Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-10-01 / 10-12. szám
Emberi testet öltött magára irta: SZABÓ IMRE A néma emberek kínját érzi mindig az, aki megmagyarázni szeretné a karácsony értelmét. Mégis, kétezer év óta erőlködik az ember, hogy elmondja az elmondhatatlant kibeszélje a kibeszélhetetient. Három ilyen titka van a keresztyénségnek, melyeket ,,száj ki nem mondhat, nyelv nein, magyarázhat“: a jászol bölcső, a kereszt s a megnyílt sir. Nagy theológusok kis gyermekekké lesznek, mikor a betlehemi bölcsőhöz érnek mert mikor elmondották minden tudásukat, akkor térdre ereszkednek az inkognitóban megjelent Isten előtt s elméjök mérőónját félrevetik az Isten bölcsességének mélysége láttára. Akármennyit mondott el a költő, a zenész, a festő a karácsonyról, bármint ragyognak is bele a világba a szent éjszaka csilagai, bármint zendül fel újra meg újra zenekarok melódiáján a karácsonyi angyalok éneke s bármint világítanak ki a betlehemi istálló félhomályából a szűz Anya, a Gyermek, az álmélkodó József arca s a bámész állatok, mind keveset mondanak e!l. Ember beszél csak az Istenről embereknek. A bölcsőben, a keresztben a megnyílt sírban Isten maga beszél önmagáról az embereknek. Az Isten cselekedetekben beszél itt minden emberhez egyformán, nem egy nép nyelvén, melyet le kell fordítani más népeknek nyelvére nem szavakkal, melyek emberi magyarázatra szorulnak, hanem minden nép nyelvén egyszerre, mert végrehajt egy isteni tettet, mely külső körülményeiben semmiben sem különbözik más földi eseményektől, mégis abban a jászolbölcsőben, abban a keresztben mond el mindent az Isten önmagáról mindenkinek — amit eddig sem emberek sem angyalok nem tudtak róla. Az Isten meg akarja magát ismertetni egészen azzal az emberrel, aki elveszítette a látását, a hallását az égi dolgok iránt. Mély szerelméről, könyörülő irgalmáról, szánó, tűrő, várakozó megbacsátó atyai szívéről kezd beszélni annak az embernek, aki retteg az Istentől, menekül előle és szüntelen lázadásban van ellene. Az embereknek, a Kain utódainak akik nem hisznek a szeretetben, hogyan szóljon a szeretetről? A bizalmatlanság és gyűlölet tengerét a szeretetnek milyen heve száríthatja ki? Mekkora szeretet az, amelyet nem lehet többé visszautasítani anélkül, hogy meg ne haljon azonnal szégyenletében és fájdalmában az emberi lélek, mint a Judásé?! A jászolbölcsőnél tanulta meg az ember, hogy milyen Isten szeretete. Nem olyan, mint az emberé. Assisi Ferenc mint ifjú lovag ragyogó fegyverzetben illatos öltözetben lovagolt egyszer szülővárosa utcáján s a koldusok, nyomorékok és bélpoklosok seregével Találkozott. Vissza akart fordulni. Mégis legyőzte undorát a bűzös ruhák s az undortkeltő betegségekkel szemben s lováról lehajolva, szétosztotta aranyait a koldusok között és tovább lovagolt. Ez a szeretet és szánalom még az emberé. Ä koldusok megcsókolták a fényes lovag, a bőkezű adakozó ruhája szegélyét és hálásan néztek utána. Nagy jótett volt, amit tett. De éppen mert az első aláhaj olást megtette, meg kellett látnia a nyomorúságot igazában. A kitaszítottak sorsa megragadta a lelkét s nem hagyta őt többé nyugodni. Üjból közéjük lovagolt- E!z a részvét és megújuló szánalom is még az emberé De másodszori jövetelekor leszállt lováról, amije volt mindenét szétszórta, pompás lovagi öltözetét letette s egy utcai koldusnak piszkos gúnyáját kérte cserébe s mint koldus Járta he a vidéket. Az emberek, akik eddig ismerték, megHaragnszó 17
