Harangszó, 1911-1912

1912-01-21 / 13. szám

104. HARANGSZÓ. 1912 január 21. az élet minden baját, — tódította a harmadik. János lovag hallgatta-hallgatta, azu­tán csöndesen megingatta a fejét: — Nem ! nem ! nem !.. . Hanem kikeresem a legszebb lankásdombot, és építtetek rá egy csodaszép temp­lomot. Elhozatom a legjobb harang­öntőt és csináltatok vele ezüstszavú, csengő-bongó harangot. Azután csen- dítek-csendítek, és mikor egybesereg- lett a népem, ezt mondom nekik : sokfelé jártam, sokféle embert láttam, higyjétek hát el, hogy csak az bol­dog igazán, ki tiszta szivén keresztül az Istent meglátja!. .. Magyar evangélikus hittérítő. A .Harangszó“ hasábjain már többször esett szó az evangélikus hittérítés szent munkájáról, mely a pogány népek megtérítésére törek­szik. Tizenkilencezer evangélikus hit­térítő áll ezen nehéz munka szolgá­latában de sajnos, hazai evangélikus egyházunk eddig nem volt köztük képviselve. Most azonban örvendetes eset előtt állunk. Roth Henrik, egy szeghegyi (Bácsmegye) születésű ifjú, aki itthon 4 algimnáziumi osz­tályt végzett, belépett a Lipcsében székelő ágost. hitv. evang. hittérítő­társaság szemináriumába s miután ott a 6 éves tanfolyamot sikeresen be­fejezte, f. évi május 29-én, vagyis pünkösd utáni szerdán, ünnepélyes felavatás után kiküldetik Keletafrikába, hogy ott a Kilimandzsáró nevű hegy­óriás tövében, a dzsagga négereknek hirdesse a Krisztus üdvözítő evan­géliumát. Eddig hazai evang. egyházunkból egyáltalán még csak egy hittérítő ke­rült ki, Böhm Sámuel, ki 1831. okt. 25-én Kicléd vasmegyei községben született, mint volt juhászbojtár 1553. május 2-án a bázeli misszióintézetbe lépett, s mint az u. n. ..Északnémet hittérítőtársaság“ kiküldötte 1858. január 4-én Nyugatafrika „Rabszol­gapart“ nevű vidékén partra szállt, hol azonban Waya nevű állomáson már 1859. október 27-én meghalt. Az európaiakra csaknem elviselhe­tetlen láz oltotta ki életét, mielőtt mint hittérítő eredményt tudott volna elérni. Annál örvendetesebb, hogy ilyen hosszú szünet után most ismét akadt közöttünk egy ifjú, aki hite által in­díttatva igy szól Pál apostollal, ezen minden idők legnagyobb hittérítőjével: „Semmivel se gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat öröm­mel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Ur Jézustól, hogy bizony­ságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról“. (Ap. csel. 20, 24.) Roth Henrik részt vett hazai evang. misszióegyesületünk m. é. november 12-én Pinkafőn tartott közgyűlésén is, hol a hit újjászülető erejétől meg­szentelt egyéniségével s fellépésének nemes egyszerűségével a legjobb benyomást gyakorolta a misszióügy barátaira. Ez alkalommal a következő kis beszédet intézte a közgyűléshez: „Meghatottan, Isten és emberek iránti hálától eltelt szívvel állok Önök előtt e pillanatban. Hogy is lehetne ez máskép ! Hisz az lebeg szemeim előtt hogy az Istennek kegyelme engemet akar eszközéül felhasználni, a sötét­ségben bolyongó pogányok között szent országának terjesztésére. És hogy ezt megtehessem, Önök közül is nagyon sokan már eddig is segéd­kezet nyújtottak nekem, midőn kiké- peztetésem ideje alatt kegyes ado­mányaikkal támogattak. Fogadják ezért szívbeli hálámat. A mi Urunk Jézus Krisztus, aki azt mondát „A mit tettetek eggyel az én kicsinyeim közül, azt én velem cselekedtétek“, jutalmazza jóságukat, áldozatkészsé­güket bőséges mennyei áldásával. Csekély személyemet és mindenek előtt azt a szent művet, amelynek szolgálatában lépni akarok, kérem ne felejtsék el sohasem. Az Ur áldása legyen Önökkel most és mindenkor, — ez az én végső óhajom és imám mindnyájukért.