Harangszó, 1910-1911

1911-04-30 / 14. szám

1911. április 3Ó. _____

jö

n az ősz, a tél, tán nem is lesz virulás soha többé, de utána jön a tavasz, — mindörökké! Öröm elmúlik, tán vissza se tér soha többé, de az Urban való öröm megmarad mindörökké !... Ideíg-óráig veszt az igazság egyesnél, egyháznál, nemzetnél, felsóhajtunk: soha többé, de a végén diadalmasan győz: mindörökké !.. . A bűn, halál tépi lelkünket, nincs nyugalmunk soha többé; - de a Krisztus érdeme, az Isten kegyelme fölemel mindörökké!... Elválás, halál, — óh nincs viszontlátás soha többé!..., de a Krisztus feltámadt, Te is élsz, Te is élhetsz mindörökké I. .. Azután elbúcsúzott gyülekezetétől, meiyet 37 éven át vezetett. Meg-megremegett hangja, mikor azt mondotta: immár néni hirdethetem néktek az igét soha többé, de a mit hirdettem, az maradjon szívetekben megőrizve mindörökké ! Elválunk, nem látjuk egymást, talán soha többé, de maradjunk egyek & Szeretetben mindörökké!.. .

Ez a gyönyörű, mélyen megindító prédikáció zárta be Sántha Károly érdemes lelkészi munkálkodását. Erről ä munkásságról ő maga mondta egykoron, hogy a Szentlélek szárnyán vitetett s hogy mindenütt a Krisztust hirdette.

„A Krisztust tudni vágyom,' hogy tanítsak, Vigasztalódom s úgy vígasztalok,

S hogy vétket és bűnt gyökerestül irtsak,

A bűnnek én mindennap meghalok. *

A biblia mellett ott volt kezében á lant. De azért pap maradt akkor is, ha lantját pengette. Legszebb költeményei a tiszta, vallásos érzés forrásából táplálkoznak. Különben élete külső körülményei is közreműködtek abban, hogy költővé fejlődött.

Kecskeméten 1840. október 22-én látja meg a napvilágot. Bölcsője fölé égy áldott lelkű, koráit éneklő, imádságokat mondogató édesanya hajol. Maga köré gyűjti Családját, — igy énekli a költő és „templommá lesz a kis szoba.“ Azután megcsendül az ének: „maradj Velünk mi Krisztusunk, mert már az éj felé vagyunk 1‘ Ez az édes anyai ének a vallásos lelkűiét mellett a költői hajlamot is felébresztette lelkében. Az édes apja akkoriban gondnoka volt a kecskeméti gyülekezetnek. Házuk mindennapi vendégeként ott járt náluk a nagy Czékus, Kecskemét papja. Az iskolában két költő tanára volt: Bulcsu Károly és Obernyik Károly. Mikor Sopronba ment, akkor is érdemes irodalmi emberek vezérlete alá került: Király Józset Pál, Lehr Albert voltak

harangszó.

tanárai. A theológiai tudományokat Budapesten tanulta. Ott élt a költők, irók között, kik csakhamar felismerték költői hajlamait s buzdították a munkára. Különösen szeretetébe fogadta az ország papja: Székács József, kinek buzdítására vallásos verseket irt a „Lelki Kincstár“-ba. Arany János is megfigyelte a fiatal költőpap szép tehetségeit s arra ösztönözte, hogy költeményeivel keresse fel a Koszorú című folyóiratot. Jóval később Karsay Sándor, Gyurátz Ferenc püspökök egyházi énekek írására sarkalták.

A mi életének külső lefolyását illeti Pestről 1867-ben, Sárszentlőrinczre hívták segédlelkészdek. „Anyja csókjával és a bibliával ment a néphez pünkösd ünnepén.“ Innen egy év múlva Tolna- flémedi rendes lelkészszé választotta. Csak két évig hirdette itt az igét, azután Sandra, majd Várpalotára távozott; 1876-han pedig első gyülekezete, Sárszentlőrincz hívta meg rendes lelkészének. Azóta ebben a gyülekezetben működött egészen nyugdíjba meneteléig.

