Harangszó, 1910-1911
1911-08-13 / 22. szám
a szívességből a szegénységben is került Üdvezitőnknek hely is, egy kis szerény vacsora is, sőt éjjeli szállás is. Midőn a vacsorának vége volt, nem szálltak el az asztaltól, mint a legtöbb helyen szokás, télretolva tányéraikat, beledobva zörgéssel a kanalat, széket tolva, döntve, egymással civakodva, vagy elégedetlenkedve, hanem a megelégedés összetette kezét, az apa ajakéval igy imádkozik : ,.Aki ételt adott, neve legyen áldott. Ámen.“ Szegényes volt a vacsora, de ahol a Megváltó jelenlétében költik el, ott az asztalhoz ilyen jó család ül le, az asztaltól ilyen megelégedett, szerető szívek kelnek fel. Még egyszer hallotta a vendég a családot imádkozni. Ugyanis az édesanya lefekteté gyermekeit, nem kellett már őket figyelmeztetni, elkezdték, elmondták betanult imádságukat. A legkisebbel az édesanya együtt imádkozott. Az anya előmondta, a kicsike, sokszor hibásan bár, utána gagyogta. Nemcsak azért, mert a Megváltó is köztük volt, hanem azért is, a ki imádsággal, magával leszámolva hajtja fejét álomra, lehetetlen, hogy nyugodtan ne aludjék: nyugodt lélekkel hajtják fejüket álomra. Reggel szívélyes búcsút vett a vendég a családtól, megköszönve a vendégszeretetet. Elhagyva a hajlékot, még egyszer visszatekintett a házra, azon gondolkodott, előbb büntethetett volna, nem tette, mert a büntetés már a kastély előtt leskelődött, most áldhatna, tegye-e ? De mivel áldja meg őket ? Gazdagságot adjon nekik ? Hátha az ő szívük is megkérgesedik ? Hátha ezek is elfelednek hálát adni ? Hátha a mostani egyszerűséget a pompa váltja fel, a szorgalmas dolgos életet a dorbézolás ? Minek áldaná meg ezt a házat, meg van ez már áldva, ilyen szegénységtől, nincs messze az Isten I HörÓDyi Lajos, ev. leik. 1911. augusztus 13. Egyetemes papság. Irta: Bándy János. A „Harangszó“ szives lapozgatói ha a fenti címet olvassák, nem gondolom, hogy mindnyájan tisztában volnának annak értelmével és talán — megmagyarázatlanul — mintegy gondolkozóba esnének, hogy váljon mit jelentenek ezen szavak. ? Miután én az „Egyetemes papság“- ról akarok egyet-mást elmondani, teHARANGSZÓ. hát legelső sorban is annak eredetét kell, hogy feltüntessem. Midőn nagy Lutherunk — a halhatatlan reformátor elszakadván a régi megromlott egyháztól és egy új tiszta evangéliomi tanításon alapuló egyházat szervezett — ennek felvirágzását, megerősödését szerves ösz- szekapcsolódását az egyetemes papság elvének kimondásával tartotta elérhetőnek. Tudjuk ugyanis mindnyájan a re- formátió történetéből, hogy a kath. papság teljesen kivált a népből, nemcsak életében, de ruházatában is megkülönböztette magát a laikus néptől. Szóval egészen külön papi osztályt alkotott, mely osztálynak mind az anyagiakban, mind a szellemiekben rendkívüli hatalmat tulajdonított. A népnek a papi dolgokba semmi beleszólása nem volt és tűrni kellett a zsarnokoskodást s amellett a vakságban való neveltetést. Mihelyt azonban Luther Márton a világosság fáklyáját kezébe ragadta, első dolga volt, hogy ezen zsarnoki eljárást a népnek lelkiidvességére, különösen pedig a népnevelésre nézve nagyon is kárhoztatta, ugyanazért a protestáns felekezetet az egyetemes papság elve alapján szervezte. Vagyis azt kívánta, hogy követői mindannyian papok (oktatók) legyenek, kiki saját hivatása körében. A lelkész legyen pap a templomban az oltár előtt, a szószéken, de legyen pap azonkívül is híveinek anyagi és szellemi tekintetben való vezetése és tanácsadásban. A tanító legyen pap az iskolában, amidőn a gyenge gyermeki szivekbe becsepegteti az Isten, haza, szülők és embertársak iránt való önzetlen sze- retetet. Az édesanya legyen pap a gondviselésére bizott kis családban, amidőn a gagyogni kezdő ártatlan kis gyermekének az első oktatást ilyenformán adja meg: „Kis kacsóid összetéve szépen — Imádkozzál édes gyermekem I “ Az apa legyen pap a család körében olyformán, hogy minden szép és nemes cselekedetben maga járjon elől jó példával. Legyen családjának gondos vezetője a reájuk várakozó dolgokban, legyen útmutatója ezen dolgoknak mikénti teljesítésében, legyen serkentője Isten házának minél gyakrabban való látogatásában. A háznál a rend fentartása kedvéért soha ne adjon okot rendetlenségre, illetlen beszédre, kicsapongásra való hajlandóságra, nehogy a család nevendéktagjai mintegy önkénytelenül is elsajátítsák a rossz 3. oldal. tulajdonokat és felnevelkedvén sokszoros mértékben teremjék meg áldatlan gyümölcseiket! De nemcsak a templomban, iskolában és családban tartozik pap lenni a hivatott vezető egyén, hanem általában az emberi társadalomban is kell, hogy megfeleljen minden egyén papi tisztének, mellyel az egyetemes papság elvénél fogva felruháztatott és megbizatott. Hogyan és miképen ? Lássunk erre néhány példát! 1. Egy felnőtt atyánkfia megy a falun végig dolga után és mentében látja, hogy egy fiúcska rázza, cibálja a gyenge csemetét, mely a ház előtt ékeskedik kezdődő szép lombjával. Ahelyett, hogy tovább folytatná útját, odamegy a fiúhoz és eltéríti a kártétel helyétől, megmagyarázván tettének rossz következményét ilyenformán : „Ne rongáljad az élőfát, Ne tépd lombját, sem virágját, Hiszen Isten teremtette, Hogy hasznunk legyen mellette! Lombja tisztítja a leget, Gyönyörködteti a szemet. Gyümölcse, fája hasznot ád: Ültesd, kíméld, ápold a fát!“ — Aki így cselekedett, az bizonyára igen szép papi kötelességet végzett. 2. Egy másik atyánkfia útjártában meglát egy pajkos fiút, aki a neveletlen hasznos kis madárfiókákat szedi ki a fészekből és kegyetlen kínzásokkal küldi a másvilágra. Odamegy hozzá és a legkomolyabb szavakkal, sőt ha éppen szükséges, még köny- nyebbszerű ütleggel is figyelmezteti meggondolatlan és kegyetlen eljárására, mondván: „Ne szedd ki a madárfészket, ne kövess el ily nagy vétket! Az is szereti kicsinyét, Hagyj te a madárnak békét!“ — Ezen atyánkfia is igazi pap volt, mert jó- szándékú munkát végzett. Nehány példát még a következő számban is elmondok. Fohászok. Ha öröm lesz részem, ha rám tör a bánat, Hova mennék Uram? Megyek csak utánad. Egyedül jó utón veled járok, tudom. Ó, vezess hát, kérlek, Megváltó Jézusom. Ámen. * Atyám, áldott Istenem, Ne hagyd felejtenem, Hogy nem sokáig tart itt Múlandó életem. Bölcsen használjam azért, Amit nyertem tőled; S másoknak is javára Éljem át időmet Ámen. Szalay Mihály.
