, üdítő italokat és újságokat árult; szerzett egy mozgófénykép készüléket. Huszonöt cent havidíj mellett először kétszáz bányász állott be tagnak s a ház megnyílt. Ami ezután történt, az mesébe illik. Egy év leforgása alatt a tagok száma majdnem megkétszereződött s a tekeasztalokból, meg az említett cikkek árúsításából befolyt jövedelem annyira növekedett, hogy a feleslegből egy tekepályát csináltattak, zongorát s egyéb berendezési tárgyakat vettek. Van egy villannyal világított tornatér, amelyen késő éjszakáig labdáznak, hogy az egyik tag nevetve jegyezte meg: „Csak az az egy baj van, hogy nem lehet itthálni.“ Hetenként egyszer a nők is hivatalosak s elmehetnek hozzátartozóikkal; ezáltal megindult a társadalmi élet, aminek előbb nyoma se volt a telepen. Minden bányásznak, hogy munkavezető lehessen, állami bizottság előtt vizsgát kell letenni. A titkár megnyert az ügynek egy a társulat szolgálatában levő fiatal mérnököt, aki vállalkozott az emberek tanítására. Tavasz- szal a vizsgát az általa vezetett osztály mindegyik tagja letette, amire West Virginiában még nem volt példa. Mikortájban az említett kocsma ajtaját a törvény bezárta, az ívás a telepen a magánházakban folyt, de eleinte a kocsma nélkül is csakúgy és csakannyit ittak, mint a kocsma virágkorában. Az italt a szállítótársaságok utján szerezték be. Egy éven belül az arra a vidékre szállított italmennyiség csökkent több mint felével. Az emberek idejét lefoglalja a sport, a játék s a szellemi foglalkozások, úgyhogy a kártya, amely előbb nagy szerepet játszott, egészen kimúlt. A többi bányásztársulatok, melyek a dolog fejlődését érdeklődő figyelemmel kísérték, felismervén annak értékét, arra készülnek, hogy a munkát több más helyen is és nagyobb mértékben, megkezdik. Végül, július negyedikén (a köztársaság függetlenné nyilvánításának emlékünnepén) nem volt egyetlen részeg egiber az egész telepen. Ez volt tizennyolc hónappal az épület megnyitása után. Németh Károly. Az őrt álló katona. Messze Olaszországban, a Vezúv tűzhányó által évezredekkel ezelőtt eltemetett római város, Pompeji ki261. ásatásakor, érdekes leletre bukkantak. Amint a lávaréteget egy helyen feltörik, egy üreget találnak, mely emberi alakhoz volt hasonló. Az ásatást vezető tudós parancsára az üreget kiöntötték gipszszel, majd azután óvatosan lefejtették a lávaréteget, s íme egy őrtálló katonának az alakja vált láthatóvá, ki a veszély láttára nem futott meg, hanem rendületlenül megállt kijelölt helyén. Kér. társam I téged is sokszor ér csapás, veszély, tereád is hull az ellenséges indulatok egész tömege, láva s hamu rétege; vájjon nem futsz-e meg kislelküen ? „Aki hű mindhalálig, az elnyeri az élet koronáját.“ Vidám históriák. A város nyelve. Egy kis városkában, hol a lutheránus pap kálvinista kollegájával a legjobb barátságban él, s mindakettő kiváló derék papja gyülekezetének, s a lutherános papot véletlenül Mártonnak, s a kálvinista papot Jánosnak hívják, a kis városka lakói az előbbit „Luther Márton-“nak s a másikat „Kálvin János“-nak nevezték el. * A világ nyelve. Egy néhány év előtt elhunyt agglegény pap (megjegyzem, hogy az illető nem evang. pap volt) szerette volna a köznapi templomi könyörgést beszüntetni, mivel azon egy öreg anyókán kívül senki nem vett részt. De nem lehetett, mert az öreg anyóka akár korán, akár későn harangoztatott is, sárban, esőben is mindig megjelent a reggeli könyörgésen. Égyszer aztán a templomból kijövet, a tiszteletes beszédbe ereszkedett az öregasszonnyal. „Csak rossz a világ nyelve, néném- asszony!“ — mondá neki a pap. „Bizony rossz az, tiszteletes uram“ — válaszolt a nő. „Lássa, már tőlünk sem nyughatnak, már bennünket is összekötöttek“ — mondá a pap. „Bennünket ? Hogyan ?“ — kérdezé az öreg asszony egészen megütődve. „Hát azt beszélik, hogy néném- asszony azért jár a templomba, mert belém szerelmes I “ — mondotta a pap. „Oh a gonosz, istentelen világ!“ kiáltá a jámbor nő felháborodva, s többé soha nem ment ezután a reggeli könyörgésre.
