Harangszó, 1910-1911
1911-03-19 / 11. szám
4. oldal. HARANGSZÓ. 1911. március 19. az ember nem, aki a sok bortól részeg lett és az árokba feküdt. Az beszélt ugyan sok mindent, de bizony hántásodra ne essék, biz az inkább — káromkodott. — Hát jól van, Péter. Csak aludd ki magad. — Csak arra kérlek, Uram, hogy jövő esztendőre megint elmehessek a szüretre, mert nagyon jól éreztem magamat. — Felőlem elmehetsz Péter, amikor csak jól esik. Várta is Péter a következő esztendőbe az őszt nagyon. Mikor azután eljött a szüret ideje, egy este megint jelenti az Urnák, hogy ő elmegyen, csak hagyja nyitva a kaput, mert csak megint reggel jön haza, miért háborgatná őt. Ráhagyott Krisztus mindent. Péter elsietett. De a nap még nyugtára se ért, már újra otthon volt Péter. Igen a szemébe volt huzva a kalapja és rosszkedvűnek látszott. — De hamar meguntad a vigasságot, Péter! — szólt szelíden az Ur. — De isz Uram, nincs vigasság sehol. Mintha temetőbe járna az ember, olyan a szőllőskert mindenfelé. Az emberek kétségbeesetten járnak, tördelik a kezüket, mert féreg rágta meg a szőlő tövét, még a tőke is elszáradt, nemhogy gerezdet hozott volna. — Emlegetnek-e most engem az emberek ? — Hej, Uram! Te tudod Minden sóhajtásuk a te neveddel kezdődik és panaszukkal ostromolják az eget, mért hozta ezt a csapást rájuk. — Azért, hogy megtudja a gyarló ember, milyen nagy az Isten neve. Jákob álma. I. Mózes 28. Setét éjben, fejét kemény kőre hajtva Fáradt földi vándor alszik elbágyadva. Idegen vidéken, gondoktól gyötörve Nehéz utat végzett, útja összetörte. Boldog mosoly futja mégis végig arcát, Mert bájoló a kép, melyet álmában lát. Tárva áll felette kapuja a menynek Jehova angyali rajta ki s be lengnek. Most a földre szállnak, majd vissza az égnek, A vándor fülében zong mennyei ének. Fölibe hajolnak szelíd mosolygással Legyezik homlokát lengő pálma ággal. Ks fent, a dicsőség tündöklő fényében, All maga Jehova angyali körében, És szól : „Atyáidnak Istene vigyáz rád, Mig bujdosva járod nehéz földi pályád. Oltalmazó karral én vezetlek téged S e viruló ország lesz az örökséged. Utad bárhová visz, te melletted állok Mig valóra válik csudálatos álmod.“ És amint a mennynek ajtaja bezárul Jákob csudálkozva ébred fel álmából. Már keletnek tája ragyog rózsa fényben, Öröm s bátorság kél a vándor szivében. „Az Ur van e helyen, szent föld ahol háltam, „Ez a menny kapuja, álmomban azt láttam!“ „Oltalmazó karral az Ur vezet engem Bárhová visz lábam, benne bízik lelkem.“ Vidám arccal nyúl hát vándorbotja után. S bár egyedül, bátran halad nehéz utján Kérdezd őt, mi öntött belé bátorságot ?: Csak egy álomkép mit álmodva látott. De nem az álmodót rontó hazug álom, Nem is csaló kép, mely elvész a lapályon, Mert mit ő álomban látott ez éjszakán Beteljesült mind az, az idők folyamán, Két nagy csapat nyájjal tér vissza honába. Hálás arccal tekint fel az ég Urára. „Kicsiny vagyok — igy szól hálára gyulladva — Uram, hozzám való csudás irgalmadra “ # Vállamon nagy terhek, kezemben vándorbot, Földi hazámban mint Jákob úgy vándorlói, Utam fáradtságos s a táj oly idegen, Ámde szívem csendes, nem bántja félelem. S kérdezed, mi az mi békét, nyugalmat