“ Misszió-egyesületünk közgyűlése az elnökséget bízta meg, hogy hazai egyházunkat Roth kiküldetési ünne­pélyén képviselje. Azonban egy hit­térítőnek kiküldetése sok költségbe kerül. Nemcsak a hosszú utazás költ­ségét kell ugyanis fedezni, kanem el kell őt látni minden szükséges dolog­gal, amit ott Afrika belsejében, hon­nan 8—10 évig hazatérésre még csak nem is gondolhat, nem szerezhet be magának. Roth Henrik pedig teljesen vagyontalan, öreg édes apja egyszerű bibliaárús, ki a könyvek könyvének terjesztésével tartja fenn családját s ki Henrikben legidősebb fiát áldozza fel nehéz szívvel az Urnák, kiről pedig azt remélte, hogy támasza, segítőtársa lesz aggságában. Épen azért egyesületünk közgyűlése azt is elhatározta, hogy Roth Henrik hiité- rüöjélölt kiküldetési költségeinek fede­zésére külön gyűjtést rendez s annak foganatosításával az elnökséget bízta meg. Ezen megbízatásból folyólag az elnökség nevében azon bizalmas ké­réssel fordulok a „Harangszó“ olva­sóihoz is, hogy áldozzanak ezen fon­tos célra. Roth Henrik mindenét, ha kell, életét is feláldozza, csakhogy teljesítse Jézus misszióparancsát, mi­vel belső hivatást érez ezen nehéz, szent pályára. Lehetetlen, hogy köztünk is ne le­gyenek számosán, akik legalább ado­mányaikkal igyekeznek előmozdítani, hogy végre mi, magyar lutheránusok is képviselve legyünk azon nagy és szent harcban, mely az Ur nevében folyik a nagy missziómezőn s mely­nek végcélja, hogy „a világ világos­sága“ győzzön a pogányság sötétsége felett. Milyen nagy lesz ezen fiatal hit- sorsos honfitársunk öröme, ha azon boldogító tudattal indulhat majd el nehéz útjára, hogy otthon is megér­tették és méltányolták szent elhatá­rozását ; milyen nagy lesz hálája, ha annyi adomány gvül össze, hogy jó öreg szüleit is elvihetjük kiküldetési ünnepélyére, hogy elindulása előtt még egyszer megölelhesse, megcsó­kolhassa őket, e földön — talán utoljára. A kegyes adományok, melyeket hirlapilag nyugtázunk, alulírotthoz küldendők. A „magyarhoni ágost. hitv. evang. misszióegyesület“ vezetősége nevé­ben : Ágfalva, (Sopronmegye) Scholtz Ödön lelkész, misszióegyesületi e. elnök. Vendéglátás. Franciából Dérouléde után szabadon. Az átvonuló század egy kis faluban tartott éjjeli pihenőt. Az egyik agyon­zaklatott, meggémberedett közlegényt egy szegény özvegyasszonyhoz szál­lásolták el. Ez tárt karokkal fogadta váratlan vendégét és menten be fütött a nagy cserépkályhába, hogy addig is mig a vacsora elkészül, a fáradt hadfi melegedhessék, szárítkozhassék. „Jó anyókám, ne szítsd már a lángot, elég meleg már a szobád. Nem fázom többé, a ruhám is meg­száradt, — kíméld a tüzelőt, amit talán magad gyüjtöttél nagy fárad­sággal az erdőn i “ De az asszony nagyobb rőzse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom