Harangszó, 1910-1911
1911-09-10 / 24. szám
ijedt, mikor meghozták szeretett gyermekét. Amint a rémületből felocsúdott, rögtön ágyat vetett fteki; ápolta, gondozta; kimosta s beközte a sebeit. A beteg csak nehezen tért eszméletre. De végre mégis felnyitotta a szemeit. Öh mint megörült ennek az a szegény asszony. De Sándor nem tudta hirtelenében mi történt vele. Édes anyja mondotta el neki, hogy emberek találták meg a hegy másik oldalán, bezúzott fejjel, mellette összetépve az imakönyvét. Azok hozták haza. Sándor lassanként mindenre kezdett világosan emlékezni. Azután könnyek között mondotta el, hogy az ördög miként akarta tőle elvenni az imádságos könyvét, s miként kelt vele bírókra; s mint győzte le mindig, mikor az Isten nevében kezdett hozzá. Amikor azt mondotta: ,Uram segíts!“ De aztán egyszer nem mondotta és akkor vágta földhöz az ördög. — Látod, látod fiam, szólt szelíd szemrehányással édes anyja. „Ha ő segít, mi sem nehéz. Ha ő elhagy, erőnk elvész.“ Mikor nem hívtad Istent segítségül, elhagyott, s elveszett az erőd, azért voltál az ördögnél gyöngébb. Tanulj ebből a mostani esetből s máskor mindig Isten nevében, Isten segítségével fogj mindenbe. Sándor lassan-lassan teljesen fölgyógyult. Csak az imakönyvét sajnálta igen. Hej de sokszor megköny- nyezte, megsíratta. A tisztelendő úr azonban, aki meghallotta a történteket, egyszer mikor meglátogatta, vitt neki egy szakasztott olyant. 0 is csak arra kérte, amire az édes anyja, hogy Istennel kezdje s az ő nevében végezze dolgait. Sándor megfogadta és ezentúl meg is tartotta mindig. Meg is áldotta az Isten. Idővel felnövekedvén a szegénységből felküzdötte magát Isten segedelmével, szorgalmas munkájával és becsületességével a falu jobb módú gazdái közé. „Azért legjobb e feltétel: Isten nevében kezdem el*.. . 1911. szeptember lő. A bétheli belmisszió. Irta : Endreffy János theol. akad. hallgató. Egy egyszerű és mégis sokatmondó kép áll előttem. Nem művészi, de annál inkább szívhez szóló. Két alak van rajta: az egyik egy földhöz ragadt szegény, nyomorult, beteg koldus ; annyi ereje sincs, hogy önerejéből a földön üljön, alacsony kőfalhoz támaszkodik; karjai erőtlenül HARANGSZŐ. hanyatlanak alá s megtört tekintetét az ég felé emeli.... A másik, arcáról jóság sugárzik, szeretettel közeledik a beteg felé, kezét fejére teszi s szelíden tekint kíntól eltorzult arcára. Rátekintünk s áhítattal imádkozva nevén szólítjuk: Megváltó Krisztusunk 1 ... Gyönyörű kép, mely egyszerű kere- setlenségével meglep, de egyszersmind könnyekre indít. Azóta Megváltónk csak Evangé- lioma által szól hozzánk; de evan- geliomában meg van örökítve mindaz, ami szükséges ahhoz, hogy az ő nyomdokain haladhassunk. A jézusi könyörülő szeretet nemes munkáját akarták megvalósítani a tanítványok, midőn két diakónust választottak a szegények szolgálatára. (Ap. Csel. 6.) Es Jézus nyomdokain halad mind az a sok bel- és külmissziói intézet is, mely célul tűzi ki, hogy segítse és gyógyítsa a beteget, ápolja az eleibukottat és az Evangeliom áldásos szellemű erejével erősítse a már végső kétségbeesésbe esetteket. Ilyen nemescélú belmissziói intézet van Bethelben, Bielefeld mellett, Németországnak Westfália nevű porosz tartományában. Ezt az intézetet akarom ismertetni az alábbi sorokban, abban a reményben, hogy ha bár ilyet