Harangszó, 1910-1911
1900-12-11 / 4. szám
6. oldal. HARANGSZÓ. 1910. december 11. számíthatunk, ha az állam ismeri a maga népét, annak száz baját és nyomorúságát. Éppen azért nagyon fontos, hogy a népszámlálás a valóságnak megfelelő adatokat gyűjtsön össze. Mindenkinek való adatokat kell tollba mondani úgy életkorára, földjeire stb. vonatkozólag, annál inkább, mert az | adatgyűjtésnek egyetlen célja az, hogy az állam tájékozódjék és nem az, hogy újabb terheket rójjon a nép vállára. Mivel pedig az énekes- és imádságos könyvek, melyek a családtagok születési adatait őrzik sok helyen hiányoznak, máshol pedig a feljegyzések nem egészen megbízhatók, jól teszik az emberek, ha még decemberben megnézetik gyülekezetük anyakönyvében úgy a maguk, mint családtagjaik pontos születési idejét. Ha ezt megteszik s ha egyebekben is igaz adatokat vallanak be, akkor azután nem lesz kidobott pénz az a néhány millió korona. Az egyház köréből. Elhunyt püspök. Zelenka Pál a tiszai evang. egyházkerület püspöke, a főrendiház tagja, december 4-én Mis- kolczon elhunyt. Az érdemes főpásztor 71 évet élt. 20 éven át apostoli buzgósággal vezette egyházkerülete ügyeit. A jó Isten adjon neki csendes pihenést, lelkének pedig örök életet. Katholikus papok áttérése Feltűnő, hogy az utolsó időben mind gyakrabban hagvják ott róm. kath. lelkészek a kath. egyházat s evangélikusok, sőt sokszor éppen evangélikus lelkészek lesznek. Egy évvel ezelőtt egy horvát kath. lelkész tért át, aki azután a soproni evang. theológiát végezte el. Most egyszerre két áttérés fordult elő. Horváth Aladár róm. kath. pap és tanár kilépett a kath. egyházból, evangélikus lett s most az eperjesi theológia akadémia hallgatója. A másik eset Nagybányán történt, ahol Szeberényi Lajos kath. hitoktató szintén áttért és evangélikus lett. A két áttérés mindenfelé nagy feltűnést kelt. Templomavatás Pusztamiskén. Gyönyörű ünnepet ült nem régen a vesz- prémmegyei Pusztamiske. Ekkor adta át rendeltetésének Gyurátz Ferenc püspök a leánygyülekezet szép, új templomát. A főpásztort, ki reggel érkezett a községbe nagy ünnepélyességgel fogadták, majd 10 órakor templom elé vonult az ünneplő gyülekezet, hol Bóday Dezső felügyelő rövid beszéddel átadta a templomkulcsot a püspöknek, ki a templomajtót felnyitotta. Orgonazúgás mellett helyezkedett el a közönség a díszes templomban. Hofbauer Pál esperes az oltárnál imádkozott, majd Gyurátz Ferenc püspök tartotta meg könnyekre indító szép avató beszédét a templom magasztos hivatásáról. A gyülekezet éneke után Tamaska Lajos ajkai lelkész, a templom előtt pedig Fábián Imre nemesdömölki segédlelkész mondtak egyházi beszédet, majd egyes szertartásokat végeztek a lelkészek. Istentisztelet után a gyülekezet diszgyülést tartott. A szép, Ízléses templom mintegy 20 ezer koronába került, mely összeget jólelkü adományozók, s nagyrészt a hívek maguk adták össze. Pedig csak 260 lelket számlál az egész gyülekezet. Elismeréssel kell megemlékeznünk arról, hogy egy katholikus, jólelkü úriember, Kropf Ignác az építéshez szükséges összes köveket ingyen adományozta a gyülekezetnek. A szép ünnepséget a tanitólakon fényes lakoma zárta be, melyen elismeréssel köszöntötték Fodor Mihály tanítót, kinek a templom megépítésében nagy érdeme van. Vallásos esték. Az ádventi időszak beálltával gyülekezeteinkben mindenfelé megkezdődnek a hitépítő vallásos esték. Igen szép sikerrel rendezett vallásos ünnepséget a szombathelyi gyülekezet, melyen Kiss János lelkész buzgó imádságán s művészi orgona- és énekszámokon kívül Jánossy Gábor árvaszéki ülnök tartott előadást ily címen: „A nő a templomban“. — A prot. irod társaság pozsonyi fiókja is megkezdte vallásos felolvasásait. Ez évben Takaró Géza ref. lelkész, Márton Jenő tanár és Masznyik ündre theol. igazgató tartanak vallásos kérdésekről felolvasást. Bárcsak az egyháziasságot és vallásosságot egyaránt emelő szép szokás mindig több gyülekezetünkben megerősödnék ! Az eperjesi egyetem. Most mikor a magyar kormány az egyetemek számát növelni akarja, mindennap hangosabb lesz evangélikus egyházunk ama óhaja, hogy evangélikus főiskoláink közül is legalább egy egyetemmé fejlesztessék. Eperjesen van már egyházunknak theológiája és jogakadémiája. Most. azután az egyetemes gyűlés feliratot intézett a kormányhoz, hogy az eperjesi evang. főiskolát egészítse ki egyetemmé. Evangélikus egyházunk olyan sokat áldozott és áldoz iskolákra, hogy méltán várja ennek a kívánságnak teljesítését. Uj egyházi lap. A jövő 1911-ikév januárjában uj evang. egyháztársadalmi lap indul meg, melyet Raffay Sándor budapesti evang. lelkész szerkeszt. A lap előfizetési ára 16 kor. lesz. Iskolalátogatás. Gyurátz Ferenc püspök és vései Véssey Sándor egy- házker. felügyelő december 4—5 napjain meglátogatták a dunántúli egyházkerület soproni és kőszegi iskoláit. ,,Karácsonyfa alatt“ címmel Kná- bel Vilmos kölesdi evang. tanító a karácsony ünnepére vonatkozó kedves, szép gyűjteményt adott ki. Amint olvassuk, szebbnél-szebb, felnőttek- • nek és gyermekeknek való karácsonyi vers szólit meg, melynek mindegyike a karácsonyi szent örömet ébreszti és erősíti szívünkben. Találunk benn nagyon kedves párbeszédeket is, melyek előadása még kedvesebbé teszi a család ünnepét. A könyvet melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Megrendelhető a szerzőnél: Knábel Vilmos ev. tanító, Kölesd, Tolna-megye. Ára 1 K 80 f. Az árvákért. A nemesdömölki evang. gyülekezet fényesen sikerült vallásos ünnepélyt rendezett a szegény árvák felsegftésére. A szép ünnepélyen Nagy Sándor lelkész imádkozott, Ludván Sándor tanító énekelt, Kis Róza és Erős Ida szavalt, majd Fábián Imre segédlelkész tartott szép felolvasást. Az ünnepség 56 koronát jövedelmezett a szegény árváknak.