ád : Álom csupán, melyet lelkem álmodva lát. Szeretetem, hitem, reményem csak álom, Miknek gyökerét a földben nem találom. Halandó azt soha nem hallotta, látta Amit övéinek nyújt az Ur jósága. Mit hivő szívem lát túl a fellegeken, Mutatni nem tudom, ne higyjétek nekem. S mit gyermeki szívvel hittem és reméltem Mily gyakran eltűnt már álomként előlem. Mégis, nem álom ez, mely az alvót csalja, Nem üres képzelgés festi azt a falra, Nem ábránd, mit hitem képei feltárnak, Nyitva az ég, az Ur angyali itt járnak. Atyáim Istene őrködik felettem, Mig elbocsát békén ha terhem letettem Oltalmazó karja hűs;ggel kormányoz, Szép örökségemhez, ama jobb hazához. És ha vándorlásom itt híven végeztem, S világító napom elborul felettem, Ha mint fáradt vándor fejemet lehajtom Takaróm a föld lesz s a kék égbo.t sátram. Feltárul előttem ajtaja a mennynek S az Ur angyalai magukhoz emelnek. Napom letüntcvel szemem ha bezárom Álommá lesz éltem s életet ölt álmom. Gerock után Madár Mátyás. En vagyok a feltámadás és az élet, a ki én bennem hiszen, ha meghal is él. És valaki él és hiszen én bennem, soha meg nem hal. Ján. 11, 25—26. Gyurátz püspök a Harangszóért. A dunántúli egyházkerület apostoli buzgóságu püspöke, Gyurátz Ferencz, rendkívül meleg hangú levélben kereste fel a dunántúli egyházkerület lelkészi- és tanítói karát. Azoknak mondott köszönetét, kik buzgó munkálkodásukkal lapunk felvirágzását lehetővé tették. És ugyancsak az ő lelkűkre köti a lap további terjesztését. A lelkes hangú szép levelet itt közöljük olvasóink épülésére és tanulságára. „A „Harangszó“ c. ev. egyházias szellemű néplap a múlt ősszel megindult s a lelkészi és tanítói kar nagy részének lelkes buzgólkodása folytán örvendetes pártolásra talált hiveink körében. Fogadják meleg köszönetemet e néplap ügyének áldozatkész felkarolásáért, amelyről gyülekezetükben e lapot megrendelő híveknek száma tanúskodik. Bizalommal kérem továbbra is fáradhatlan közreműködésüket e lap jövőjének biztosításánál. Óhajtandó volna, hogy a „Harangszó“ a téli időszakban hetenként jelennék meg s azután közben-közben mellékletül egy-egy ünnepi egyházi beszédet és más vallásos iratot is közölhetne, aminek tagadhatlanul jó haszna volna, különösen a templomtól távoleső szórványokban. A gondoskodás népünk lelkiszükségletéről elodázhatatlan és egyre sürgetőbb feladat. Ha magunk nem törekszünk ellátni népünket evangéliomi lelki táplálékkal, úgy tért nyitunk az ellenségeknek, akik több oldalról is törekesznek a sajtó termékeivel az evang. családokat egyházunktól eltérő irányzatnak megnyerni. Ha valaha, úgy korunkban szükséges, hogy minden evang. lelkész és tanító átérezve kötelességét, mint híveinek jó pásztora ernyedetlen kitartással fáradozzék a vallásos érzületnek emelésén, ne tekintsen semmi feladatot csekélynek, amivel az egyháziasságot emelheti, szilárdíthatja azon kötelékeket, melyek kicsinyeket, nagyokat az egyházhoz fűznek. Örvendeni fogok, ha buzgó közre- munkálásukkal újabb biztosítékot nyer kedves néplapunk tovább fejlődéséhez és ezen év végén már heti lapként nyújthat alkalmat híveinknek a lelkiépülésre, kellemes szórakozásra.“ Gyurátz Ferencz, püspök.