szegény magyar evangélikus egyházunk még megvalósítani számtalan okból kifolyólag nem is képes, de az elvért, az eszméért lelkesüljön. Mert a belmissziói munkálkodás mindenkor oda mutat, hogy a munkát kifejtő közeg már elsajátította a jézusi szellemet, már zászlajára írta az általános könyörülő emberszere- tetet. A rajna-westfaliai tartomány az 1865-ik esztendőben határozta el, hogy menedéket és ápolást nyújt az epileptikus (eskóros) betegeknek. Már 1867-ben házat építettek e célra Bielefeld mellett a tentoburgi erdőben s 3 epileptikus beteggel kezdték meg azt a nemes munkát, melyet ma ezer és ezer beteg hálaimája kisér! Az intézet fejlődésében forduló pont Bodelschwinqh lelkész igazgatósága. Az 1872-ik év januárjában vette át az igazgatást és mély belmissziói tudásával, személyes arravalóságával annyira felvirágoztatta a betheli belmissziói intézetet, hogy ma „ atyánk nak nevezi a hálás betheli lakosság és könyvek és lapok hirdetik örökbecsű munkálkodását a szeretet szolgálatában. Azután az intézet a német nemzet, de különösen a királyi család hatha3. oldal. tós anyagi támogatása mellett rohamosan fejlődött, úgy, hogy jelenlegi állapotában a világ' legnagyobb belmissziói intézete. Tekintsük meg e szép intézetet. Majd én elmondok róla mindent, — inár amennyire ötheti diakonuskodá- som alatt megismerhettem. A bielefeldi vasúti állomásról villamos vasút megy Béthelbe s 13 perc alatt eléri a hegy lábát, ahol már a bétheli épületek bibliai feliratai jelzik a látogatónak, hogy megérkezett a könyörület és szeretet városába. Még az utcák nevei is a Bibliából vannak véve, pl. Sarepta út, Nazareth-, Hebron utca stb. Haladjunk tehát mi a Sarepta utón fölfelé és állapodjunk meg a Názáreth nevű házban. Az épületek felirata János evangeliomá- ból (I. 45—51.) van véve: „Názá- rethből támadhat-e valami jó ? — Jer és lásd meg.“ Tekintsük meg hát mi is e második Názárethet és kerüljünk beljebb. Apró emberkék futkosnak vidáman a lépcsőkön. Öntudatlan gyermeki bizalommal szaladnak az újonnan érkező elé, szépen kezet fognak vele, köszöntik, aztán mindjárt elkezdik mesélni, hogy édes apjuk ma levelet írt, melyben azt írja, hogy Bécsben akkora tűz volt, amilyet még soha világi életében nem látott. A másik rajzaiért fut s azt mutogatja — magyarázva, — egyszóval mindegyik elmondja boldognak-boldogtalannak azt, ami újságot éppen tud és ami éppen szivén fekszik. Milyen boldog, őszinte, barátságos gyermeksereg! gondolja az ember. Pedig dehogy az! Jön egy roham rájuk — s vége a boldogságnak! Szegény ártatlan gyermek, életének fáját belső féreg rágja, soha ki nem gyógyítható idegbetegség, ppilepsia. Némelyek az apák vétkeiért lakóinak, szüleiktől öröklik a bajt. Semmi egyéb vétkük nincs, mint hogy a világra jöttek, és szenvednek önhibájukon kívül, hervadással kezdik a virágzást, haldoklással az életet! Fent az emeleten találjuk hálótermeiket, játszószobáikat, közös étkezőtermüket. Mindenütt a legnagyobb rend. Minden ragyog a tisztaságtól. A felügyelők, ápolók és takarítók egyszemélyben a diakónusok, a „testvérek“. Nazarethben 100 ilyen beteg apró jószág van 16 testvér felügyelete alatt. A diakónus, a testvér ott mindene a betegnek: apja, anyja, ura és szolgája, ő kelti fel, mosdatja, fésüli, öltözteti, eteti a rászorultakat, ő takarít utánok, ő édesíti meg a
