Harangszó, 1911-1912
1911-11-12 / 3. szám
II. évfolyam 1911. november 12 3-ik szám. !!!»£&?. Megjelenik novembertől februárig minden vasárnap, márciustól októberig minden második vasárnap. ----------------Kiadja a dunántúli egyházker. evangéliumi egyesület Szerkeszti K A PI BÉLA ev. lelkész. Előfizetési ára egész évre közvetlen küldéssel 2 korona 50 fillér, csoportos küldéssel 2 korona. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasv&rmegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. A hűség . . . Jártam a mezőben, Fordultam az éghez, Elnéztem egy anyát, Aki szentül érez, Néztem napsugárra, A csillagos égre Sehol nem találtam Örökös hűségre. Mindenütt csalódás s az a [bánat éré, Hogy e szép erénynek oly [rövid az élte . . . Elhagyva a rétet, Embert, külvilágot, Temetőbe mentem, Hol csak bú világlott, Ránéztem egy fakult Rozoga sírkőre Amint őrt állt híven Egy sírnál örökre. Hűségre azóta csakis ott találjam Hol a múlandóság csodájára [jártam . . . Kiss Béla. A bélpoklos. „Félre az útból, bélpoklos közeleg !‘ és a tömeg ijedten adta tovább a figyelmeztetést: „Vigyázzatok! Ott jön a bélpoklos!“ Gyönyörű hajnal virradt rózsásan a város fölött és a szegény nép vidáman özönlött a hegyek közül a kapukon át, hogy munkába álljon. Kalapácscsattogás, kerekek zörgése, vásári lárma mindegyre növekvő zajjá egyesült. „Félre a bélpoklos htjából!“ — és szétrebbenve ott szorongtak mind kétfelül az útszélen aggok és gyermekek, férfiak és nők, a szánalmat nem ismerő egészségesek, akik a nyomorultat kiközösítették a maguk sorából. Az üresen maradt útközépen pedig föltűnt a sors mostoha fia, a bélpoklos. Mint a súlyos bűnért vezeklőknek, hamu van hintve a fejére, rongyos daróc fedi fekélyes tagjait s egy védő lepel függ eltorzult arca előtt. Lassan, kínosan vánszorog s gyöt- relmesen. mintha szivét gyilkos vas járta volna át, hangzik ajkáról újra meg újra, kötelesSégszerüen a figyelmeztetés: „Vigyázzatok 1 Tisztátalan!“ Most kel a nap — és a templom főoltára előtt ragyogó díszben most mutatja be áldozatát a főpap a Mindenek Urának. Lobogva ég az öröklámpa és a hatalmas boltivek alatt halk énekszó hallatszik, mint egy távoli, keserves panasz. Az egyik oszlop mellett, mint egy kísérteties árnyék, ott térdepel a bélpoklos. Valamikor az elsők között volt itt a helye, amikor még drága köntöst viselt e rongyok helyett s most ime még a küszöbön se tűrik meg, mert elhal a siránkozó ének s egy tiltó szózat dörg elő a templom mélyéből : „Távozz, távozz innét Izrael fia és ne fertőztesd meg a te Uradnak templomát I Mert nagy csapást bo- csáta Ő reád és nincs helyed többé az emberek között. A sárguló kalász neked gabonát többé nem ád, édes tejért a kecskét te meg nem fejheted, az árokparton meg nem pihenhetsz, senkivel még köszöntést sem válthatsz. Minél jobban szeretsz valakit, annál jobban kerüld, mert a te érintésed irtózat és a te lehelleted halál. Menj 1 Eredj a vadon pusztí ságba, ott várd be kínjaid végét és meg ne átkozd az Istent, mert ő szabadon cselekszik velünk!“ Roskadozva fölállt. Senkise jött, hogy ingadozó lépteit támogassa, vagy a vigasztalás egy szavát súgja fülébe. Meg az asszony se, aki pedig száz esküvel fogadott örök hű-