Ez alatt az idő alatt sorba jelentek meg művei. 1868-ban Egyházi költeményeit cím alatt adott ki egy kötetet. Megírta két imádságos könyvét: a Buzgóság könyvét és az Őrangyalt. Kiadta Adventi és böjti imádságait. 1897-ben jelent meg újból egy verskötete Költemények cím alatt. És közben is írt, dolgozott, eredeti művekkel és más nemzet vallásos remekeinek fordításával gazdagította ev. vallásos irodalmunkat.

Az utóbbi években úgy szólván minden erejét a most elkészült dunántúli uj énekeskönyvnek szentelte. De azután meg is van munkásságának látszatja, mert a kiadott 600 ének közül 105 eredeti uj éneket és 69 fordítást, illetve átdolgozást végzett ő. Bizony az uj énekeskönyv nem készült volna el Sántha Károly gazdag költői munkássága nélkül. És milyen szépek énekei 1 Költészet mély vallásossággal egyesül bennük. Az erős hit művészi formában jelenik meg s a versek csodálatos szépen simulnak a korái melódiáihoz.

Költeményein mindig mély vallásosság húzódik végig. Élete sok szenvedése megcsillanik hite erősségében. Szeretettel énekli meg a családi élet örömét, fájdalmát s igaz kegyelettel örök emléket állít jó édesanyjának, kit sírjába téve is áldva siratott, mert érezte, hogy az édesanya még sírjában is áldja gyermekét.

Más költeményeivel is nagy sikerei

3. oldal.

voltak. Megkoszorúzta őket az Akadémia, a Petőfi-, a Kisfaludy-Társaság. De ő azért tehetsége javát mégis csak a vallásos költészetnek szentelte. A biblia nemcsak a kezében, hanem a lelkében volt, úgy írta szebbnél szebb verseit.

Most azután elénk áll a mi büszkeségünk, Sántha Károly, és azt mondja, hogy ő immár elfáradt, ne is várjanak tőle több dalt. Mi csak a fejünket rázzuk s a költő szavával azt mondjuk: ki élte kincsét ily nemesen feláldozá, az hiába mondja: soha többé, mert az Ur azt feleli: mindörökké 1.. .

A kis Mariska konfirmációs ruhája.

A kis Mariska a pitvarban ül. ölében konfirmációs könyv. Fennhangon tanul. Buzgó foglalatoskodásában megzavarják a kis csirkék. Körülfogják s vézna mezítelen lábait megcsipkedik. Éhesek s így figyelmeztetik kis gazdaasszonyukat.

Mariska jól tudja, mi kell nekik. Leteszi könyvét a szoba küszöbére. Szalad édes anyjához a kis zsellér viskó végében levő veteményes kertbe:

— Édes anyám 1 a kis csirkék enni kérnek.

Az édes mama kapájára támaszkodik. Fáradt szegény. Délelőtt ruhát mosott, délóta pedig folyton kapál.

— Jól van, leányom — mondja Mariskának — menj a konyhába. Pádon találod a zsombort, van benne még egy kevés buzaocsó: végy ki belőle két félmarékkal. De többet ne ám, mert elfogy.

Éut vissza a kis Mariska. Parányi kezével kimarkol a zsomborból kétszer, óvatosan, hogy egy szem se vesszen kárba. Kötőjébe teszi, s onnét hinti a csirkéknek.

Kapkodják a kis jószágok a sovány búza szemeket. Ugrálnak ide s tova. Anyjuk, az öreg kotló is föl-föl kap egy szemet, s kottogva hívja magához a kicsikéit. Pár másodperc alatt eltűnik minden búza szem. Bizony, nem elég nekik. Mariskára tekint valamennyi, várva, hogy még hint nekik.

— Nem kaptok többet, pipikéim. — Szól bánatosan Mariska. — Nem lehet, mert szegények vagyunk. Várjatok holnapig. Akkor ismét kaptok.

A kis csirkék nem akarják ezt megérteni. Persze, nem tudják, mi a szegénység. Nem mennek el melőle.

Megsajnálja őket Mariska. Elő-