Harangszó, 1910-1911
1911-01-22 / 7. szám
4. oldal. HARANGSZÓ. 1911. január 22. Harangszót!“.. . A harangszót Isten kegyelméből úgy is halljuk minden nap és minden alkalomkor, de nem elégséges, hogy kongását csak annyiba vegyük, mint a világ zajában előforduló bármely igénytelen lármát, ne érezzük el csak úgy fülünk mellett, hanem hasson be szivünk mélyébe és értsük meg, hogy tulajdonképpen mit is hirdet mi nekünk. Hát először is hívogatja az embert szép méla kongásával, hogy : „jertek hívek seregével az urnák házába dicséretet zengeni az ő jóvoltáért. ‘ Másodszor pedig hirdeti azt a drága vallásszabadságot a melyért őseink oly sokat áldoztak s mégsem élvezhették úgy, mint azt az ő szabadságért és békességért epedő szivük kívánta volna. Pedig odaáldozták érte sokan vagyonúkat, nagyhatalmi állásukat, odavetették mindenféle drágaköveiket, ha kellett még életüket is, csakhogy azt az egyetlen igaz gyöngyöt megtarthassák, aki halálunkban is reménységünk, akit szemmel nem láthatá- nak, kézzel meg nem foghatának, csak a szivükbe vésett igaz hit és az evangéliom alapján ismerőnek, aki az a Jézus Krisztus volt, kihez oly hűséggel ragaszkodának nehéz küzdelmeik között is. Vegyünk mi is példát őseinknek vallásukhoz való hű ragaszkodásáról, mely öröm volt azoknak ha vallásukat csak egy darab ideig is szabadon gyakorolhatták az édes hivó harangszóra gyűlhettek templomba. Mi is ha a harangszó édes hivogató hangját meghalljuk ne eresszük el fülünk mellett, hanem ébredjen fel kinek lelke aluszik és azok az édes csengő hangok gyújtsák meg szívünkben a hitnek fáklyáját és értsük meg, hogy azok a jóságos Istennek véghetetlen hatalmát szeretetét és az evangéliom diadalát hirdetik. Halljuk meg, hogy annyi szenvedés, sanyargattatás, után bátran és szabadon zenghetik a protestáns harangok Istennek véghetetlen dicsőségét, mi pedig békeséggel taníthatjuk és hallgathatjuk az evangéliumot, Istennek örökké való igéjét. Hát most halljuk a mi ,Harangszó“ című protestáns lapunkat, hát ez mit hirdet, mire tanít bennünket! Már az idáig megjelent példányokból is tapasztaltam, hogy ezen lap a legalkalmasabb a szegény köznép körében, elsősorban mert előfizetési ára a lehető legolcsóbb, igy tehát köny- nyen beszerezhetik. Megtudhatni belőle az egész országban előforduló állami vagy egyházi nevezetesebb eseményeket. Az egyháztársadalmi életről, a jótékonysági egyesületek működéséről is tudósítva és tájékoztatva van benne és még hasznos tudnivalókat is közöl a gazdaság köréből. És ami a fő, a mi ez újságnak az alapfundamentuma : az evangéliumi magyarázatok s a példás szép elbeszélések, ezek képezik e lapnak az igazi lényegét, ezek azok amelyeket tényleg meg kell hallanunk és szivünknek érzelmével meg is értenünk. Es akkor reméllem, hogy egy pár év alatt elfogja nyomni azokat a sajnos nagyon elterjedt lapokat, amelyek jobbára csak a gonoszságok tudósítói. Adja a gondviselő Isten, hogy ezen lap mindjobban elterjedjen és megfeleljen azon nemes hivatásának, hogy a harangszót minenki meghallja és meg is értse. Ezeknek utána pedig Isten áldását kívánom mindazokra akik a harangszó létrehozásában és szerkesztésében