Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1-9. szám

Magyar színház A magyar kolónia magyar szóra, ma­gyar színházra éhes részének ismét nagy élményben volt része Sáo Paulóban, április 9-én a Caetano de Campos iskola színháztermében. A „Szülők lázadása“ című színművet adta elő a „Múzsa Mű­vészcsoport Együttese“, oly sikerrel, hogy tervbe vették a darab megismétlé­sét azok számára, akiknek már nem ju­tott belépőjegy, mert hiszen a nézőtér kicsinek bizonyult a nagy érdeklődéshez képest. A kritikát író nézőt nehéz helyzet elé állították a szereplők. A toll nem akar elindulni a kritikus kezében, mert nincs mit kritizálnia. A kritikus kénytelen le­mondani kritikus szerepéről, kénytelen tollának engedelmeskedni és az egész né­zőközönség egyöntetű háláját és köszö­netét tolmácsolni ennek a maroknyi kis lelkes magyar csoportnak, aki időt, fá­radságot és pénzt (pénzt, mert neki töb­be került, mint ami a belépődíjból meg­térült), nem kímélve, olyan élményben részesített bennnnket, amilyenre már régóta áhítoztunk. Eszenyi Olga. Talán nem is kellene többet írni róla, ennyi elég is volna. Ebben a névben, mely már otthon is nagy volt, benne van minden, az, amit ő adott, amit mi elvártunk és amit kaptunk. Eszenyi Olgát láttuk a darab kiválasztásában, mely mai, a mai modern család problémáját tárgyalja. Eszenyi Olgát láttam a szereplőben, akiket nagy­szerű karakter ismerettel választott meg a szerephez, állított helyére, fáradsjgot nem kímélve, tanitott be. Játékáról csak ennyit: Eszenyi Olga volt, ahogy ismer­tük, ahogy ismerjük és még reméljük, soká g és gyakrabban látni és ismerni fogjuk. Körmendi Rózáról jobb, ha csak egy epizódot mondok cl. A mellettem ülő öreg nénike megkérdezte tőlem, ki ez a nagymama. — Mondom: Kutasiné. Az ilyen öreg!? — Mondja a nénike. És ebben benne volt minden kritikája az élethűen megjátszott szerepnek. Várady Katalin kedves komikai egyé­niség rátermett színészi képességével drámai is tudott lenni. Élvezettel kí­sértük végig játékát. Nemessányi Máriának prózai szerep­ben néztük végig kitűnő játékát, ez esetben lemondva szép hangjának él­vezetéről. Szolanovszky Edit a családba került idegen nő nehéz szerepében ügyesen oldotta miig idegenes kiejtését. Bene Anna nehéz szerepet kapott, mert passzivitásra volt kényszerítve és talán ez a legnehezebb, egy, a színpa­don való mozgást még nem ismerő szí­nésznek, és mégis kellemes volt játéka. Végscheider Tündi még nagy ígérete lehet a művészcsoportunknak. Élvezet­tel szemléltük üde, friss, bakfis lényét és ügyes játékát. Betnár Béla nagyszerű kabinetfigurá­ja sok derűt varázsolt arcunkra a tőle megszokott színészi képességével. Mint jó színészt, már eléggé ismerjük Miudrony Gábort is, akinek itt is élve­zetes volt a játéka. Várhidy Károly az érett szinész ki­forrottságával játszotta el szerepét. Az egyetlen, amit kifogásolni tudunk: egyenruhájának gyatrasága volt. Oltoványi László minden képességét belevitte játékába, de egy kicsit merev­ségéből már lefaraghatna. Hartmann Tamásnál sem vettük ész­re, hogy műkedvelő, jól játszotta sze­repét. Takáts Csaba egyenesen predesztinál­va volt szerepére, melyet nagyon jól játszott el. A jó együttest hiba nélkül és dicsé­retesen egészítették ki kis szerepükben, Márki Julika, Kutasi Kovács Ildikó és Belcsák Barna. Dajka M. Harangszó 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom