Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1-9. szám
Jégeső Irta:. SZALAY LÁSZLÓ \ i A vihar úgy tört be egyik pillanatról a másikra a forró nyár hevétől sanyargatott pusztára, mint a nívatlan vendég... A perzselve égető nap hirtelen elsápadt, egyben valami borzongó sóhajtás támadt, levelet, fű. szálát megrez>etve.. . Nyomában jön a második sóhajtás, melynek már jellege van, kergeti maga előtt a port, s az égre fekete-sárga tarajos viharíelhóket sorakoztat. . . Mint a rohamozó veszett ebek, közeledésükben mmaig magasabbra kapaszkodnak ezek a félelmes felhőrongyok, miközben megérkezik az üvöltéssé vadult harmadik sóhajtás is, amely erejenél rogva mar fákat hajlit, ágakat tördel kazalokat forgat föl és háztetőket tép le, — bevezetve a vihart... A vihar magva a jégeső, a száguldó vihar mögöät közeledik.... A feketesárga felhőrongyok, ezek a jéggel telt nehéz ütegek maguk előtt kergetik a könnyebb esőfelhőket, hogy ezek hárítsanak el az útjokból minden akadályt, megvakítva és elrémítve az embereket... Anogy bezúdul a zápor, mindenfelől tető alá menekülnek a tanyák körül szorgoskodó cselédek. . . S az édesapám az ambituson áll és onnét nézi a dübörögve, dörögve felénk kömpölygő jégfelhó'ket. Odafordul az édesanyámhoz: — Vége a háromszáz birkánknak!. .. — Hogy-hogy? — Ott legelnek az Avardomb körül!... Nincs semmi fedelük!... A jég ott megy keresztül, agyonveri valamennyit! Erre édesanyám elsírja magát... * Szaladva érkezik az udvarra öreg Szuhay. .. Bőkig ázva... A s’zénapréselőktől. . . Rekedten kiáltja: — Nyergeljétek hamar a Dámát, aztán vezessétek elő! A másik percben ott áll a ló. Szuhayt nyeregbe segítik... Meghúzza a szárat, sarkantyút ád és a zuhogó záporban már nyargal is kifelé. — Hová megy öreg? — kiáltja utána csodálkozva az apám... — A birkákhoz! — adja vissza a szót. Az apám leroskadt egy székre — Öt is agyonveri a jég! Mire az édesanyámat még jobban előveszi a sírás. .. * Ott száguld már lóhalálában az ömlő esőben... A kalap lemaradt a fejéről. . . Ősz haja csapzottan lóg a arcába.. . Miritha csak rohamozná a szörnyű jégfelhőket, hajszál pontossággal szemben rohan rájuk.. . Egy perc és odaér a nyájhoz-.. Ott kering-forog a háromszáz birkával sírva és káromkodva, tanácstalanul Suhajtó, a juhász. . . Aki már szintén látja a közeledő jégfelhőket, de nem tud menekülést, kiútat a veszedelemből. . . — Vedd le hamar a vezérürüről a kolompot, aztán add ide te juhász! — ordítja Szuhay... Harangszó 37