résztvesznek. És a Nt. és nagyérdemű szerkesztő ur pedig Isten kegyelméből még számos évekig lehessen a Harangszó buzgó szerkesztője. A hála pedig legyen a Harangszó elterjedése és a nép között elismert érdeme. Ez szerezzen, majd ha a munkatérről visszavonul, öregsége csöndes napjaiban, ha visszatekint fáradhatatlan munkás életére, igazi boldog örömöket. Ezeket kívánva maradok őszinte hálás tisztelője és a harangszó lelkes pártfogója és hallgatója. Beled. M. J. Ifjúkor végén. Gyorsan futó, irigy, kegyetlen évek Már elrabolják ifjúságomat; És mint kifosztott, árva ellenséget, Kemény gondok zord tábora fogad. Ó, elvesző, édes-bús ifjúságom, Felejts itt pár virágot, sugarat 1 Ha elviszed mind: e rideg világon Szegény, tépett szivemnek mi marad ? Szalay Mihály. Olvassátok a bibliát! Zsolt. 119., 105. Hol biblia a Házban nincs, Tanyát a sátán ütött ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel hajlékot. Január 22 vasárnap Máté 8., 1—13. „ 23. hétfő Máté 6., 7—13. „ 24. kedd Zsolt. 116., 3—6. „ 25 szerda I. Mózes 43., 29. „ 26. csütörtök Kolossá lev. 3., 12—17. — mondá agyűléstbezárva Bordohány. Szerdán este ismét összegyüleke- zének mindannyian s hatalmas fellegek boríták el az égboltozatot, akarom mondani füstfellegek a piafontot. — Nohát, akarják-e most valamennyien ? — téve föl kérdését az „esőcsináló“. Most Pipás Kiss Mihály szólalt fel először: — Atyafiak, igaz, hogy égető szükség van az esőre, de holnap elakarom hajtani tinóimat a zalaegerszegi vásárra. Hát még holnap ne legyen! Csőre Csicsónak sem kellett. — De már ezen a héten ne legyen, mert elkezdtem a kaszálást. Azt pedig senki se kívánhatja, hogy elrothadjon a szénám! Itt van ni, azt a kukurítóját! ismét csak várnunk kell! A gyűlés most már azzal záródott be, hogy az esőhalasztókat elverte a többség. Valamint ezt követve minden estén összeverekedtek a gyűlésezők. így tartott ez jó ideig. Ma ennek nem kellett, holnap meg amannak nem. S ezek a gyülésezések eltartottak volna tudja az ég meddig ? Míg egy délutáni édes szundikálás után Bordohány Dömötör éles nyilalást érzett jobb oldalán, hol egykor a jó pajtások bicskái forgolódtak; valamint szamara nagy höntörgést vitt véghez a vakond túrásokon. Ezen két baro- metrum esőjóslása következtében még aznap este gyűlést hivatott össze. — Emberek, akasztófára valók kietek mindnyájan. Tudják meg, hogy nem várok én többet egy napot sem. Holnapra ha törik, ha szakad is, de esőt rendelek. Ha kietekre hallgatnék, elhúznák a pokolig is. Ezt akartam csak. kieteknek megmondani! Tetszett ez az atyafiaknak. — Ez már beszéd. Ilyen ember kell minekünk. Legyen eső, mert mindenünk elszárad. Másnap csakugyan megjött a parancsolt eső, vakító villámlás, földet és gyarló emberi lelkeket rázó dörgés közepette. Ámde nem volt benne köszönet, mert majd ökölnyi nagyságú magja lett, még pedig annyi, hogy elverte a határ minden termését. Egy jégmag beütötte Bordohány Dömötör fejét is kóstolóul s a fekete leves még csak azután következék. A feldühősödött atyafiak a jégeső csi- nálásért megcsépelték, mint a zsuppot. Ezzel aztán Bordohány Dömötörnek teljesen elvették a kedvét mindennemű esőcsinálástól.
