Harangszó, 1911-1912
1912-03-17 / 20. szám
160. HARANGSZÓ. 1912. március 17. Rémítsenek bár halállal, Vagy csábítson: pénz s vagyon... Soha meg nem tántorodom: Hitemet el nem hagyom! Vele élek, benne halok, S ha majd a sír eltemet: A jó Isten boldogítja Égbe szálló lelkemet! Egyed Dávid. Gyámintézet és a Gusztáv Adolf egylet. Irta: Nagy István. II. Az első időben egyetemes, az egész országra kiterjedő gyámintézetröl nem beszélhetünk; aminek főokát egyrészt az akkori zavaros politikai viszonyokban (1843—1848), másrészt pedig protestáns közönségünk bizalmatlanságában, részvétlenségében kell keresnünk. Egyetemes jellegű gyámintézetnek csupán a gondolata élt nagy férfiatok elméjében, de most még kénytelen volt szükebbkörü, bizalmas környezetben, szinte titokban meghúzódni. Korántsem kell azonban azt gondolnunk, mintha hazai protestáns egyházunk független, önálló szervezkedése mellett teljesen elidegenedett volna a Gusztáv Adolf egylettől, vagy szakított volna vele. Sőt ellenkezőleg! Alakulása közben folyton annak szervezetét tartotta mintául szeme előtt, lelkesedésének, kitartásának nagy részét annak példájából merítette, vele a barátságos érintkezést fenntartotta s magát a Némethonban tartott gyűléseken állandóan képviseltette. E személyes érintkezés révén, de meg céljuk közös volta miatt is, olyan meleg érdeklődést és rokonszenvet tudott maga iránt Gyámintézetünk a külföldön kelteni, hogy mindjárt ama első időkben, — mint már láttuk — szegény egyházaink részére tetemes segélyt nyert. Locsmánd, Laaz, Nagykikinda, később Lest.) Hogy mégis nem a „magyar Gusztáv Adolf egylet* nevet vette fel, ennek főoka abban van, hogy magyarhoni Gyámintézetünk szükebb körben, csupán hazánk határain belül kíván működni. Amig tehát a Gusztáv Adolf egylet az egész föld kerekségére kiterjedő intézmény, „világszövetkezet“, addig Oy ámintéz etünk csupán csak magyar. De a reformátusokkal való együttműködés sem tartott sokáig. Református testvéreink ugyanis a gyámintézet kebeléből már 1845-ben kiváltak és pedig azért, mert „a két protestáns egyháznak (ev. és ref.) egyesülési törekvései fent (a királynál) nem fogadtattak kedvesen.“ így a „protestáns gyámintézet“ elnevezés, a „magyarországi ág. hitv. ev. Gyámintézet“ névvel cseréltetett fel, ami természetszerűleg maga után vonta azt, hogy ezután a gyűjtést kizárólag csak ág. hitv. ev. vallásu hívek között rendez és a begyült összegből is csak az ág. hitv. ev. egyházakat segélyezi. Az ezután következő 48-as évek, majd az azokat követő gyászkorszak, amely a dicsőség után oly sok szomorú napot hozott a magyarra, Gyámintézetünk életében is terméketlen időszaknak mondható! Összedülőben volt a kisded épület! Gyenge homoknak, megbízhatatlannak bizonyult a magyar szivek talaja, amelyen épült s úgy látszott, hogy a vihar, mely nemzetünk feje felett tombolva, zúgva elvonult, menthetetlenül magával ragadja a gyenge kis alkotmányt. — Majd szélcsend, nagy aléltság, a lemondás, a merengés kora következett I És az az aléltság ott ült minden honfinak, honleánynak szivében; hiszen nem volt más választás számunkra, mint felidézni a múltnak szemkápráztató dicsőségét és azon merengeni vagy sírni, keseregni a sivár jelen felett. Néha-néha lehetett ugyan hallani a nemzet szive dobogását, de ajka néma, keze béna, tehetetlen volt! Egyházi életünknek is éreznie kellett e nagy nemzeti aléltságot. Ez a kor nem volt alkotásokra hi* vatva, csupán csak a mentésre! Csodálkozhatunk-e hát azon, vádolhatunk-e valakit, ha sokan minden nagyobb lelki megindultság nélkül elhallgatták volna afelett a kis, most született gyámintézet felett meg- konduló halálharang kongását... ?! Hiszen oly sok, oly hatalmas, oly erős, oly magasztos intézmény megsemmisült, annyi szent vágyat, reményt kellett sírba temetni, oly sok életerős férfiút, kiváló hazafit elsiratni, — hiszen úgy beborult az ég a magyar felett, — csuda-e, ha részvét helyett végre fásult közönnyel teltek meg a keblek ... ? I Ám annál inkább csudálhatjuk annak a fenkölt lelkű férfiúnak nemes alakját, annál mélyebben hajthatjuk meg előtte az elismerés zászlaját, aki ebben a zivataros időben „egyedül áll már csak a gáton merész lélekkel és lángerővel, a közöny özönével, előitéletek hullámaival szemben*. E férfiú a Gyámintézet nagy mestere, „az ország papja“ — Székács József pesti lelkész volt Az ő hatalmas alakja mellett még a nagyok is eltörpülnek. Mint a jó szülő édes gyermekét, szive vérét soha el nem hagyja, sőt a veszély, a küzdelem idején mind szorosabban szorítja kebléhez s ha kell, élete árán is oltalmazza, úgy őrködik ő is a kisded — valójában még meg sem született — gyámintézet élete felett. Küzd, agitál szóval-tettel, nyilvánosan és a magánéletben, hogy felébressze és „erősítse“ a közszellemet, melynek mindenható, újjászülő erejében oly kimondhatatlan lelkesedéssel bizott. S lassan-lassan megindul ismét a munka. Nehéz, megpróbáltatásokkal teljes 10 esztendő után újra feltámad a már meghaltnak vélt gyámintézet eszméje és csudás dolgokat alkot. Nemzetünk is ébredezni, az aléltság után eszmélni, lélekzeni kezd. Lassan- lassan tisztázódik a helyzet! Székács erélye, kitartása meghozta a várva- várt eredményt; szeretetének melege, lelkesedésének tüze leolvasztotta a szivekről a közöny és nemtörődömség jégpáncélját. 1860-ban sikerül végre magyarhoni egyetemes evan- geliomi egyházi (e. e. e.) Gyámintézetünk megalakítására a kormányengedélyt kieszközölni és így hosszas vajúdás után 1860-ban megszületett végre a rég várt, nagyrahivatott kedves vendég, a gyenge kis csecsemő: evangélikus egyházunk irgalmas Sa- maritánusa. Jeligéjét, zászlaja feliratát Pál apostolnak a galácziabeliekhez Írott leveléből választotta (Gál. lev„6., 9—10.): „Tegyünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig hitünk cselédeivel“. Célja már ebben is kifejezésre jut, de közelebbi meghatározásban igy hangzik: „már létező egyházaink és tanintézeteink felsegélése és ahol kívántatik, újaknak felállítása“. E szerint tehát csakis gyülekezeteket, egyházakat és tanintézeteket segélyez, személyre szóló adományokat nem ad. A jövödelemszerzés módjára pedig már akkor megjelölték azt az irányadó elvet, melyet Gyámintézdtünk azóta is híven követ: „a hívek bármi módon való kényszerítése nélkül, egyedül a keresztyén szeretet önkéntes áldozatai által kívánja célját megvalósítani*. S azóta folyik a munka szakadatlanul, kitartó buzgósággal. Magyarhoni e. e. e. (egyetemes evangéliumi egyházi) Gyámintézetünk
