Harangszó, 1911-1912

1912-01-28 / 14. szám

114. HARANGSZŐ 1912 január 28. sodik fele is csapadékos és hűvös jellegű lesz. Május hónap ez évben igen kriti­kusnak ígérkezik. Fehér május, ez kissé megdöbbenti az embert, szinte hihetetlennek látszik. Pedig úgy lesz, hogy az egész országot vastag hó­réteg fogja takarni. Ez május 9-ike és 15-ike között várható. Tél lesz a tavaszban és nemcsak a husvét lesz fehér, de előtte a május hónap egész első fele is. Gyöngébb éjjeli fagytól kell tartanunk, de azért remény biz­tathatja a földművelő embereket, mi­vel az idő továbbra is borult és csa­padékos lesz. Május második felében az időnk kedvezőbbnek mondható. Zivatarokat hoz több helyen. Júniusban, júliusban és augusz­tusnak az első feléig gyönyörű szép, meleg időjárás fog uralkodni. Túl­nyomóan száraz és kevéssé zivataros •jjgsSE í§ Az egyház köréből. Egyházkerületi felügyelő beiktatása. Fényes ünnepségek közt iktatta fel­ügyelői hivatalába a bányai egyház- kerület nagy többséggel megválasztott felügyelőjét, Dr. Zsigmondy Jenőt. A közgyűlést istentisztelet előzte meg, melyen Veres József főesperes imád­kozott. A közgyűlésen Scholtz Gusz­táv püspök üdvözölte szép beszéddel az új felügyelőt, majd eskütétel után Dr. Zsigmondy Jenő mondotta el székfoglaló beszédjét. Az üdvözlő küldöttségek közt Prónay Dezső báró egyet, felügyelő az egyet, egyház, Antal Gábor ref. püspök a ref. egy­házkerületek, Laszkáry Gábor az evang. egyházkerületek nevében üd­vözölte. Megható jelenet volt, midőn szólásra emelkedett az egyházker. volt felügyelője Zsilinszky Mihály és szeretettel üdvözölte utódját, Zsig­mondy Jenőt. A jó Isten tegye ál- dottá az új világi vezér működését. A Luther-Társaság közgülése. A múlt héten élénk érdeklődés mellett tartotta a Luther-Társaság rendkívüli közgyűlését Dr. Osztroluczky Miklós és Scholtz Gusztáv püspök elnöklete mellett. A közgyűlés. — melyek tár­gyait az irodalmi bizottság és igaz­gatóválasztmány készítette elő, — mindenekelőtt a szakbizottságok el­idők jönnek. 28, 30, sőt 35 Celziusz fok meleg várható. Augusztus 17— 18-ától zivataros esők ígérkeznek, itt-ott jéggel keverve. A hegyes vidé­keken pedig hócsapadék látható. Szeptemberben elég szép és kedvező időjárás Ígérkezik, különösen az első felében, míg a második felében kissé szeszélyesnek és bő csapadékosnak mondható. Több helyen nagyobb eső­zés várható, de azért nagyon sok esőzés az első felében nem jön; a második fele szeszélyes. Eső, köd, északi viharos szelek fognak átvonulni Európa és hazánk nagy részében. Novemberben kissé szeszélyes idő vár­ható. Ez a hónap átlag véve csapa­dékos lesz, a közepében több szép nap várható. December hónapunk egészen szépnek és kedvezőnek Ígér­kezik s egészen szép, enyhe időt várhatunk. Itt-ott jégeső Ígérkezik. Havazásról még szó sem lehet, csakis december 25—26-ától kezdődően lát- I hatjuk meg több helyen, amint a hó [ szállingózik, de sok havat nem vár- j hatunk. így ez évben ismét fekete I karácsonyra van kilátásunk. Az 1912-ik esztendőnk jó termést igér. Sokkal jobbnak fog bizonyulni, 1 mint 1911-ben. Különösen a tavaszi és az őszi hónapok kedvezők lesznek, korántsem oly rosszak, amilyennek sokan már most is ítélik. A nyár elég forró lesz és kedvező, csak áp­rilisban és májusban egy kissé kritikus, de azért nagy kárt nem fog tenni. Csak arra hívom föl a földművelő­embereket, hogy az olyan veteményt, amelynek a fagy árt, oly időben ves­sék el, hogy május 14-ike előtt ne keljen ki. így nem lesz semmi baj. Ez évben sok viharos szél fog ural­kodni. nöki és előadói állásait töltötte be. A theológiai bizottság elnöke Dr. Masznyik Endre, előadója Pröhle Károly lett. A népies irodalmi szak­osztály elnöke Paulik János nyíregy­házi lelkész, előadója Rédei Károly nagykárolyi lelkész. A tankönyv szak­osztály elnöke Veres József főesperes, előadója Blatniczky Pál lelkész, oki. theol. tanár. — Elhatározta a közgyűlés, hogy tagjai számára 1912. szeptem­ber haváig a Harangszó című vallá­sos néplapot járatja. Közben előké­szíti a művelt családok számára ki­adandó havi folyóiratot s szeptember­től kezdve minden tag a Harangszó helyett ezt kapja. — Elhatározta a közgyűlés, hogy Csengey Gusztáv theol. akad. tanár irói jubileumán képviselteti magát. Az országos nevű iró és költő munkáit ez alkalomra a Kisfaludy-Társaság kiadja. Vallásos költeményeit pedig a Luther-Társaság gyűjti össze s egy kötetben kiadja. — Megállapította a közgyűlés hogy ezen kívül a jövő évben a követ­kező munkákat adja ki: Dr. Szelényi : Tudomány, vallás és hit. — Hor- nyánszky: Képek a szentföldről. Pfen­nigsdorf egy munkáját Hajts Bálint fordításában. Kiadásra kerül Sántha Károly költőpapunk közkedveltségü Buzgóság könyve című imádságos könyve. —. Elhatározta végül a köz­gyűlés, hogy népiskolai könyvtárakat szervez és ez által lehetővé teszi a gyülekezeteknek, hogy evangélikus szellemű ifjúsági olvasmányokkal ne­velhessék a gondjaikra bízott gyer­mekeket. Minden félreértés elkerülése céljából az elnökség kijelentette, hogy ezzel a vállalattal egyáltalában nem akarja a közel múltban megindított Prot. Család és Iskolát elnyomni, ha­nem inkább annak köteteit is beilleszti a maga vállalatába Lelkészbeiktatás. Nagy Lajost, a budapesti egyház segédlelkészét, a gyúrói (Fehér m.) ág. h. ev. egyház lelkészévé választotta. A fiatal lelkészt e hó 21.-én iktatták be hivatalába. Uj ev. egyház. A zólyomi egyház­megyében a szászpelsőci leányegyház, mely 1784 óta Tótpelsőchöz tartozott, most az uj évvel önállósította magát s anyaegyházzá alakult. Első felü­gyelőjének Bartkó Pál községi jegyzőt s első lelkészének Moravcsik József breznóbányai káplánt választotta meg. Lelkeszválasztás. A baradnai egy­ház Gömör megyében Seffarovszky Béla tótpelsőci hitoktató segédlelkészt hívta meg rendes lelkészéül. Alapítvány a szentgotthárdi evang. egyháznak. Luthár Pál volt tanító, a szentgotthárdi kisded egyházközség­nek nesztora, presbyter, az egyház céljaira 1QQ0 koronás alapítványt tett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom